2015/05/10

Dávid Kornél - S. Tóth János : Dávid Kornél – az egyetlen magyar NBA-játékos

1998. december másodika elég emlékezetes nap volt számomra. E napon nem testnevelés órára, vagy (vendégjátékosként) megyei kosárlabda mérkőzésre érkeztem a helyi sportcsarnokba, hanem nézőnek a Magyarország-Oroszország európai bajnoki selejtező mérkőzésre, melynek a tétje a kontinensviadalon történő részvétel volt. A nap sokkal emlékezetesebb lehetett volna, ha a félidőben szervezett, félpályáról történő 100.000 forintos dobásom nem a gyűrűn pörög végig, hanem behullik a hálóba.
 
Szóval 1998. december 2. Remek egy este volt, főleg amikor az utolsó másodpercekben Halm Roland bevágott egy végső triplát, aminek következtében 60-59-re változott az eredmény a magyar nemzeti csapat javára. Erre már válasz nem érkezhetett, ez lett a végeredmény. Az "aréna" felrobbant, az addigi feszült hangulat egy pillanat alatt feloldódott és szinte egyként tódult pályára a nézősereg. Sikerült néhány autogrammot begyűjteni a magyar sztároktól, többek között Dávid Kornéltól is, aki később, első magyarként kikerült az NBA-ba. Ráadásul a Chicago Bullsba.
 
Valószínűleg túl magasra tettem a lécet a címben szereplő könyvvel kapcsolatban. Igazából nem is tudom, hogy mire vártam, mert a csapattársaim is csak pár történetet osztottak meg az írásból, amit ők már hónapokkal korábban olvastam. Azt hittem, hogy azok csak a jéghegy csúcsát jelentik, holott nagyjából elmondtak mindent.
 
Ennek ellenére azonban nem volt rossz olvasni ezt az életrajzi könyvet, aminek harmadát nagyjából az adta, hogy kik voltak a csapattársai, edzői és ezek később vagy korábban hol játszottak életük során. A sorok közt elrejtett statisztikák is csupán a tartalom térfogatnövelőjének számítottak.
 
Ne értse félre senki. Becsülöm Dávid Kornél, mindent amit szorgos munkájával elért, de szívesen olvastam volna több történetet vele kapcsolatban. Kicsit olyannak tűnik leírva, mint egy félénk kisegér, aki csak sodródik a történtekkel és a nagy dolgok csupán körülötte történnek. Persze ahhoz valamit le kellett tennie, hogy kikerüljön az NBA-be és ott több csapatnál próbát tehessen.
 
Ugyanakkor a szorgos és kemény munka mellett, elég sok szerencse is volt mellette. Elmondása szerint igazából csak a középiskolában kezdett kosarazni, 206 cm magasra nőtt, és hiába próbálja szerényen beállítani szülei tanár múltját, azért érződik, hogy ők tudtak segíteni az előmenetelben. Érezhetően kaphatott más segítséget is, de szerintem megérdemelten. A szövetséget és a magyar irigységet azonban nem tudom hová tenni. Nem értem, hogy miért volt jó nekik nehezíteni a dolgát és kárörvendeni a balsikerein. Bizonyára nem volt annyira egyoldalú a dolog, mint ami a könyvben le volt írva, de jó lett volna, ha Kornélra afféle nemzeti hősként tekint mindenki. Egy kicsit jobban segíthetett volna a magyar kosárlabda megítélésén és sok fiatalnak adhattak volna célt az általa elért sikerek.
 
A könyv első negyedében nem is saját magáról emlékezik meg, hanem sokak nagy bálványáról Michael Jordanről. Ezzel még nem is lenne baj, csak meglehetősen furcsa volt. Ahogy az időszakokban történő ugrálás itt. Néhány ponton egy kicsit nehezen követhető, csapongó volt a könyv, amit elsősorban az újságírónak kellett volna rendbe tennie. Sőt, neki kellett volna még pár történetet kisajtolni az - eddigi - egyelen magyar NBA játékosból.
 
Nem bánom, hogy elovastam a könyvet, mert azért volt benne pár érdekes történet, de akár szívesen olvastam volna az NBA-s edzésekről, meccsek hangulatáról és nem csak arról, hogy hány ezer néző előtt hány percet játszott, mennyi pontot gyűjtött és közben milyen statisztikákkal került be az emlékkönyvekbe. A goodreads-en adott kettes osztályzatom nem a játékos, hanem a könyv ellen szó.
 

2015/05/07

Stephen King: Átfúj a szél a kulcslyukon

Stephen Kingnek nem mindegyik könyvét szeretem, azonban a Setét torony sorozata elég jól sikerült. Még akkor is, ha az utolsó könyvei, főleg a nyomasztó hangulatuk miatt, nem annyira nyerték el tetszésemet. Az Átfúj a szél a kulcslyukon kötet bejelentése elég meglepő volt, hiszen a történet így volt kerek, de mivel ez a 4. és 5. rész között helyezkedik el, és igazából visszatekintés, ezért még akár jó is lehetett...

Roland harcos ka-tetje nemrég hagyta el a Smaragdvárost és tart következő úticéljuk felé. Az időjárás, már-már gyanúsan meleg és ezt megerősíti a révész is, aki kijelenti, hogy itt bizony a vadorkán közelít. Azt tanácsolja a kicsi csapatnak, hogy keressenek a folyó túloldalán egy kőházban menedéket, mert végük.

Felesleges hőseink miatt aggódni, mert tudjuk előre, különösebb probléma nélkül át fogják vészelni a vihart. A történet azonban nem is ezzel foglalkozik elsődlegesen, hanem a kőházban Roland által elmesélt történetre és a történeten belül elmesélt történetre.

Az első réteg a bőrember története, egy alakváltóé, aki rettegésben tart egy települést. Az ifjú Roland nak ez az első nagyobb küldetése anyja halála után. A feladata, hogy megtalálja a félelmetes lényt és felszámoljon a veszedelemmel. A történet során találkozik egy kisfiúval, akinek egy újabb történetet mesél el, az Átfúj a szél a kulcslyukon mesét.

A történetek elég jók, ugyanakkor nem tesznek hozzá túl sokat az eredeti sorozathoz, de talán ennek köszönhetően külön is, a Setét torony többi könyvét nem ismerők számára is jó szórakozás lehet. Roland hősi ka-tetjének történetének keretén belül kapunk egy nyomozó sztorit és egy izgalmas mesét, mágiával, szörnyekkel és mindenféle rémtettel.

A Setét torony sorozatot ismerők apróságokat is megtudhatnak Roland múltjával kapcsolatban, valamint, még többet személyiségével kapcsolatban. Sajnos a könyv egy kicsit későn jött, és elég sok dologra már csak homályosan emlékszem. Csak emiatt nem fogom újraolvasni az egész sorozatot.

Nem tudom, hogy a magyar fordítás sajátja-e, de néhol elég fura a szóhasználat. Nem tudom, hogy King vagy a fordító alkotta-e meglehetősen érdekesen egyes kifejezések leírt megfelelőjét. Nem mindig tűntek ezek a szavak a történetbe illőek. Lehet, hogy a korábbi kötetekben is szerepel pl. a "szendó" kifejezés, de nekem nagyon nem rémlik.

Ezen apró, bosszantó tényezőkön túl a könyv egész jól muzsikált. Élvezettel faltam minden egyes oldalát és a továbbiakban is szívesen olvasnék "ifjú Rolandos" történeteket. Az Átfúj a szél a kulcslyukont nem kell ajánlanom a Setét torony sorozatot kedvelőknek, mert ők biztosan kedvelni fogják. Ha még tettétek, meg akkor sürgősen olvassátok el! Azonban bátran merem ajánlani azoknak is, akik nem ismerik Roland egyéb kalandjait, ha szeretik egy kicsit a fantasy-t, a meséket és a westernt, pici horrorral fűszerezve.