2016/02/10

Társasjátékos kalandok a Gémklubtól Debrecenig

Állítólag az év végi pihenőnapok arra jók, hogy a január jobban és kipihentebb induljon. Én annyira nem éreztem magamon ezt a frissességet, és ugyanolyan fásultsággal láttam hozzá a 2016-os év első hónapjának. Újra visszatért a mókuskerék, amely nagyjából a kövekezőkből áll reggeli gyerekmenedzselés, munka, délutáni-esti gyerekmenedzselés, majd ájultan az ágyba zuhanás. A hétvége pedig szintén nem csak játék és mese, hanem általában valami programot is rejt magában.

Január második hétvégéje elég lazának tűnt elsőre. Semmi program nem volt a környéken sem, egy reggel 9 órai kezdetű kosármeccset kivéve. A birodalom bajnoka társasjáték egyik atyja, Pali jelezte, hogy egy példányt átvehetek tőle személyesen, ha ellátogatok ezen hétvége szombatján a Gémklubba. Aztán még játszhatnánk is közösen valamit. Akár az általam régóta kipróbálásra váró Battlestar Galacticát is... Huhú! Rögtön elkezdtem a szervezést, hogy a kosármeccsem után legyen valaki gyerekfelügyelő, hogy Évivel tudjak menni, ami még jól is alakult. Következő héten azonban jött az első csapás, hogy Mártonnak aznapra lett egy focitornája, majd néhány nap múlva jött a következő csapás. Annamáriának szülinapra kellett mennie. Majdnem minden borult, de végül egyedül ellátogattam a Gémklubba.
Pali elég elfoglalt volt, hiába nézegetettük hosszasan a Warhammer Quest: The Adventure Card Game komponenseit, azokkal végül nem történt semmi. Egy gyors ebédet követően azonban előkészültünk egy 4 fő Gears of War játékra. Én anno játszottam a PC-s verzióval, ezért nagyjából tisztában voltam, hogy mire számíthatok. Erős testfelépítésű, sok vasat magukon hordó katonákra, akik szörnyek ellen küzdenek. Ez az alapfelállás hordozta magában, hogy egy történettel és kalanddal teli ameri lesz, nem túl sok agyégető gondolkodással, cserébe sok kockadobással. Sajnos a játékunk csak elméletben volt négyszemélyes, mert Pali éppen a játékát oktatta és promotálta, de így is jót játszottunk.

A 4 katonánk behatolt egy építmény komplexumba, ahol már hemzsegtek a randa ellenfelek. A következő félhomályos, enyhén vérben úszó teremben már nyakunkba is szakadtak, ahol hősi harccal sikerült őket visszavernünk őket... mégha csak egy szusszanásnyira is. Az adott küldetésben a célunk az volt, hogy az utolsó lyukat is betömjük egy robbanótöltettel. Erre azért volt szükség, mert ezeken keresztül rajzottak ki azok a rettenetes lények.
Jobb oldalt fekszik a hősi, önfeláldozó Tudjukki
fedőnevű játékos karaktere
A játékban egy kör három fázisból áll. Először gyógyulhattunk, ami szerint lapokat húzhattunk a kezünkbe. Ezek jelentik az akciólehetőségeinket, valamint az életerőnket is. Ha valaki kifogyott a lapokból, akkor az ideiglenesen kidőlt a játékból, de lehetőség szerint valaki más újra tudja éleszteni.
A második fázisban egy akciólapot játszhattunk ki a kezünkből. Ez határozta meg, hogy először támadjunk és csak aztán lépjünk, vagy fordítva. Esetleg egyéb dolgot hajtsunk végre. Ha harcra kerülne a sor, akkor azt kockadobásos módszerrel kell majd végrehajtani.
A harmadik fázisbanaz ellenfél mesterséges intelligenciája lép. Egy eseménylap felfordítása után történik valami, ami erős kihatással van a lényekre, azok helyzetére, és saját izgalmi állapotunkra. Nagyon izgalmas küzdelmet folytattunk, míg végül Zsolt utolsó körös beáldozásával végül sikerült megnyernünk a játékot.

A játék végig nagyon szórakoztató volt. Gyakorlatilag minden játékos lépése előtt átbeszéltük, hogy mit kellene tenni. Kinek kit lenne érdemes támadni, hová lenne érdemes mozogni. Szerintem, ezt nagyjából elég jól csináltuk és a kocka is sokszor mellettünk állt a harcokban. Ez határozottan egy olyan játék, amivel még kellene játszani. Sajnos már kapni nem lehet, maximum csak aranyárban.

Ezt követően még játszottunk párat a Codenamesszel, aztán szépen mindenki az útjára indult.

---

Elérkezett január vége, a születésnapommal együtt, amikor is úgy döntöttünk, hogy megint csapnánk egy lazább, pihenősebb hétvégét, plusz pár napot Debrecenben, csak Évivel kettesben. Sajnos ez a pihenés sem teljesen a tervek szerint alakult, mert hiába vittem egy egész nagy táska társasjátékot, de abból szinte semmi nem került elő a pár nap alatt. Évi ugyanis a nap egy részét munkával töltötte a kettesben töltött napok alatt is, sőt amikor nem a billentyűzetet püfölte, még akkor is a feladatai körül jártak gondolatai.

Szerencsére sikerült meghívást kapnunk az egyik napra Csibuhoz és feleségéhez, akikkel tudtunk társasjátékozni is. Bevezetésnek néhány kör Codenames partit játszottunk le, majd a továbbiakban valamivel komolyabb hangvételű játékokat vettünk elő.

Évi ellen egy kicsit merényletnek tűnt az Alien sorozat témára ráhúzott játékot kipróbálni, de a végén mégiscsak tetszett neki a Legendary Encounters: An Alien Deck Building Game. Sajnos annyira nem, hogy rögtön meg is akarja vetetni velem a saját készletünkbe... 

Nagyon érdekes ennek a kártyajátéknak a működése. Saját paklikat építünk (mint a Dominionban, Star Realmsben, stb.), ahol nem az a cél, hogy köztünk egyvalaki legyen a legjobb, hanem az, hogy csapatként tudjunk funkcionálni. Mert igen, itt egy kooperatív játékról van szó, ahol szintén a játékot kell legyőzni. Több külön paklit használunk, más-más célra. Van amiből a saját magunk erejét tudjuk menedzselni, van amiből vásárolni tudunk, van amiből ellenfelek kerülnek elő és van olyan is, amiből események következhetnek be. A pakliépítésben itt az az érdekes, hogy nem a társaink elől húzzuk el a lapokat, hanem velük megbeszélve választunk olyant, ami legjobban tudja szolgálni a közös érdeket. Itt pont arra törekszünk, hogy egy-egy játékos kezébe a legjobban kombózó kártyák kerüljenek.

Itt is nagyon érdekes volt állandóan haditerveket kovácsolni, miközben attól (is) rettegtünk, hogy mikor ugrik valaki fejére egy arctámadó. A lejátszott küldetést Csibu úgy készítette elő, hogy legyen esélyünk a győzelemre és hogy ne legyen közülünk senki sem áruló. Ez ugyan érdekes színt vitt volna a játékba, de nem lett volna jó, ha kezdésnek így próbáljuk ki Évivel. Érdekes módon a szörnypakli utolsó lapja lett főellenségünk, akit végül sikerült keresztülrángatnunk a légzsilipen.

Akit jobban érdekel a játék, vagy részletesebben szeretne róla olvasni, az itt megteheti.

Aznap még lehetőségünk nyílt a Steampunk Rally kipróbálására is. A Kickstarteren beszerezhető játékról előzetesen már több mindent is olvastam, habár a szabályában nem igazán mélyedtem el. A játékot érdekesnek találtam, ezért egyáltalán nem bántam, hogy kipróbálhattuk. Az összetevői elég szépek, az átlátszó kockákba belemarkolni szinte kéjes örömmel ért fel. A fémből készült fogaskerekek is adtak egy egyedi hangulatot az egészhez. Az összképen ugyan egy kicsit rontott a több részből összerakható tábla (és annak elrakási lehetősége is), de igazából ránézésre egy szép játék feküdt magam előtt.


A Steampunk Rallyban először 4 pakliból mindenki húz magának egy-egy lapot. Az így induló négy lapból mindenki kiválaszt egyet, majd a többit továbbadja az egyik szomszédjának. Megint lapnézés, kiválasztás és továbbadás, amíg minden lap kiosztásra nem kerül. Ezt követően a lappal lehet valamit csinálni, vagy valamilyen nyersanyag felhasználására, vagy pedig saját gőzmasinánkba való beépítésre.

Ugyanis a játék arról szól, hogy saját gőzizéket készítünk, amik versenyeznek egymással. Minden lappal valami beleépíthető, de ezek az alkatrészek egyáltalán nem mondhatónak tartósnak. Ugyanis a pályán sérüléseket szenvedünk el, majd a kör végén az elszenvedett sérülések mértéke alapján alkatrészeket is veszítünk. A dobókockák szerepe is igen fontos. Ezeket meghatározott módon kaphatjuk meg, majd a dobást követően a gépezetünk egyik ugyanolyan színű helyére helyezzük. A dobás értéke nagyon fontos, de ez az érték módosítható fogaskerék beadásával. A kockák letakarítása is egy külön folyamat, mert az egyszer felhasznált kocka a következő körben már nem él, hanem afféle kolonc.

Én meglehetősen egyedien építettem saját masinériámat, ezért nekem nem is nagyon maradtak kockáim egy-egy kör végére. Sőt, gőzgépem sem nagyon volt a rengeteg elszenvedett sérülés miatt. Nevetségesnek tűnt, hogy gyakorlatilag csak a fő alakatrész marad meg minden kör végére, de ennek ellenére mégis sikerül a járgányt a második helyre bevezetnem.

Ez a játék is elég jó volt, örültem, hogy kipróbálhattam és még játszanék is vele szívesen. Azonban csak úgy nem vonz. Ami annyiból jó, hogy nem akarom megszerezni és birtokolni. És tényleg annyi ennél - számomra - jobb játék van, ami miatt nem hiszem, hogy ez újra elém kerülne.

Szóval mondhatni a január elég eredményes volt, mégha túl sokat nem is tudtam társasjátékokkal játszani. Viszont a lányomnak most eléggé bejön a Splendor, amiben már képes minket is elverni, ezért úgy gondolom, hogy februárban talán több társasjáték alkalomban lesz részem.