China Miéville: Kraken

China Miéville manapság elég népszerű író, könyveit dícsérik, mivel jó stílusban ír és nincsen két egyforma könyve. Több író munkásságától eltérően ő nem egy világot hoz létre, amiben ugyanazokkal a szereplőkkel folytatásos történetekben éli ki magát. Nála egy könyv az egy kerek történet. Mivel nem akartam újabb könyvsorozatba belekezdeni, ezért tökéletes választásnak tűnt a Kraken elolvasása.

 

Mivel éppen nyár volt a könyv olvasása idején és ráadásul a könyv puhafedéllel került a birtokomba, ezért ideális strandkönyvnek tartottam. Aztán szegény Kraken emiatt egy picit meg is szívta. A nevében hordozta a végzetetét. Történt ugyanis, hogy az egyik strandolást és ott nagyjából 0 oldalszámnyi haladást követően túlságosan közel került egy vízes törülközőhöz és egy kicsit megszívta magát vízzel. A szárítást követően ez a kis baleset még nagyon fel sem tűnt.

 

Azonban nekem pont aznap kellett hazaérnem Budapestre, amikor az év legnagyobb felhőszakadása volt a városban. Mivel a buszon még olvastam a könyvből, ezért az a tömött táskám tetejébe került, amit nem úszott meg szárazon. Még jobban elázott. Ugyan ettől még olvasható maradt a könyv, nem ment tönkre, viszont elég szörnyű állapotba került. De most már ideje lenne írnom is valamit az olvasott dolgok kapcsán tapasztalt élményeimről is...

 

A könyv első szakasza elég jól sikerült. Miéville szórakoztatóan mutatja be a kezdő konflikust, a kiállítóteremből eltűnt, preparált óriáspolip eltűnését. A rejtélyes ügyben nyakig elmerült a polipot tartósító Billy Harrow, aki cselekmény központi karaktere lesz. Az esetet követően előkerülnek a rendőrök és azok egy rejtélyes ügyekkel foglalkozó csoportja.

 

Kiderül, hogy London nem is az, vagy inkább csak az, aminek látszik. A nagyváros hemzsek a különféle vallások szektáitól, fanatikus hívőiktől, sőt alkalomadtán még egyes istenek is a színre lépnek. Billy, a rendőrség és a különféle istenhívők lázasan indulnak az óriáskalmár nyomába, amely elhozhatja Londonra a mindent elsöprő apokalipszist.

 

Mint említettem a könyv elég jól indított, sokáig magába szippantott, míg el nem érkezett egy törés. Nagyjából az első rész végén, amikor megjelent két ellenszenves alak, Goss és Subby. Innentől a történet nagyon elborult. Elég nagy fejest ugrunk a Miéville teremtette valóságba, ahol innentől kétségbeesetten próbálunk a hullámok fölé úszni, hogy ne fulladjunk meg ránk zúduló káoszban.

 

Lehet, hogy csak nekem volt bajom a könyv egyes részeivel, amik nekem sokat rontottak az olvasásélményen. Ezért is adtam neki csak két csillagot a Goodreads-en. Túlságosan lüktető lett az írás, mivel vannak benne nagyon jól megírt részek, ugyanakkor rosszak is. Néhol pedig teljesen olyan érzésem volt, mintha egy újságcikk beágyazott, keretes szövegét olvasnám, ami inkább csak kiegészítés, mint maga fő tartalom része. Megjegyzem, hogy jó volt belelátni ezekbe a részekbe, néhol egy kicsit elmerülni a múltban, de ezeknek a hatása a könyv jelenére nem volt mindig teljesen jó.

 

Nem akarok lelőni poénokat, nem szeretnék többet elárulni a további szereplőkről, mert azzal elég sokat árulnék el. A végén ugyan van meglepetés, de nekem valamiért egy kicsit összecsapottnak tűnt. Nem tudom, hogy milyen megoldás lett volna jobb és hogy miként is kellett volna befejezni történetet.

Vannak nagyon jó ötletek. A szoborra szoborra vándoroló Wati karaktere, egy mozgó tetoválás, kikancsintás egy kultikus sci-fi sorozatra, egy laza rendőrnő (akiben valahogy sokkal több rejlett egész végig) és a hős fejlődése, de ez valahogy kevés volt. Nekem.

 

A Kraken lehet, hogy egy jó könyv, de valahogy nem az én stílusom. Próbát fogok még tenni Miéville más írásáival is, hátha azok jobban bejönnek, de egyelőre nem vagyok tőle elájulva. Néhol ugyan nagyon jól, olvasót beszippantóan ír, de a remek szövegrészek között olyan negatív töréspontok vannak, hogy nem vagyok teljesen elégedett.