A történet túl sokat nem pihen az első kötet óta. Hőseink próbálják magukat összeszedni Shienarban, ahol éppen jelen van az Amyril trón is.
Rand továbbra is megpróbálja elutasítani, hogy ő lenne az Újjászületett Sárkány, ezen felül még vivó- és illemleckéket is vesz Lantól, az őrzőtől. A viszonylagos idill azonban rémálommá válik. A börtönből megszökik Padan Faint, majd magával viszi Valere kürtjét és Mat tőrét is. Hőseink előtt így új feladat jelenik meg. A helyzetet bonyolítja, hogy a szereplők újra különválnak. A nők Tar Valonba tartanak, hogy ais sedai képzést kapjanak, és "csak" a fiúk indulnak a kürt nyomába.
Már rögtön a könyv elején kiderül, hogy Ba'alzamon, a Sötét Úr nem halt meg, vagyis nem teljesen, és vannak hívei a varázstudó nők között is. Ugyanakkor a többi hívei sem gyengültek és egyre komorabb lesz a helyzet. Minden út Tomafőre vezet...
A nagy hajtóvadászat tovább mélyíti a karaktereket. Már kevésbé volt olyan érzésem, hogy jól pofán kellene vágni Matet, vagy Randet, mivel kezdenek érettebben viselkedni. A női tagozatot viszont mintha kicsit ostobán kezelné Jordan. Elméletileg nincsen túl nagy korkülönbség a korábbi javasasszony és Egwene között, mégis olyan érzése van az embernek, hogy Nynaeve mintha az anyja lenne az utóbbinak.
Jordan megint elveszett párszor a részletekben és megint találni legalább 100 oldalt, amit nyugodtan ki lehetett volna húzni. Bár, ki tudja. A végén még lehet, hogy kiderül, hogy azok az oldalak is nagy jelentőséggel bírtak.
A nagy hajtóvadászat jobban tetszett, mint ez első könyv, de ugyanakkor lehetett volna feszesebb és néhány dolog túlságosan egyszerű megoldással bírt. Tetszett a könyv háromnegyedénél bekövetkezett fordulat és szerencsére az onnan változott helyzet lezárult még ezen könyvön belül. Maradok a folytatásra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése