2014/09/23

Neil Gaiman: Amerikai istenek

Utólag már nem tűnik jó ötletnek, hogy párhuzamosan két urban fantasy-t olvastam. Amelyek -emlékeim szerint - az elsők voltak ebben a műfajban.
 
Neil Gaiman elismert, sokat dícsért, díjakat nyert szerző, akinek műveinek egy részét már mozivászonra is vitték. Az Amerikai isteneket sokan afféle referencia anyagnak mondják, az író egyik legjobb alkotásának (a Sandman sorozat mellett), ezért bátran mertem vele próbát tenni.
 
Mondanom sem kell, hogy ez is nagyon jó kezdett. Az első helyszínek számomra egy Stephen King történetbe illő világot vázolt fel, valamiért önkéntelenül is A remény rabjai, Az évszázad vihara és a Langorierek jutottak sorra az eszembe. Igaz, hogy ezeket az utóbb említett horror-szerzőtől inkább csak mozgóképes alkotásban élvezhettem. Árnyék bemutatása, a börtönből való kikerülése és Szerdával való találkozása egész jó volt. Aztán kezdett itt is szétcsúszni a dolog.
 
A fő sodor eseményeit Gaiman apróbb történetekkel törte meg, amikben Amerikába "érkezett" isteneket ismerhettünk meg. Az elgondolás nagyon jó volt, hogy ilyen módon bemutatta az egyes főbb hatalmak miképpen is jutottak el Újhazába. A sok istenséggel Gaiman nagyon jól ábrázolja az USA kultúrális és vallási sokszínűségét. Azonban hiába volt a jó ötlet, ha a megvalósításba valamennyi hiba csúszott. A beszúrt történetek nem mindegyike jó és talán ezek közül párat szükségtelennek is gondoltam.
 
Sokáig Árnyék szerepe sem világos előttünk, valamint az sem, hogy miért kerül abba a nyugodt kisvárosba, de a végére minden kirakósdarab a helyére kerül. Sikerül mindent megértenünk, az apróságokat, amiknek az olvasás közben nem is tulajdonítottunk jelentősséget, valamint bizonyos szükséges események bekövetkeztét. A könyv végén több meglepő csavar is található. Ugyan az apró jelekből és utalásokból párat bizonyára saját magunk is kitalálunk, de biztos lesz meglepetés is.
 
Az Amerikai istenek sokkal többet ígért, mint amit végül kaptam tőle. Talán túl magasak voltak az elvárásaim (ahogy China Miéville esetében is)? Lehet, hogy a számomra szükségtelennek ítélt részek nélkül sokkal jobban élveztem volna a könyvet. Így azonban csak egy 3-ast adtam neki a Goodreads-en. (Mert ugye merni kell alacsonyabb pontszámokat is osztani, mert ha az értékeléseink csak csupa négyes és ötös osztályzatokból állnának, akkor nem vennének minket túl komolyan.)
 
Azonban ez a hármas érdemjegy ne riasszon el senkit. A könyv nem rossz, egy kicsit ugyan szövegbeni túlburjánzás van benne, de Gaiman iró stílusa ezért kárpótol. Szépen ír és ötletesen. És ami a lényeg, hogy elgondolkoztat. A könyv nem csak addig tart, amíg olvassuk, hanem utána is agyalsz rajta, hogy mennyi igazság rejtezik a sorokban. Érdekes belegondolni, hogy ténylegesnek gondolt vallási felekezetünkön túl miféle "istenségeket" imádunk még. Nem kell messzire mennünk, hiszen ott van a televízió, az internet és még megannyi függőség, aminek áldozatai oltárai előtt nap mint nap, akkor többször is megjelenünk.
 
Gaiman tökéletesen rávilágít, hogy milyen furcsa egy világban élünk és hogy milyen dolgokba vetjük hitünket. Miközben akár kinevetjük vagy elítéljük mások vallását, vallási elgondolását, addig mi magunk is milyen nevetséges dolgokat imádunk és milyen dolgokért vagyunk képesek hihetetlen áldozatokat hozni.
 
Az Amerikai istenekre mondhatnám, hogy egy jó könyv és hogy bátran ajánlom, de élvezeti értéke számomra lehetett volna bőven jobb is. Azonban abban biztos vagyok, hogy Gaimantől még fogok valamikor mást is olvasni.