2014/01/30

Philip Athans - Megsemmisülés

Valahol olvastam, hogy a sorozat ezen részét tartják a leggyengébbnek. A negatív véleményemet már elmondtam a korábbi részről és sajnos azt kell mondanom, hogy ez annál is rosszabb. A színvonal tovább esett.
 
Mivel is van igazából a gond? Talán azzal, hogy volt egy jó alapötlet, a végső megmérettetés felvezetése. Ezzel még nem is lett volna gond, de az egész el lett nyújtva, ráadásul a párhuzamos történések közötti váltások túl hatásvadászok. A Halistra - Ryld szál olyan feleslegesnek tűnik, mintha mocsárba ragadva folyamatosan süppendnének. Ugyan ez az érzésem volt a fő szállal kapcsolatban is.
 
Állnak a káoszhajóval, várnak az indulásra. Miközben újabb és újabb szörnyrohamokat kell túlélnie a társaságnak. Philip Athans szeretné velünk valamiért Valas Hune-t megkedveltetni.
 
A drow fővárosban történő harcok jelentősen háttérbe szorultak. Nem sok mindent tudunk meg az ott zajló csatáról, mert egyedüli fókuszba a főmágus és a lichdrow között zajló küzdelem kerül. Amit sikerült nevetségesen túlnyújtani.
 
A könyv végére a társaság létszáma egy picit lecsökkent. Lehetne vitatkozni rajta, hogy melyik szereplőt kellett volna inkább kiírni a történetből, de el kell fogadni ezt döntést.
 
Az ötödik könyv végén igazából legjobban annak örültem, hogy már csak egy könyv van hátra a sorozatból, amiben végre lezárul a történet és talán végre az is kiderül, hogy mi is és miért is történt Lolthtal.

2014/01/26

Going, going, GONE!

... azaz magyarul "Először, másodszor, senki többet harmadszor!" A társasjátékos körökben ismert Scott Nicholson ezt, a licitálós játékok mechanizmusát vette alapul a 2013-ban elkészült Going, going, GONE!-hoz. Én talán soha nem játszom vele, ha nem nyerek egyet a www.boardgamegeek.com szokásos nyereményjátékainak egyikén, a Stronghold Games felajánlásának jóvoltából.
 
Az alapötlet egyszerű és zseniális, a kivitelézés pedig remek szórakozást nyújt. Kell is több egy játékhoz? Nem vagyok a partyjátékok híve, mert általában nem tudunk túl sokan összejönni társasjátékozásra, vagy ha igen, akkor egy kicsit gondolkodósabb játékokat szoktunk elővenni. Ezért is egy kicsit óvatosan álltam a játékhoz. A játékot hármasban játszottunk, a 6 éves lányommal és a feleségemmel (Márton az első kör után kilépett, hogy "ez unalmas").
 
Képek helyett most inkább magát a kialakulást és a játékot bemutató videót szúrnám be, amin maga a játéktervező ismerteti honnan is az alapötlet és milyen variánsok vannak a játékára. Megnyugtatnék mindenkit, hogy játszani sokkal izgalmasabb és szórakoztatóbb, mint nézni.
 

 
Nagyjából már mindenki ismeri, hogyan is folyik le egy licitálás. Ehhez nem is kell társasjátékozni, vagy aukciós ház által meghirdetett eseményre elmenni, hanem elég csak felmenni a Vaterára vagy Ebay-re. Az más kérdés, hogy ez utóbbi kettőn inkább az utolsó pillanatokban igyekeznek nagy licitet beszúrni az időkorlát miatt. Egy sima aukción meglehetősen unalmas, hogy az egyik játékos teszi a másik után a licitjeit, majd végül az egyik nyer. Ha nincsen időkényszer, akkor eléggé elhúzódhat egy ilyen licitás, amit mások vagy akár összeget bemondó felek is elunhatnak egy idő után.
 
Scott Nicholson úgy döntött, hogy a licitálás idejét 10 másodpercre szűkíti. Ezalatt teheti meg mindenki tétjeit, azaz teheti a kockáit az előre kikészített műanyagpoharakba.
 
Hét szín (országzászlók) és hét forma (autó, képregények, társasjátékok, Mona Lisa portré, stb.), azaz összesen 7x7=49 lap van a játékban, amit begyűjthetünk. A cél, hogy egy típusból (szín vagy forma alapján) gyűjtsünk össze minél többet, amikért pontot kapunk. Kezdetnek kapunk 25 darab kockát a kiválasztott színben, amibők a későbbiek során lehet több is. Ezekből a fakockákból kell behelyezni, vagy inkább beledobálni a középre, az szabályban adott elrendezés szerinti műanyagpoharakba. Két pohárhoz 2-2, míg három pohárhoz 1-1-1 lap tartozik. A poharak mellé rakott kártyákat az kapja meg, aki a legtöbb kockát beletette. A vesztesek pedig visszakapják a kockáikat, a nyertesek kockái (ideiglenesen) kikerülnek a játékból.

Az összegyűjtött lapokból menet közben is vehetünk kockákat, de végelszámolás során akár több pontot is kaphatunk értük, ha még szerzünk megfelelő lapokat. Persze, ha elfogytak a kockáink, akkor muszáj valamit beáldozni...

A Going, going, GONE! érdekessége még, hogy a játék szabálya egy kartonból készült aukciós táblán van. A 10-től visszafelé számoló játékos kezében van, majd amikor a nullához ért, akkor a poharakra csapja azt, hogy még véletlenül se tegyen más a poharakba kockát.

A Going, going, GONE!-t végül az nyeri, akinek a megmaradt kockákból és az összegyűjtött lapokból a legtöbbet érő kollekciója van a hetedik kör végén, amikor elfogytak a pakliból a lapok.

A játék elég egyszerű és szórakoztató, ami mókás káoszba tud fulladni. A beszúrt videóban látható pár érdekes variáns, amit nagyobb angoltudás nélkül is könnyen megérthetünk.

Szerintem párszor még elő fog kerülni fel- vagy levezetésnek.

2014/01/14

Gyermeki társasjátékok és Vuk kalandjai

Azt hiszem, hogy először mindenki gyermekként találkozik a társasjátékok világával. Ilyen korunkban még nem tudjuk befolyásolni, hogy mivel is játszunk és szinte a döntésünk arra korlátozódik, hogy akarunk játszani vagy sem.
 
Most kizárólag a klasszikus értelemben vett, dobozos társasjátékokról írnék, azaz most fordítanék időt az UNO-SOLO-magyar kártya-francia kártya kvartetre, ahogy a sakk és malomjátékokra sem. Ha mostanság szétnézük egy átlagos bolt kínálatán, ami társasjátékot is árul, akkor túlnyomó részben csak dobj-és-lépj típusú játékokkal találkozunk. Igaz, ez létezik rengeteg témában, főleg valamilyen rajzfilmhez köthető változatban.
 
Jelen blogbejegyzésem írásának kiváltója a Vuk kalandjai nevet viseli, amit a lányom kapott születésnapjára. Nincs is különösebb gond a játékkal. Egy kő egyszerű alaptábla, melyen a számozás nélküli mezőkön kell a rajttól a célig eljutni, kockadobás segítségével. A haladásunk nagyban befolyásolják a bizonyos mezőkön lévő események, illetve eseménykártyák. Mivel ezt két mondatban sikerült összefoglalnom, ezért látható, hogy igazi családi társasjátékról van szó, amit mindenki játszhat.
 
Ezzel sincsen különösebb probléma, ahogy azzal sem, hogy a gyermekek lelkesen dobálják a kockákat (6-os dobást követően egy újabb dobással is), majd lépegetnek. A felnőttek persze hamarabb elunják, hiszen tudják, hogy pusztán csak a szerencsének köszönhető, hogy mi lesz a végleges eredmény. A Vuk kalandjai azért nyújt egy, egyetlen egy választási lehetőséget, de hülye lenne bárki is a hosszabb utat választani a STOP mezőről, amikor onnan akár egy hatos dobással nyerhetne.
 
Ahogy mondom a gyermekeknek egész jó szórakozást jelent ez a játék, de mégis van KÉT fő probléma.
 
1. Sokan azt gondolják, hogy ilyenek a felnőtt társasjátékok is és a hagyományos boltok erre rá is erősítenek a kínálatukkal. A kevés igazi döntést kínáló és főleg kockadobásra építő dobozok hiába színesek, szagosak, ha a tényleges élvezeti értékük alacsony. Persze nosztalgia faktorból végig lehet dobálni 2-3 órán át egy-egy Monopoly vagy Az Ezüst-tó kincse partykat, de utána hónapokig rosszul vagyunk a társasjáték szó puszta említésétől is. De ezekről inkább majd máskor írnék.
 
2. Rossz a játék nyelvezete. Leszögezném, hogy rengeteg jó gyermektársasjáték is van, ami nagyon szépen és jól használja a szöveg nélküli, könnyen érthető szimbólumokat. Sajnos a dobj-és-lépj játékok nem ilyenek. Ott szükség van felnőttre is, hogy a színesítő szövegeket felolvassa a mezőkről vagy a húzott kártyákról. Egy idő után ez a gyermeket már nem érdekli, csak az, hogy dobjon és lépjen, illetve kövesse a konkrét utasításokat.
Az lenne a jó, hogy ha iskoláskor alatti gyermekeknek is lenne olyan dobj és lépj típúsú játék, ami nem követeli meg a felnőtt jelenlétét. Nem hiszem, hogy a kártyákra nem lehetett volna kockadobást imitáló vagy kimaradást jelző ikonokat rakni, illletve olyan jelelöléseket, amikből mindenki könnyen érti, hogy előre vagy hátra mennyit lehet haladni. Ha a gyermekek közt van olvasni tudó is, akkor az így könnyen csalhat a kisebbek, olvasni még nem tudók kárára.
 
Az ilyesfajta dolgokból való kudarcélmény nagyban hatással lehet arra, hogy a jövőben miként viszonyulunk majd a társasjátékokhoz. Én például nagyon sokáig nem tudtam kiverni a fejemből, hogy egy társas sokkal többet is tud nyújtani.

 
Azt tanácsolnám, hogy legyünk körültekintőek. Ne csak az alapján döntsünk, hogy milyen a téma és hogy mi az ár, hanem egy picit "nézzünk be a doboz alá" is, hogy mit nyújthat az adott játék. Szerencsére erre ma már jó támpontot ad az internet, de akár ismerősök és mások tapasztalat is sokat segíthet.
 
Nyugodtan lehet játszani dobj és lépj típusú játékokat, de nem, ha közben mást is megismerünk, esetleg olyanokat, amikben van választási lehetőség is.