2014/12/19

A hobbit: Az öt sereg csatája

Nagyon szerettem volna megnézni A hobbit kisregényből készült, de mozgóképesen trilógiává növekedett alkotás befejező részét. Aztán úgy alakult, hogy sikerült moziban kikötnöm.
 
Az előző részek hangulata nagyon megfogott. Nem is nagyon kellett akciónak történnie, a látvány és Középfölde világa, a hozzá írt filmzenével nagyon hangulatosra sikerült. Már már bántónak hatott ebben a világban a csúnya orkok és a gonosz jelenléte. Egy picit ezért is aggódtam mi lesz abban a részben, ahol szinte kizárólag a zsigerontásról lesz szó és hogy kihúzom-e a közel 2 és fél órát a mozivászon előtt.
 
Azt már szinte minden helyen megírták, hogy az első 15 perc alatt rendeződik a sárkány kérdése. Az is biztos volt, hogy lesz pár szereplő, aki biztosan életben marad, tehát lesz olyan, akiért annyira nem kell aggódni.
 
A történetről sokat nem akarok írni, mert egyrészt egy gigantikus harc az egész, másrészt úgyis mindenki azt fogja majd számolgatni, hogyan is jön ki az öt sereg és hogy ki kivel van éppen. Az arany és a gazdagság soha nem jó, ha hirtelen jelenik meg. Könnyen meg tudja szédíteni az embert, tündék vagy törpét, ami végül bonyodalmat teremt.
 
Inkább arról szeretnék írni, hogy milyen érzések kavarognak bennem a filmet követően. Lehet, hogy lövök el dolgokat a cselekménnyel kapcsolatban, ezért csak óvatosan az olvasással...
 
Ha az emberek településére sárkány csap le abból semmi jó nem származik. Szinte borítékolható, hogy hiába vannak egy tó közepén a tűz végül mégiscsak erősebb lesz. Innentől az emberek egyik helyről a másikra csapódnak, ami meglehetősen céltalannak tűnik. Peter Jackson is érezte, hogy ez így annyira nem jó, ezért pár képkockával erősíteni akart a nyomorúságukon és kilátástalanságukon, de valahogy ez nem volt elég. Én még azt sem teljesen értettem, hogy Alférodot miért kellett annyira erőltetni, és miért kellett benne folyamatosan megbízni. Egyáltalán nem hiányzott és a hozzá fűződő jelenetek inkább kínosak, mint viccesek voltak.
 
Kicsit gyenge volt a tündekirály motívációja is. Egyszer csak megjelent a semmiből, hozott egy szekér élelmet és haverság volt az emberekkel. A tündék persze droidok és cgi lények mind, ezért ők nem kérnek enni, inni és táborozni. Ahogy az orkok sem, de abba már nem is tudok belegondolni, hogy egyáltalán miként tudnak létezni.
 
Ez egy fantasy, vagyis inkább egy mese. Kapcsoljuk már ki az észérveket és élvezzük a látványt, a harcokat, mert Peter Jackson ezért csinálta a 3. részt. Ami szerintem tök felesleges volt, még akkor is ha élvezhető. És ha már a látvány. Miért kellett az események magas százalékának sötétben vagy ködben játszódnia? A 3D szemüveg pedig csak tovább ront a helyzeten.
 
Egy picit kitérnék a karakterekre is. A filmet követően azon gondolkodtam, hogy vajon ki volt a főszereplő. Minden kulcsfigura inkább afféle mellékszereplőnek tűnt és nem nagyon emelkedett ki senki. A törpkirály problémája elég mondvacsinált volt, nem nagyon lehetett átérezni. Ahogy azt sem, hogy maroknyi csapatával csatamegfordító tényező lehet.
 
Fura volt látni, hogy Legolas milyen öreg A gyűrűk urában megismerthez képes. A készítők megint hoztak neki képtelen képsorokat, amik inkább röhejesek voltak, mint menők. Persze ez nem az ő hibája.
 
A varázslók elég vicc kategóriák voltak. Gandalf a híres, nagyhatalmú varázsló nem mutatott semmit, csak, hogy a bottal milyen jól harcol. Galadriel bezzeg nagy erők birtokosa. Nem is igazán értem az egészet. Azt éreztem, hogy velük sem igazán tud mit kezdeni a rendező, de mégis akar egy kis előzményt megmutatni a korábban leforgatott folytatásokra.
 
Bilbo... Mintha egyszerre lett volna Star Wars filmek C-3PO-ja és R2D2-ja. Szőröstalpú hobbitunk itt-ott megjelenik, aztán vagy történik valami bölcs vagy vicces dolog és annyi. Lehet mondani, hogy kulcsfontosságú a jelenléte, de nem igazán erős.
 
Az öt sereg csatája egy erős látvány film, ami miatt érdemes megnézni. Nem kifejezetten háromdében, mert ahhoz sötét. Nagy mélységet és történetet ne várjunk, mert az egész a csatáról szól, egy olyan látványorgiáról, amit Peter Jackson meg akart csinálni. Azt, hogy ezt jól tette-e vagy sem, döntse el mindenki maga.

Szénre fel! / Coal Baron / Glück Auf

Már nagyon régóta, a Társasjátékok Ünnepe utánról terveztem ezen bejegyzés megírását. A saját képekkel már korábban elkészültem, csak egyszerűen nehéz időt találnom egy blogbejegyzés elkészítéséhez.
 
A tavaly ősszel Coal Baront a Boardgamegeek oldalon szervezett a "10 éves a Pegasus Spiele játékkiadó" címen futó nyereményjátékon nyertem. Szintén időhiány miatt csak egy évvel később került le a polcról. És közben a Delta Vision kiadásában megjelent magyarul is, Szénre fel! néven az amúgy nyelvfüggetlen játék.
 
A Michael Kiesling és Wolfgang Kramer által tervezett bányászat-menedzsert 2-4 személy játszhatja egyidejűleg. Az ajánlott életkor 10 évestől kezdődik, de a néhány nap múlva hetet betöltő lányommal is játszottam már vele vagy két partit. Ugyan nem teljesen ért minden stratégiát, de a lényeget igen és többször kért már, hogy újra vegyük elő. És nem csak azért, mert a társasjáték - sokak szerint - leggyengébb komponensével, a játékpénzzekkel szórakozzon.
 
Mi lapul a dobozban...
A játékszabályon túl egy közös játéktábla, négy egyedi "játszótér", saját liftaknabelsővel és felvonóval. 4 színben fakockák, amelyek a különböző széntípusokra utalnak, valamint 4 egyedi színben játékosjelőlő korongok és hengerek.
Papírból is kapunk rendesen. Kartonlapkákon találhatóak a különbőző színben és széngazdagságban álló tárnák, kártyákon a leszállítandó rendelések és a korábban már említett, silány minőségű, papírpénzek.
 
A játék célja
Az adott széntípusok kibányászását követően teljesítjük a rendeléseinket, amikkel győzelmi pontokat szerezhetünk. A különböző széntípusok, szállítóeszközök után a fordulók végén győzelmi pontokat szerezhetünk, míg a játék végén levonásokat szerezhetünk a tárnaegyensúly felborulása vagy a teljesítetlen rendeléseink után.
 
Előkészületek
A nagy játéktáblát, kártyákat, kartonlapokat és fa jelölőket rakjuk mindenki számára elérhető helyre. A játékosszámtől függően zárjuk le bizonyos akcióhelyeket, osszunk ki munkásjelzőket és korongokat. Az elvehető tárnák helyeit töltsük fel, a rendelésekből mindenki válasszon egyet-egyet a szabálykönyv szerint, amíg a végén csak egy marad. A maradék helyeket itt is töltsük fel.
 
Játékmenet
A játék három fordulóból áll, amiknek végén értékelés van. Minden fordulóban a következő akciókat lehet végrehajtani.
1. Pénzszerzés: 1 munkásért meghatározott értékben márkát (régi német fizetőeszközt) vehetünk magunkhoz.
2. Tárnavásárlás vagy csillegyár: 1 munkásért egy kiválaszott tárnát vehetünk meg a rendelkezésünkre álló márkából. Vehetünk a kirakott helyekről, vagy választhatunk a kupac felső 5 tárnájából.
3. Rendelés kiválasztás: 1 munkásért válaszhatunk magunknak valami rendelést a kirakott helyekről vagy a pakli 5 felső lapjából.
4. Mozgást választhatunk a tárnánkban, vagy kitermelési akció. Minden egyes szénkocka mozgatása, illetve minden le- vagy felmozgás (megtett úttól függetlenül) egy mozgáspontba kerül.
5. Választhatunk szállítóeszközt a rendelés leszállítására.
 
A játékosok felváltva egymást követő akciózása elég érdekes. Ha egy akcióhely nem lezárt és éppen üres, akkor csak egy munkást kell feláldozni, hogy azt végrehajthassuk. Ha azonban ott már van egy vagy több munkás, legyen az saját vagy valaki másé, akkor nekünk annál egyel többet kell odatennünk, hogy mi is azt az akciót csinálhassuk.
A játék során több dologra is figyelnünk kell. Jól ki kell gondolnunk, hogy éppen milyen akciót szeretnénk végrehajtani és azért mennyi munkást vagyunk hajlandóak feláldozni. A rendelések kiválasztásánál tartsuk szemmel, hogy pontosan milyen típusú szenet és milyen eszközzel szeretnénk majd végül elszállítani. Gondoljuk át, hogy mennyi munkást szeretnénk feláldozni és mekkora pénzmennyiségért. És az sem mellékes, hogy a csillegyár mezőin az egyes fázisokat követően hány munkást hagyunk, mert az fogja majd meghatározni a következő forduló játékossorendjét.
 
A fázisokat követő pontozás sem a megszokott. Az első forduló végén azt összesítjük, hogy ki hány rendelést teljesített széntípusonként. A második forduló végén újra megnézzük a rendelést széntípusonként, valamint már azt is, hogy milyen szállítóeszközzel teljesítettünk. A harmadik, egyben végső forduló végén a korábbiakat, valamint, hogy a tárnákban hány üres csillénk maradt széntípusonként.
 
Gyengeségek:
- A játék látványbeli szürkesége és a nem túl erős téma. Bár nem lehet minden zombis, sci-fi-s vagy fantasy-s jellegű.
- A papírpénz minősége. Legalább értékenként lehet másmilyen a színük.
- Az utolsó néhány kör nagyon üresjárat lehet.
- Egy lépésnek számít, ha felülről egy vagy négy szintet haladunk a lifttel. (Ez nem biztos, hogy valóban gyengeség, inkább csak furcsaság.)
- A pontozás két fő esetén talán nem a legjobb.
 
Erősségek:
- A dobozban van tartalom.
- A szabályok könnyen érthetőek.
- Kevesebb, mint egy óra alatt lejátszható.
- A "szürkeség" ellenére azért mégis szép játék.
 
Végső következtetés
A Szénre fel!/Glück Auf!/Coal baron nem egy rossz játék, ugyanakkor vannak tőle sokkal jobbak is. Számomra a szénbányászat nem annyira vonzó témakör, és a játékelemek színvilága sem nagyon jött be. Ugyanakkor szinte bármikor hajlandó vagyok vele játszani, ha éppen úgy alakul. Erős pozitívum, hogy Annamária a hétéves kor küszöbén saját maga akart vele többször is játszani és nem is volt benne ügyetlen.
 
Kinek ajánlanám
Szerintem ez egy kicsit bonyolultabb családi, ugyanakkor könnyedebb gémer játék. Már pont nem a bevezető kategória, de nem is a keménymagnak szánt társas. Egyértelműbben nem tudom megfogalmazni, hogy kinek tetszhet. Ugyanakkor a játék értékélese a BGG-n egész jó és még bőven az első 500-ban található, ami nem egy rossz teljesítmény.

2014/12/01

Társasjátékok Ünnepe 2014

November utolsó hétvégéjén került megrendezésre a Lurdy ház első emeletének 2 termében az idei Társasjátékok Ünnepe. Előzetesen túl sokat nem tudtam róla és csak a hét második felében derült ki, hogy az egyik nap sikerül majd kijutni. A vasárnapi nap tapasztalatáról szeretnék néhány gondolatban megemlékezni.
Maga az ötlet zseniális, hogy valamilyen módon közelítsük meg azokat az embereket, akik vásárlók vagyis inkább társasjátékosok lehetnek. Nem tudom, hogy a Facebook-marketingen túl még milyen csatornákon próbálkoztak hirdetéssel a szervezők, de én mással nem nagyon találkoztam. Így maga az esemény nem volt túl zsúfolt, Évi szerint is pont optimálisan mérték fel az előzetes helyigényt. Amiért utólagos gratuláció! Pont el lehetett férni, volt levegő és még játszani is lehetett. Már csak egy gyerekmegőrző hiányzott...
Miután felmértük a terepet és a rengeteg, asztalra kipakolt játékot a két teremben (gyerek/családi és gémer terem) úgy döntöttünk, hogy kipróbálunk valamit. A két nagyobb gyermekemmel először a Dobble nevű játékot próbáltuk ki. Egy elég egyszerű gyorsasági játékról van szó, ahol egyezőségeket kell találni a nálunk lévő és a középre kipakolt korongon. Aki előbb észreveszi a megfelelő elemet, az elpakolhatja magának a korongot. Elég egyszerű, de ugyanakkor szórakoztató játék, amiben egy gyermek simán egyenrangú fél egy felnőttel szemben.
A gémer teremben az első kipróbált játékunk a King of New York volt, aminek szabályát csak kutyafuttában mondták el nekünk, ezért többször is segítséghez folyamodtunk. Miután sikerült tisztázni az alap dolgokat egész jót játszottunk Márton fiammal.



A játék egyértelműen a King of Tokyo-n alapszik (amit időközben kiadtak magyar nyelven, Tokió királya néven), de rengeteg változás és játékelem jelent meg, amik miatt egy teljesen más játékot kapunk. Egyetlen játék alapján nem mondanám meg, hogy melyik jobb, de úgy tűnik, hogy a New York témájú konfrontatívabb és mintha valamivel gyorsabb lenne. A King of Tokyo esetében békésen, a háttérben meghúzódva való pontszerzéssel is sokszor kifizetődő taktika volt nyerni, de itt erre nagyon kevés esély van. Egyelőre úgy tűnik, hogy az előd és az utód játék is szépen meg fog férni egymás mellett és hogy a New Yorkosból is akkora kedvenc válhat, mint a Tokiósból.
Ezt követően gondoltuk, hogy kipróbálunk valami mást is. A Tiny Epic Kingdoms névre hallgató játékot próbálta nekünk egy lány bemutatni, de Mártont nagyon hamar elveszítette. Elmondása szerint még csak egyszer játszott a játékkal és ezért nem is nagyon tudta helyesen visszaadni a szabályokat. Én adtam volna a játéknak egy esélyt, de így sajnos kimaradt ez a Kickstarteres "csoda" és nem tudok érdemben nyilatkozni róla. Ha érdekes a szabálya, akkor talán egy pnp verziót megérhet.
Kisebb kóborlás, ördöglakatozás után visszatértem a gémerek termébe, ahol beerőszakoltam magam egy Hanabi partiba. A játékról korábban már sok jót hallottam (többek között egy 2013-as Év játéka győzelmet is), de el nem tudtam képzelni, hogy annyira jó lehet. Ez egy kooperatív kártyajáték, ahol a játékosok a megszokottal fordítva tartják a kezükben a lapokat és többi játékos elmondása alapján tájékozódnak, mi is van a kezükben. Csak azt mondhatjuk el, hogy milyen színű lapok vannak a másiknál vagy milyen szám szerepel rajtuk. Egyszerre egyetlen színt vagy számot említve. A játék célja, hogy az öt színből 1-től 5-ig sorokat képezzünk. Ennyi alapján egyszerűnek tűnik, de nem az. A koncepciója elég érdekes és emellett még egész működőképes is.

Volt egy kis zavar, hogy mivel játszunk utána, amíg meg nem jelent valaki egy Bora Bora nevű Stefan Feld játékkal. A szemet vonzó és játékra ösztönző, gyönyörű tábla és játékelemek a háttérben bonyolult matematikát és kombinálást rejtenek magukban. Pár körnek le kellett mennie mire felfogtam mit is csinálok. Sejtettem, hogy hiába vagyok a végső értékelésig az élen, mert a végén úgyis nagyot fogok bukni. Így is lett. Ahogy azt a játékmesterünk előre jelezte, ha valamit rosszul csinálunk, akkor a játék lecsap kegyetlen szigorával és keményen büntet. Szívesen játszanék vele még egyet vagy többet, még úgyis a játékideje több, mint másfél óra.
Az esemény során több extrém akció is volt, aminek keretében, a Gémklub jóvoltából játékokat lehetett fél áron megszerezni. Így tettem szert egy Puerto Ricóra, amivel szemben elég magasak az elvárásaim. Ezen kívül még 30%-os akció keretében bezsákoltam a Dobble és Hanabi nevű játékokat is.
A Társasjátékok Ünnepe nagyon tetszett, remélem, hogy lesz jövőre is, mert akkor leszek én is. Elég pozitív volt minden, egyedül talán a gyermekmegőrzőt hiányoltam.

2014/11/14

Brandon Sanderson: Ködszerzet I. - A végső birodalom II/2.

Az első könyv remek bevezetésül szolgált a Brandon Sanderson által kreált világba. Az egyedi fantasy környezet beszippantott, mint egyszeri egy üvegcsényi fémet az allomanta gyomra.
 
Szerintem egyáltalán nem volt baj, hogy a magyar kiadásban két könyvre lett bontva a történet. Ugyan nem maradt teljesen kétségbeejtően függőben a történet az előző kötet végén, de mégis rengeteg megválaszolatlan kérdésre vártam választ. És persze elsősorban az is érdekelt, hogy miként alakulnak megkedvelt hőseim sorsai.
 
Sanderson nem nagyon cicózott és húzott egy meredeket, aminek következtében szinte széthullott az amúgy is törékeny, nagyravágyó terv. Itt nálam be is következett egy pici mélypont az olvasásban, mert valahogy nem éreztem túl nagy késztetést, hogy folytassam. Igaz, hogy más tényezők is közrejátszottak. Szerencsére ez csak néhány 10 oldalt érintett, mert utána újra belendült a történet és kezdett egyre érdekesebb lenni.
 
Később is érkeztek (megrázó) töréspontok, de itt már volt egy sodró lendület, aminek következtében a könyv nem nagyon engedett el. Egyszerűen be kellett fejeznem.
 
Be kell vallanom, hogy maga a sorozat címe és már az első könyv alakulása is megerősítette bennem azt az érzetet, hogy itt bizony valamikor vezéráldozat fog történni. Kérdéses volt, hogy vajon ki fog elbukni. Annak ellenére, hogy ez a magamódján bekövetkezett volt még bőven meglepetés.
 
Érdekesek voltak a hős naplójából kiválasztott részletek. Ugyan nem sok titkot árultak el, sőt inkább még jobban mélyítették el a titkokat és misztériumot, de mégis közelebb vittek minket ahhoz, hogy a kirakós darabjai helyre kerüljenek.
 
Azonban a könyv végén, mintha egy kicsit sok minden történt volna. Én most még nem számítottam ilyen lépésekre, és ami nagyon meglepő volt az az inkvizítorok kapcsán történt... Ezt azonban most nem fejteném ki bővebben, mert nem akarok lelőni semmilyen meglepetést.
 
Viszont az események ilyesfajta alakulása miatt és mivel nem nagyon látható a messzibe nyúló stratégia, fogalmam sincsen, hogy a következő 2 (ami igazából 4, vagy fordítva) könyvben mi lehet majd.
 
Ugyan a könyv egy lezárt történetként is megállja a helyét, mégis számtalan izgató kérdést hagyott hátra. Vajon milyen titkai vannak még az Uralkodónak, mi lehet az a titokzatos mélység, mit tudhatnak még az inkvizítorok és ködszerzetek? Nem lehet kérdés, hogy ennek végére kell járnom és el kell olvasnom a folytatásokat.

2014/10/28

Nexus 7 kaland

Be kell vallanom, hogy valamiért soha nem voltam oda az ASUS termékeitől. Ha lehetett választani bármilyen más számítástechnikai terméket, akkor mindig, tudatosan mást választottam. A Nexus 7-es, 2012-es változatanál azonban nem volt más választás.
 
A Nexus 7 a Google egyik referenciaterméke, amin biztosan, különösebb buherálás nélkül is remekül fut a legfrissebb Androidos operációs rendszer is. A készülék nagyon jól van összerakva, ha nincs is Apple érzete az embernek, de szó szerint kézzel fogható a minőség. Volt már pár Androidos tablet a kezemben, de egyiknél sem voltam különösebben elájulva. Ez a Nexus 7 közel hozta ezt a szintet.
 
Tavaly karácsony előtt vettem egy refurbished változatot, olyan 50.000Ft körüli árfekvésben az Extreme Digitaltól. Akkoriban már bőven lehetett kapni a 2013-as verziót is, de én nem akartam ennél az összegnél többet szánni egy Androidos tabletre. A készülék gyorsan kapott ebayről egy egyszerű védőtokot, aminek smartcoveres takarója külön bónusz.
 
Különösebb panaszom nem lehet rá, hiszen tökéletesen működik. Az alkalmazások szinte hiba nélkül futnak. Problémába eddig még csak akkor futottam, ha a 4.4-es rendszerre nem volt jól megírva az adott program, ebből pedig nem sok volt.
 
A hónap elején azonban belefutottam egy kis problémába. Hagytam a gyermekeimnek, hogy töltés közben játszanak rajta valamit. 15% körül volt az aksi állapota és egyszercsak azt vették észre, hogy lemerült. Onnan se kép, se hang. Hiába volt 1 napot töltőn, hiába próbáltam más töltővel tölteni, egyszerűen nem tudott bekapcsolni és azt sem lehetett látni, hogy töltődne. Az egyedüli életjelet, akkor tudtam csak kinyerni belőle, ha asztali géphez kötöttem USB kábelen keresztül, de akkor sem lehetett bekapcsolni.
 
Nem volt mit tenni, irány a szervíz. Az egy éves garanciaidőn belül voltam, ezért csak egy picit aggódtam. Az Extreme Digitalhoz gyakorlatilag felesleges volt a plusz út, mert ott eligazítottak csupán, hogy jobban járok, ha közvetlen az ASUS magyarországi szervízéhez fordulok, mert ha rajtuk keresztül megy a dolog, akkor az akár 15 nappal is megnyújthatja a dolgokat. Ezért adtak egy telefonszámot, ahol érdeklődhettem.
 
A hétfői nap délutánján telefonáltam is, ahol egy unott hangú fickó vette fel a kagylót, a gépmadár menün való átverekedés után. Azt mondta, hogy a honlapon keresztül tegyem meg a bejelentésemet. Remek. Ez történt. Néhány perc után készen is voltam mindennel, majd pár óra múlva kaptam egy e-mailt, hogy milyen lépésekkel próbálkozhatok még, hogy életet leheljek a Nexus 7-be.
 
Nem jött be, ezért gyorsan vissza is jeleztem a levélre. Pár perc múlva válaszoltak is, hogy akkor másnap jön hozzám a DHL, pakoljam a készüléket és a töltőjét egy dobozba. Nem kis keresgélést követően találtam egy dobozt és valamenyi pufis műanyagot, amibe be tudtam csomagolni a készüléket. Másnap reggel valóban ott toporgott a DHL-es futár és másnapra már a célállomásra, a cseh Brnoba is vitte.
 
Innentől nem maradt más, csak a várakozás. A nagy meglepetést azt okozta, hogy hétfőn azzal tájékoztattak készen vannak és másnap számíthatok a Nexus 7-emre. Ez a része csak azért nem következett be, mert Évi éppen nem volt otthon, és még egy napot kellett várni az átvétellel.
 
Szinte hihetetlen, már-már más országban érzi magát az ember, hogy ilyen gyorsan, gyakorlatilag a szállítást követően egy héten belül már kézhez is veheti az ember a megjavított készüléket. Nagy köszönet mindenkinek, aki részt vett a láncolatban, szép volt ASUS!
 
Szerencsére garanciális volt az egész, beleértve az ide-oda szállító futárt is. Pici aggodalomra már csak az ad okot, hogy az egyik kollégámnak is van egy ilyen gépe, ami 2 év 1 hónapos (tehát a garanciaidőt túlhaladta) és most kezdi megadni nála magát az aksi.

2014/10/08

Brandon Sanderson: Ködszerzet I. - A végső birodalom II/I.

Most egy pillanatra elbizonytalanodtam, mert azzal akartam kezdeni, hogy újra nem városi fantasy-t olvasok. De ez így teljesen nem lenne igaz, mert a történet városokban játszódik. Ugyan nem egy modern világban, ami hasonló lehet a miénkhez, hanem egy fejletlennek tűnőben, de mégiscsak lehetne urban fantasy kategória.
 
A Ködszerzet már régen a listámon volt, mert sok felől olvashattam jót a történetről. Brandon Sanderson ezzel a könyvfolyammal alapozta meg hírnevét, aminek köszönhetően ő lett Az idő kereke sorozat (még egy sorozat, ami az elolvasandók listáján szerepel) befejező írója. A kedvező jeleket követően nőtt az elvárásom is az irománnyal szemben, ami soha nem jelent jót az esetemben.
 
A Ködszerzetben egy furcsa hangulatú világba érkezünk, ahol hamu hullik az égből. Erről túl sokat nem tudhatunk meg, csak sejtéseink lehetnek ennek hátteréről. Annyit elárulok, hogy erről az első könyv még nem árul el sokat, ahogy a szinte állandó ködről sem. A ködtől a világ lakói babonásan tartanak, félnek belemenni, főleg a ködben megbújó furcsán torz lények miatt.
 
Hamar bepillantást nyerhetünk a világ társadalmi helyzetébe. Már az első fejezetekben megismerhetjük az elnyomott szolgákat, a szkákat, akik rengeteg munkájukért cserébe szinte semmit nem kapnak viszonzásul. Az ő ellenpontjukon a nemesek állnak, akik az Uralkodó jóvoltából fényűzően élhetnek. (Egyelőre ez a felállás nekem egy kicsit túlságosan fehér és fekete, de talán ahogy haladok a sorozatban árnyalódni fog a kép.)
 
A helyzetet bonyolítja, hogy a világban működik egy furcsa mágia, ami fémeken és azok "égetésén" alapul. A míves néven ismert allomanták, vagy nevezhetnénk őket fémfogyasztóknak is, különböző fémeket képesek lenyelni és azokból mágikus képességeket nyerni. Ezek között lehet fém taszítás és vonzás vagy akar érzelmi képességeket befolyásoló hatás is. Az allomanták általában csak egy fémet tudnak a befolyásuk alá vonni, de vannak olyanok is, akik mindet a saját akaratuk szerint tudják használni. Őket hívjuk ködszerzeteknek.
 
A történet nem nevezhető túl egyedinek. A Kelsier nevű főhőst azzal bízzák meg, hogy döntse meg az aktuális hatalmat, amivel majd jobb létet biztosíthatnak az addig elnyomottaknak. Ezt követően folyik a szokásos csapatverbuválás és csapatbemutatás.
 
Kelsier mellett a másik főhős egy Vin nevű szká lány. A sorozat első könyvéből (ami igazából egy trilógi első könyvének megfelezése) ez még nem derült ki.
 
A Ködszerzet eddig nekem nagyon tetszik. Remélem, hogy hasonlóan folytatódik...

2014/09/23

Neil Gaiman: Amerikai istenek

Utólag már nem tűnik jó ötletnek, hogy párhuzamosan két urban fantasy-t olvastam. Amelyek -emlékeim szerint - az elsők voltak ebben a műfajban.
 
Neil Gaiman elismert, sokat dícsért, díjakat nyert szerző, akinek műveinek egy részét már mozivászonra is vitték. Az Amerikai isteneket sokan afféle referencia anyagnak mondják, az író egyik legjobb alkotásának (a Sandman sorozat mellett), ezért bátran mertem vele próbát tenni.
 
Mondanom sem kell, hogy ez is nagyon jó kezdett. Az első helyszínek számomra egy Stephen King történetbe illő világot vázolt fel, valamiért önkéntelenül is A remény rabjai, Az évszázad vihara és a Langorierek jutottak sorra az eszembe. Igaz, hogy ezeket az utóbb említett horror-szerzőtől inkább csak mozgóképes alkotásban élvezhettem. Árnyék bemutatása, a börtönből való kikerülése és Szerdával való találkozása egész jó volt. Aztán kezdett itt is szétcsúszni a dolog.
 
A fő sodor eseményeit Gaiman apróbb történetekkel törte meg, amikben Amerikába "érkezett" isteneket ismerhettünk meg. Az elgondolás nagyon jó volt, hogy ilyen módon bemutatta az egyes főbb hatalmak miképpen is jutottak el Újhazába. A sok istenséggel Gaiman nagyon jól ábrázolja az USA kultúrális és vallási sokszínűségét. Azonban hiába volt a jó ötlet, ha a megvalósításba valamennyi hiba csúszott. A beszúrt történetek nem mindegyike jó és talán ezek közül párat szükségtelennek is gondoltam.
 
Sokáig Árnyék szerepe sem világos előttünk, valamint az sem, hogy miért kerül abba a nyugodt kisvárosba, de a végére minden kirakósdarab a helyére kerül. Sikerül mindent megértenünk, az apróságokat, amiknek az olvasás közben nem is tulajdonítottunk jelentősséget, valamint bizonyos szükséges események bekövetkeztét. A könyv végén több meglepő csavar is található. Ugyan az apró jelekből és utalásokból párat bizonyára saját magunk is kitalálunk, de biztos lesz meglepetés is.
 
Az Amerikai istenek sokkal többet ígért, mint amit végül kaptam tőle. Talán túl magasak voltak az elvárásaim (ahogy China Miéville esetében is)? Lehet, hogy a számomra szükségtelennek ítélt részek nélkül sokkal jobban élveztem volna a könyvet. Így azonban csak egy 3-ast adtam neki a Goodreads-en. (Mert ugye merni kell alacsonyabb pontszámokat is osztani, mert ha az értékeléseink csak csupa négyes és ötös osztályzatokból állnának, akkor nem vennének minket túl komolyan.)
 
Azonban ez a hármas érdemjegy ne riasszon el senkit. A könyv nem rossz, egy kicsit ugyan szövegbeni túlburjánzás van benne, de Gaiman iró stílusa ezért kárpótol. Szépen ír és ötletesen. És ami a lényeg, hogy elgondolkoztat. A könyv nem csak addig tart, amíg olvassuk, hanem utána is agyalsz rajta, hogy mennyi igazság rejtezik a sorokban. Érdekes belegondolni, hogy ténylegesnek gondolt vallási felekezetünkön túl miféle "istenségeket" imádunk még. Nem kell messzire mennünk, hiszen ott van a televízió, az internet és még megannyi függőség, aminek áldozatai oltárai előtt nap mint nap, akkor többször is megjelenünk.
 
Gaiman tökéletesen rávilágít, hogy milyen furcsa egy világban élünk és hogy milyen dolgokba vetjük hitünket. Miközben akár kinevetjük vagy elítéljük mások vallását, vallási elgondolását, addig mi magunk is milyen nevetséges dolgokat imádunk és milyen dolgokért vagyunk képesek hihetetlen áldozatokat hozni.
 
Az Amerikai istenekre mondhatnám, hogy egy jó könyv és hogy bátran ajánlom, de élvezeti értéke számomra lehetett volna bőven jobb is. Azonban abban biztos vagyok, hogy Gaimantől még fogok valamikor mást is olvasni.

2014/08/28

China Miéville: Kraken

China Miéville manapság elég népszerű író, könyveit dícsérik, mivel jó stílusban ír és nincsen két egyforma könyve. Több író munkásságától eltérően ő nem egy világot hoz létre, amiben ugyanazokkal a szereplőkkel folytatásos történetekben éli ki magát. Nála egy könyv az egy kerek történet. Mivel nem akartam újabb könyvsorozatba belekezdeni, ezért tökéletes választásnak tűnt a Kraken elolvasása.
 
Mivel éppen nyár volt a könyv olvasása idején és ráadásul a könyv puhafedéllel került a birtokomba, ezért ideális strandkönyvnek tartottam. Aztán szegény Kraken emiatt egy picit meg is szívta. A nevében hordozta a végzetetét. Történt ugyanis, hogy az egyik strandolást és ott nagyjából 0 oldalszámnyi haladást követően túlságosan közel került egy vízes törülközőhöz és egy kicsit megszívta magát vízzel. A szárítást követően ez a kis baleset még nagyon fel sem tűnt.
 
Azonban nekem pont aznap kellett hazaérnem Budapestre, amikor az év legnagyobb felhőszakadása volt a városban. Mivel a buszon még olvastam a könyvből, ezért az a tömött táskám tetejébe került, amit nem úszott meg szárazon. Még jobban elázott. Ugyan ettől még olvasható maradt a könyv, nem ment tönkre, viszont elég szörnyű állapotba került. De most már ideje lenne írnom is valamit az olvasott dolgok kapcsán tapasztalt élményeimről is...
 
A könyv első szakasza elég jól sikerült. Miéville szórakoztatóan mutatja be a kezdő konflikust, a kiállítóteremből eltűnt, preparált óriáspolip eltűnését. A rejtélyes ügyben nyakig elmerült a polipot tartósító Billy Harrow, aki cselekmény központi karaktere lesz. Az esetet követően előkerülnek a rendőrök és azok egy rejtélyes ügyekkel foglalkozó csoportja.
 
Kiderül, hogy London nem is az, vagy inkább csak az, aminek látszik. A nagyváros hemzsek a különféle vallások szektáitól, fanatikus hívőiktől, sőt alkalomadtán még egyes istenek is a színre lépnek. Billy, a rendőrség és a különféle istenhívők lázasan indulnak az óriáskalmár nyomába, amely elhozhatja Londonra a mindent elsöprő apokalipszist.
 
Mint említettem a könyv elég jól indított, sokáig magába szippantott, míg el nem érkezett egy törés. Nagyjából az első rész végén, amikor megjelent két ellenszenves alak, Goss és Subby. Innentől a történet nagyon elborult. Elég nagy fejest ugrunk a Miéville teremtette valóságba, ahol innentől kétségbeesetten próbálunk a hullámok fölé úszni, hogy ne fulladjunk meg ránk zúduló káoszban.
 
Lehet, hogy csak nekem volt bajom a könyv egyes részeivel, amik nekem sokat rontottak az olvasásélményen. Ezért is adtam neki csak két csillagot a Goodreads-en. Túlságosan lüktető lett az írás, mivel vannak benne nagyon jól megírt részek, ugyanakkor rosszak is. Néhol pedig teljesen olyan érzésem volt, mintha egy újságcikk beágyazott, keretes szövegét olvasnám, ami inkább csak kiegészítés, mint maga fő tartalom része. Megjegyzem, hogy jó volt belelátni ezekbe a részekbe, néhol egy kicsit elmerülni a múltban, de ezeknek a hatása a könyv jelenére nem volt mindig teljesen jó.
 
Nem akarok lelőni poénokat, nem szeretnék többet elárulni a további szereplőkről, mert azzal elég sokat árulnék el. A végén ugyan van meglepetés, de nekem valamiért egy kicsit összecsapottnak tűnt. Nem tudom, hogy milyen megoldás lett volna jobb és hogy miként is kellett volna befejezni történetet.

Vannak nagyon jó ötletek. A szoborra szoborra vándoroló Wati karaktere, egy mozgó tetoválás, kikancsintás egy kultikus sci-fi sorozatra, egy laza rendőrnő (akiben valahogy sokkal több rejlett egész végig) és a hős fejlődése, de ez valahogy kevés volt. Nekem.
 
A Kraken lehet, hogy egy jó könyv, de valahogy nem az én stílusom. Próbát fogok még tenni Miéville más írásáival is, hátha azok jobban bejönnek, de egyelőre nem vagyok tőle elájulva. Néhol ugyan nagyon jól, olvasót beszippantóan ír, de a remek szövegrészek között olyan negatív töréspontok vannak, hogy nem vagyok teljesen elégedett.

2014/08/15

A galaxis őrzői

Régen volt már arra példa, hogy egy filmet moziban szerettem volna megnézni, arra pedig pláne, hogy pont magyar premier napon. Ami ugyan pont két hetet késett a nemzetközi bemutatóhoz képest. Ennek köszönhetően nemzetközi kritikák már léteztek és azok nagy többséggel pozitív hangvételűek voltak. Ezért is nagyon vártam, hogy mit kapok majd a pénzemért, milyen A galaxis őrzői.
 
Két külön forrásból érkező kritikának valósságáról szerettem volna valami bizonyságot kapni. Az egyik azt állította, hogy "ez a legjobb Star Wars film A jedi visszatér óta", a másik pedig, hogy "ez nem olyan képregény film, mint a korábbiak, hanem egy vérbeli sci-fi". Mondanom sem kell, hogy ezek az állítások csak tovább növelték várakozásomat. Nézzük, hogy mit kaptam...
 
Az első képsorok alapján a bevezetés egy kicsit lassúnak ígérkezett, egy picit talán lelombozónak is tűnt, de a végén kiderült, hogy mindenképpen szükséges volt. Megtudhattuk, hogy a 8 éves Peter Quill, a későbbi Űrlord (Star Lord) hogyan, milyen körülmények között kerül el otthonról.
 
Aztán rögtön bele is csapunk a lecsóba. Afféle modern Indiana Jonesként elrabol elrabol egy gömböt, ami után a galaxis nagy része, a híres/hírhedt Thanosszal az élen, őrá vadászik. A szerencsétlen véletlenek folyományaként Peter Quill végül börtönbe kerül az egyik egyik rá vadászó bérgyilkossnővel, a zöld Gamorával, az eszelős Drax-szel, a mosómedveszerű zsenilénnyel Mordállyal (Rocket) és növénylény cimborájával Groottal. Egy közös cél összehozza őket, aminek következtében majd nekik kell megmenteni a galaxist.
 
Már az előzetesekből látszott, hogy A galaxis őrzői nem akarja magát túl komolyan venni és ez nem a Bosszúállok fémjelezte vonulat lesz. A film tele volt poénokkal, és mégha nem is röhögtem el magam túl gyakran, néha arra eszméltem, hogy vigyorgok, mint egy kisgyerek. Mert A galaxis őrzői nagyjából azt adta, amire számítottam.
 
Tele volt popkult utalásokkal, ráadásul annyival, hogy talán nem is vettem észre mindent. A teljesség igénye nélkül említenék pár dolgot. Az Indiana Jones utalást már említettem, de szinte ugyanabban a jelenetsorban megjelent előttem a feledés homályába került Rocketeer című alkotás is. Egyes jelenetek elfértek volna akár Az ötödik elemben is, de amiből legtöbbet kaptunk az a Star Wars volt. Rengeteg olyan beállítás volt, ami szinte mintha egy az egyben a klasszikus trilógiából érkezett volna. Ahogy egyszer Peter Quill alulról a hajóba került, a bódult támolygás (szinte hallottam a közelben, ahogy Jabba felröhög) és a végén egy párbaj (ami a második Halálcsillagon folyó kardpárbajt idézte és még villámtól átvilágított koponya is volt!). Ezen felül még számos olyan dolog volt, ami George Lucas klasszikusát idézte. Maga Peter Quill gyakorlatilag egy Indybe kevert Han Solo volt, amit nem Harrison Ford játszott el. Személy szerint szeretném, ha a jövőben Chris Pratt rengeteg ilyen jellegű szerepet kapna.
 
Azon állítás, hogy ez egy jó "Star Wars-film" tehát megállta a helyét. A másik is félig meddig. Ugyan egy képregény filmet kapunk, a Marvel univerzumból, de a főszereplők nem klasszikus szuperhősök, nem nagyon rendelkeznek rendkívűli képességekkel. Ugyanakkor ez nem sci-fi, hanem egy űrben játszódó fanatasy (ahogy a Star Wars is). Egy rész alapján még nem nevezném nagyon űroperának, de szeretném, ha sok következő filmmel azzá válna. A mozi után azon gondolkodtam, hogy milyen kár is a Disney korábbi rossz marketingjéért, ami miatt bukott a szerintem remek John Carter film.
 
Nem szabad elmenni a zene mellett sem, ami meglehetősen központi motívum a filmben. A hetvenes évek egy válogatáskazettája tölti ki melódiával mozit. Saját magamtól nem hallgatnék ilyen számokat, de a filmben nagyon jól funkcionált és pozitív többletérzést adott.
 
A nagy méltatás mellett jöjjön pár negatívabb dolog is. Volt pár apróság, ami kevésbé tetszett. Elég sokszor túl pátoszosra sikerült pár jelenet, túl lassan, akár lassítva történtek a dolgok, felemelő hősies jellegű zenével. Ezekre nem sok szükség volt. Főleg a végén, amikor egy táncos(!) jelenet fordul szinte már giccses színorgiába. A legnegatívabb dolgot a tegnap mozizásban azonban nem a filmben találtam, hanem a közvetlen előtte lévő nagyon lelombozó hangulatú filmelőzetesben. Kérem, miért kellett azt oda beszúrni? Az embernek elmegy teljesen az életkedve, ami nem feltétlen jó, ha egy féktelen hangulatú filmet akar éppen megnézni.
 
A film jó volt, moziban mindenképpen érdemes megnézni, mert ilyenre találták ki a mozit. Saját magamtól újra nem rohannék ugyan újra, de mással hajlandó lennék még egyszer megnézni. Hiába a film rengeteg jósága, remeksége (coolsága), egyelőre nem gondolom, hogy rongyossá nézett klasszikussá válna. Én mindenesetre már várom a folytatást.

2014/07/24

Mark Lawrence: Tövisek császára

"Jorg király, a tövises király, vágtat fakó lován,
körötte csend amerre ment, és a pusztulás." - Ismeretlen szerző műve
 
Szorított az idő és érdekelt is a történet, ezért hamar be sikerült fejezni Mark Lawrence Tövisek császára című könyvét, ami egyben a Széthullott birodalom sorozat zárókötete is volt. Előzetesen annyit, hogy ez a kötet és az egész sorozat is nagyon tetszett (4 és 5 csillagos értékeléseket adtam a Goodreads-en), de azért akadtak apróbb problémáim is.
 
Mark Lawrence láthatólag szeret írni és szerencsére tud is. Szereti utaztatni az olvasót és izgalmasabb területekre vezérelni. És azt hiszem, hogy kísérletezni is...
 
Mivel a Tövisek hercege egyes szám első személyben íródott, ezért - a történet jobb tagoltsága érdekében - párhuzamosan egymás mellett vezetett két időszakot. A Tövisek királyában a két idősík mellett szerepet kaptak Katherine levelei, ami egy másik szemszögből nyújtottak betekintést az események alakulására. A Tövisek császárában kapunk - megszokott - két idősíkon túl egy Chella szálat is (plusz egy bevezetőt egy harmadik személlyel). Amire szerintem semmi szükség nem volt.
 
Valahogy engem borzasztóan idegesítettek a Chellával kapcsolatos történések. Kicsit lassan haladt velük előre a történet, de a végén nem lehetett volna mégsem annyival elintézni, hogy a nekromanta néhány mondattal elmondja a hosszú oldalakon leírt történéseket. Utólag belegondolva nem is tudom, hogy mennyira volt fontos a szereplése és nem lehetett-e volna mással megoldani a szerepét. "Időhúzás 1".
 
Jorg király útja Vyene-be volt az "időhúzás 2". A sárban vonszorgó hintó és lovascsapat kicsit megfékezte a történetet és volt számomra szükségtelennek tűnő megálló is. Lawrence-t lehet, hogy karakterszámra fizetik, vagy úgy gondolta minden egyes könyve legyen egy picivel hosszabb. Nem lehet rögtön egy 800 oldalas téglával kezdeni.
 
Ami viszont egyértelműen vitte előre a történetet és nagy kedvet az olvasáshoz, az az öt évvel korábbi események leírása. Lehetett volna sokkal jobb is az egész könyv, ha az író egy kicsit feszesebbre veszi.
 
A Tövisek császára mindettől függetlenül zseniális, fantasy rajongóknak ajánlott olvasmány, főleg ha a gyormunk beveszi a kínzásokat és patakvért, egy kis mágiával megbolondítva. Jorg eltökéltsége és problémamegoldó készsége pedig valami óriási.
 
Innen viszont ne olvass tovább, ha még nem olvastad a könyvet és nem akarsz semmi olyasmibe belefutni, amiről előzetesen nem akarsz tudni!
 
Leírom megint, hogy szerettem ezt a könyvet és a sorozatot is, de azért volt pár dolog, ami egy picit zavart. Ott van Jorg király apjának a halála, ami nagyjából olyan volt, mint a Jég és tűz dala sorozatban, amikor Rob Stark győzedelmes hadjáratot vezetett. Olyan "talán történt valami, de nem biztos" érzésem volt ezzel kapcsolatban.
 
Tetszett a könyv elején a pontokba szedett összefoglaló. Más sorozatoknál is el tudnám viselni, ha lenne egy kis emlékeztető.
 
Az 5 évvel korábbi történéseknél sem tetszett feltétlenül minden. Az Ígéret földjére irányuló kóborlásnál a kínzás rész biztos több nyúlszívűnél kiverte a biztosítékot, bár tény, hogy jól megvan írva. A Fexlerrel történő találkozás során szerettem volna többet megtudni a múltról és arról, hogy mit kell majd tennie Jorgnak, ha eljön az idő.
 
És akkor ott van a vége. Némely vélemények szerint összecsapott. Az tény, hogy 20 oldallal a vége előtt még nem tudod, hogy mi lesz, bár sejted mi lehet a lezárás. Ugyanakkor a könyv felénél már nagyjából azt is tudhatod, hogy ki lesz a Holt király. Azért a végére is marad pár meglepetés.
 
Az utószó azonban szimpatikus, ahol Mark Lawrence elmondja, hogy ki kellett végezni az aranytojást tojó tyúkját. Én is szívesen olvastam még Jorg tizenéves kalandjait, de nem hiszem, hogy olyan sok történet belefért volna abba a rövid időszakba és ne lett volna jelentősége eddig. Császárként pedig nyilván nem utazott volna annyit. Így is volt már időhúzás, hogy a könyv vaskosabb legyen, de ez még bőven az elviselhető határértéken belül volt.
 
A könyvsorozat kapcsán ki merem jelenteni, hogy igenis érdekelnek Mark Lawrence jövőbeli írásai, és majd el fogom olvasni a Prince of Fools-t is. Egyelőre nem tudom még, hogy angolul-e, vagy várok egy picit, amíg az is megjelenik Gy. Horváth László remek fordításában, a Fumax kiadótól.

2014/07/23

Love Letter

Egy pakli kártya / A deck of card. Kinek mit jelent? A társasjátékos lelki szemei előtt megjelenik a Ticket to Ride, a Race for the Galaxy vagy éppen a Dicsőség Rómának! hatalmas paklija. Egy Hatalom Kártyái vagy Magic: The Gathering rajongó is vaskos kártyahalomban gondolkodik. De még egy pókerjátékos is legalább 52 lapban, ami mellett a magyarkártyás játékos 32 lapja egészen viccesen mutat. Egy pakli kártya. Ennyi a Love Letter is. Csak éppen összesen 16 lappal. 2-4 játékos részére.

A mi lapul a dobozban kérdésre jelen esetben a válasz ez a 16 lap, 4 referenci lap (hogy miből, milyen és mennyi lap van a játékban) és néhány jelző, amivel az aktuális állás látható.
 
A játék célja
A játékban egy szerelmes levelet akarunk eljuttatni a szépséges hercegnő számára. Azonban ez nem olyan egyszerű, mert a futárunk könnyen lebukhat mielőtt célba érne.
Játékos számtól függően 7, 5 vagy 4 győzelem szükséges. Az adott fordulót mindig az nyeri, akinek utolsónak játékban marad, vagy amikor már elfogytak a húzólapok, a végső összevetésnél az ő kezében van a legnagyobb értékű lap.
 
Előkészületek
Összekeverjük a hatalmas méretű paklit, egy lapot lefordítva középre teszünk (két játékos esetén még 3 lapot felfordítva kiteszünk), majd minden játékosnak adunk 1 lapot.
 
Játékmenet
A soron lévő játékos felhúz egy lapot és a két, kezében lévő lapból egyet kiválaszt, majd felfordítva középre tesz. A lapon lévő hatást azonnal végre kell hajtani, amik a következők lehetnek:
1. Őr: Megnevezel egy játékost és hogy szerinted milyen (nem őr) lap van a kezében. Ha igazad van, akkor a játékos eldobja a lapját és kiesik a játékból.
2. Lelkész: Egy másik játékos megmutatja neked a lapját.
3. Báró: Egy másik játékossal összehasonlítjátok a kézben lévő lapokat majd, akinek alacsonyabb értékű az eldobja.
4. Udvarhölgy: A játékosra az adott körben nem hat semmilyen hatás.
5. Herceg: Meg lehet nevezni egy játékost, akinek ki kell cserélnie a kezében lévő lapot egy újra a pakliból. A lapot kijátszó játékos a saját lapját is "cserélheti".
6. Király: Egy megnevezett játékossal lapot kell cserélni.
7. Grófnő: Ezt a lapot el kell dobni, ha király vagy herceg a másik lap a kezünkben. Blöffből is lehet dobni.
8. Hercegnő: Ha ezt a lapot lerakod (saját elhatározásból vagy kényszerből), akkor kiestél a játékból.
 
A játék gyors, pörgős. Fontos, hogy a játékosok becsületesek legyenek, tehát ismerjük be, hogy tényleg olyan lap van a kezünkben és dobjuk el a grófnőt, ha király vagy herceg a másik lapunk. Arra is figyeljünk, hogy ne szálljuk rá egyetlen játékosra sem, ne csak egyvalakit támadjunk állandóan az őrrel.
 
Összegzés
Az egyszerű szabályok miatt bárkinek szívesen merem ajánlatni. Egyaránt ajánlani merem 2, 3 és 4 esetén is. Pozitívum, hogy kis helyen is elfér, nem bonyolult, de mégis szórakoztató. Negatívum, hogy nem jelent még meg magyar nyelven. Ha mégis megjelenne majd, akkor lehetőleg ne papírkártyákon jöjjön, mert azok hamarabb elhasználódhatnak a sok játéktól.
 
Az interneten körülnézve több saját készítésű variánst is találhatunk. Érdemes szétnézni a játék BGG-s galériájában is.

2014/07/19

Mark Lawrence: Tövisek királya

A Tövisek hercege végén Jorg beteljesítette bosszúját, majd rögtön elővetítte a folytatást, hogy ő bizony itt nem áll meg. A kalandjai során szerzett hatásoknak köszönhetően hihetelenül gázolt le minden akadályt, de hé... egy fantasyt olvasunk.
 
A vegyes összetételű csapat nem tétlekedik sokáig a frissen megszerzett királyi várban, hanem rögtön északi túrára indul, a Góg-mentőakció keretében. Az események ismét párhuzamosan futnak egy 4 évvel későbbi történetlánccal és így fokozatosan tár elénk az író kíváncsiságot felkeltő titkokat, amiket később - nagyobb részben - fel is fed előttünk.
 
A második rész meglehetősen hullámzó teljesítményűre sikerült. Mikor az emlékezetelvesztős részhez kerültem, akkor azt hittem, hogy kimaradt pár oldal. Aztán ez a rész szépen a helyére került. A nekromatával való találkozás is meglehetősen bosszantóra, és ezen könyv szempontjából - szerintem - kihagyhatóra sikerült, de úgy gondolom, hogy ez csak előkészítés volt a harmadik könyvre.
 
Szerencsére a kalandozás többi része elég szórakoztatóra sikerült, és az is, ahogy Nyíl hercegeivel csatázott a jelen cselekményszálon. A sötét, techikával teli múlt is kellemes felüdülést jelentett és valamennyi újdonságot hozott a szokványos fantasy regények hangulatába.

Karakterek nem túl mélyek. Jorgban belül sok minden történik, de mégis olyan, mintha a felszínt kapargatnánk. Nehéz vele azonosulni, de igazából nem is akarunk. Úgyis csak a hullakombájnt látjuk benne, aki bármerre jár, hullanak körülötte az emberek vagy támadnak fel a hullák. Mivel az ő szemével (és kicsit Katerine levelein keresztül) látjuk a dolgokat, ezért más karaktert sem ismerünk meg jobban.
 
A bábukat mozgató személyekről ugyan megtudunk pár dolgot, de még minden eleget. Érdekes módon nem is nagyon hiányoltam ezen dolgokat jobban megismerni és az álommágus is inkább zavarónak tűnt számomra. Ugyan érdekes volt, hogyan mozgatta a szálakat, mégis elég szájbarágósan, előre kitalálhatóan érkezett egy meglepetésnek várt fordulat.
 
Mindenesetre a vége tartogatott még meglepetést. Rengeteg érdekes dolog is történt és igazi élvezet volt olvasni, amikor a nagy túlerővel szemben egy kreatívabb dolgokkal szállt szembe Jorg király. Aki még mindig gyerek... és mindenen egy feleség sem segíthet. Vagy mégis?
 
A sok képtelenség dacára (de kérem, miért is olvasunk fantasyt) és a leült pillanatok ellenére egész jól szórakoztam. A színvonalas magyar fordításért pedig köszönet a Fumax kiadónak. A sorozat első két kötete alapján jó vételnek bizonyult a trilógia.

Ráckevei strand

Mindig izgalmas dolog számunkra új, ismeretlen strandot felfedezni, főleg akkor, ha mások áradoznak róla. Nálunk fontos szempont, hogy mindhárom gyereket lefoglalja a dolog és hogy mindenki jól érezze magát.
 
Ilyen elvárásokkal keltünk át a Dunán... aztán véletlenül mégegyszer. Aminek folyományán az 51-es úton kúsztunk dél felé. Ilyen az, amikor bátran GPS nélkül indulunk útnak és az én fantasztikus térképolvasási gyakorlatomra van bízva a navigálás. El ugyan nem tévedtünk, csak kalandosabb úton értünk el a célpontunkra a ráckevei AquaLandhez.
 
Ráckevén nem túl sok tábla jelzi, hogy merre is van a strand, ezért aki nem figyel az könnyen elhibázhatja a lehajtót. Onnan pedig már nem nagyon lehet eltévedni.
 
Fontos hangsúlyt kapott az élménykomplexumban a vendéglátás, amit először akkor tapasztaltunk, amikor a recepción belépőjegyet vásároltunk. Annyira nem tartottam indokoltnak az 5+ recepcióst, még akkor sem, ha az építmény egy része szállodaként üzemel.
 
Képek alapján nagyobbnak tűnt, ezért először egy picit csalódottan néztem szét. Belépéskoz nem vettünk csúszda jegyet, csak későbbi opciónak hagytuk meg. Érkezésünkkor még egyik sem üzemelt, pedig már 10 is elmúlt.
 
A strand lényegi, központi eleme az "Élménymedence-rendszer". Itt található egy gyerekcsúszdás pancsoló, két víziágyúval. Rögtön mellette 4 vízinapozóágy és 4 pezsgőágy. Ez a két medence melegvízű és a 14 hónapos gyermekünknek is leért a lába.
 
A vízi napozóágyas rész túloldalán egy hidegvízű medence található, egyfajta gyermekkalandparkkal. A képeken nem látható, de alul rögzített műanyag "leveleken" lehetett sorban egyikről másikra ugrálni, ahol a haladást segítette egy felülre kifeszített kötélhálózat. A kötél magassága miatt ez főleg 6-10 éves korosztályt célozta. Ha sikerült a feladaton átverekedni magunkat, vagy oldalt kikerülni, akkor eljuthattunk a sodrófolyosóhoz.
 
Az életkor szerinti medencesorrendben következik az általam csak bulimedencének nevezett rész, középen egy vízi-koktélbárral. Oldalról többféle vízsugárral maszíroztathatjuk magunkat  a közelben fürdőzők lefröcskölése közepette. Frissen a fordrásztól nem ajánlott idejönni, mert elkerülhetetlen, hogy mindenhol vízes legyen az ember. A vízibárt körbe betoülökék veszik körbe, hogy könnyebb legyen a langyos vízben való koktélozás. És közben szól a zene.
 
Ezen rész közelében még van egy úszómedencécske is, amit mérete és gyermekfelvigyázási okok miatt inkább kihagytam.
 
Az idősebbeknek az élményrészlegtől távolabb két melegvízes gyógymedence elégítheti ki az igényeit. Nagy melegben a 38 fokos medencék víze az ajánlott 20 percre bőven több, mint kellene.
 
Végül úgy döntöttünk nem váltunk külön jegyet csúszdázásra. Ez is inkább a 20 év alatti korosztálynak készült, úgyhogy nem is erőltettem. A menet közben kialakult apróbb vihart követően újra el sem kezdett működni, de szerencsére a gyerekek nem is nagyon említették, hogy csúszdáznának.
 
Most pedig jöjjön egy rövid összefoglaló.
 
Ajánlott, pozitív dolgok:
- kifejezetten ajánlott, totyogó-óvodás- iskoláskorú gyermekkel rendelkezők számára,
- jó annak is, aki szereti a családias hangulatú, "apróbb" strandokat,
- sok árnyékos rész található, de lehet napozni is,
- ingyenes padok és napozóágyak,
- árnyékos(!) helyen lévő gyermekjátszótér,
- elfogadható árak belépéskor és a strand egész területén,
- vízibár és egész jó zene :),
- tiszta mellékehelyiségek.
 
Nem ajánlott, negatív dolgok:
- nem túl nagy, ezért igazi kánikula esetén túl zsúfolt lehet,
- a csúszda részleg külön fizetős és nem túl nagy,
- 5 órakor, varázsütésre a személyzet el kezdett pakolni.
 
Az időközben kialakult zápor sokkal csúnyábbnak nézett ki, míg hozzánk nem ért, de annyi jótékony hatása volt, hogy a fele strand kiürült. A gyermekek nagyon élvezték a pancsizást és kellemes elfáradtak mikor hazaindultunk.
 
 

2014/06/30

Mark Lawrence: Tövisek hercege

Június hónap könyvolvasás tekintetében elég jónak volt tekinthető. Elég régen fordult már elő, hogy rövid időn belül több könyvet is elolvassak, ráadásul ebből kettőt egy héten belül. Persze mindez megfelelő szabadidő-beosztás és megfelelően olvasható könyv függvénye.
 
Január végén bátran ruháztam be "A széthullott birodalom" sorozat három könyvére, ennek ellenére az első néhány oldal után majdnem a sarokban dobtam. Nem tudtam, hogy a sajátos hangulatteremtés, a fordító szükségtelen sziporkázása vagy mi a rosebb garázdálkodott az első pár oldalon. A nyelvezet miatt majdnem megfosztottam magam a továbbiaktól. Aztán néhány oldallal később ez a dolog eltűnt. A nyelv is rendessé vált és a történet is kezdett egyre jobban magába szippantani.
 
Persze ez is a manapság szokásos dolgokkal próbált először "sokkolni". Tehát öljünk (majdnem céltalanul), megbecstelenítsünk és ocsmány módon kínozzunk másokat. A főhős, aki igazából egy antihős, Hegylakó módra (csak egy maradhat) pusztít mindent a maga környezetében. Egy kicsit nehéz megérteni és felfogni, hogy egy 13 éves fiú mit akar és miért véghezvinni.
 
Aztán jönnek a 4 évvel korábbról történő megemlékezesei, ahol láthatjuk az okokat és a problémák gyökerét. Lassan kezdjük megérteni, hogy mi miért történik és miért úgy, ha elfogadni nem is mindig tudjuk a dolgokat. Egy kegyetlen világba csöppenünk, ahol csak az erősek maradhatnak talpon én életben, míg a győztesek masírozását patakvér követi, vagy csak hamu és csontok.
 
Aztán, egy idő után azon kezdünk el gondolkodni, hogy ez a könyv mitől más, mint a hasonszőrű fantasy-k. Kapunk egy középkort idéző világot, ahol talán nincs is mágia (A jég és tűz dala), kapunk az arcunkba rengeteg, talán nem is indokolt kegyetlenséget (A jég és tűz dala, Az első törvény). Aztán ez a világ kezd kitágulni, a meglepetések jönnek más irányból. Az ismerősen csengő nevek megjelenése után azt vesszük észre, hogy elkezdjük figyelni a könyv elején található térképet és azt böngésszük.
 
Aztán a tékozló fiú hazatérését követően a kapott feladat megoldása is valami elképesztően durvára sikerül. Nem akarok poénokat lelőni, de az olvasás során volt egy kis Setét torony utánérzésem is. Úgy érzem lesznek még meglepetések a továbbiakban is...
 
Az eddig leírtakból talán az tűnik ki, hogy ez "csak" valami összegyúrt massza, de ez jóval több annál. Talán nem egy irodalmi remekmű és nem is mindenki fogja kedvelni, de én élvezettel habzsoltam egymás után a lapokat, míg azt nem vettem észre, hogy a végére értem. Itt most meg is nyugtatnék mindenkit a fordítás - szerintem - nagyon jóra sikerült, talán azt nem értem, hogy a magyar változatban miért Honorous Jorg Ancrath herceg a főhős neve.
 
Néhány apróságot tekintve nagyon jól szórakoztam és most elég nagy hitetet fektetek a folytásokba is. Valahogy úgy érzem a moly.hu-s és goodread-es értékelések a következő könyvek kapcsán sem tévedhetnek nagyot. Remélem, hogy hamarosan ezekről is beszámolhatok itt a blogomon.

Finca


A Finca egy társasjátékos szempontból kemény időszakban jelent meg. 2009-ben jelölték az egyik legrangosabb és elismertebb, Spiel des Jahres nevű díjra is, amit abban az évben a Dominion nyert meg (a Pandemic, Fauna, Fits és Finca előtt). Ilyen társaságban ez nem igazán nevezhető kudarcnak, de tény, hogy nem kapott akkor visszhangot a játék, mint az SdJ-győztes. Az én figyelmemet is sokáig elkerülte, míg tavaly egy leárazási akció keretében meg nem vettem cirka 3000 magyar forintért. Ekkor már díszelgett rajta a 2011-es Magyar Társasjátékdíj győzelmet hirdető matrica.
 
Az előzetes várakozásom elég vegyes volt. Túl sokat korábban nem hallottam a nálunk magyar szabállyal, a Piatnik kiadásában megjelent 2-4 fős játékról és az említett magyar díjat sem kezeltem túlságosan kiemelten. A játék témája sem tűnt az én világomnak, de úgy gondoltam a 3000Ft nem olyan túl nagy pénz a viszonylag súlyos és sok tartozékot rejtő dobozért.
 
Mi lapul a dobozban...
Mint említettem elég bőséges tartozékokat kapunk, amiknek nagy része fa. A teljesség igénye nélkül összesen 108db 6-féle gyümölcsöt megtestesítő fa jelölőt kapunk, 6 faházat, 20 gazdát (5 minden színből), valamint rengeteg kartonlapkát.
 
A játék célja
Összegyűjteni a legtöbb győzelmi pontot érő lapkát a gyümölcsszállításokból.
Spanyol gazdákat alakítunk  a játék során. Először ügyesen kell szüretelni, a gyümölcsöket mások elől elhappolni, majd szállításoptimalizálási készségünket bevetve a legjobb pillanatban elszállítani őket. A játék akkor ér véget, ha a játékosszámtól függő gyümölcstermő terület kiürül. Ezt követően kell összeszámolni a győzelmi pontokat és különböző bónuszokat.
 
Előkészületek
A kép forrása a boardgamegeek.com oldalról származik
Van mit tenni. Ki kell pakolni középre a táblát. Ki kell mindenkinek osztani a játékosszámtól függő gazdabábut, elérhető közelségbe kell helyezni a gyümölcsöket, a szintén a játékoszámtól függő faházacskákat, bónuszlapkákat és különleges lépéseket biztosító lapkákat.
A tábla szélmalom részérére véletlenszerűen fel kell pakolni a lapátokat és középre helyezni a megfelelő számú szamaraskocsit. A térkép 10 régiójára egyenként 4-4 gyümölcslapkát teszünk, valamint 1-1 Finca lapkát, amelyek megmondják, ha az adott terület kiürült, akkor milyen bónuszt kell elszámolni az aktuális állás alapján.
 
Játékmenet
A játékosok sorban pakolják fel a gazdabábuikat a szélmalomkerék lapátjaira és az ott látható gyümölcsből elvesznek maguknak 1-1-et. Stratégiailag elég fontos, hogy hol helyezkedjenek el a kezdő gazdabábuink, mert nagyon sok múlhat rajta. Ha minden játékos végzett a felpakolással, akkor kezdődhet a kezdődhetnek a tényleges körök.
Két dolgot tehet a játékos: szüretel, azaz lép a szélmalomkerekeken, vagy elviszi szamaraskocsin a gyümölcsöket a piacra.
 
Lépés a szélmalomkeréken
Ha mi kerülünk sorra, akkor pontosan annyit léphetünk, amenyi játékos összesen található a kiinduló szélmalom lapkán. Ezt követően pedig pontosan annyi gyümölcsjelölőt vehetünk el az érkezési helyünknek megfelelő fajtából, ahány játékos éppen van az adott lapáton. Fontos még figyelni az úgynevezett "szamárvonalakat" is, mert ezek után kaphatjuk meg a szamaraskocsit, amivel elvihetjük majd az árút a piacra. Ezen lépésekhez tartozik 4 extra dolgot biztosító lapka is, amelyeket fajtánként egyszer, a végelszámoláskor negatív pontokért cserébe használhatunk fel.
 
Szállítás
Rendelkeznünk kell legalább egy szamaraskocsival, valamint annyi gyümölcsjelzővel, ami elvenni kívánt lapkán szerepel. Összesen maximum 6 (büntetéssel 10) gyümölcsöt szállíthatunk. A lapkák hozzánk kerülnek, míg a szamaraskocsi vissza a szélmalomkerék közepére. Általában érdemes kihasználni a maximális keretet, de olykor hasznos lehet kisebb mennyiség elszállítása is.
 
Mire figyeljünk a játék során
Ha győzni szeretnénk, akkor nem árt pár dolgon rajta tartani a szemünket:
- mi szerezzünk meg először 6 gyümölcslapkát,
- lehetőleg olyan területről vegyük el az utolsó lapkát, ahol a finca-lap nekünk adhat bónuszt,
- figyeljük középen a szamaraskocsik számát, mert ha mind elfogy, akkor mindenkinek vissza kell raknia a begyűjtött szamaraskocsiját,
- ugyanígy figyeljük a gyümölcsöket is, mert ha kimerül a készlet, akkor mindenkinek vissza kell raknia a gyümölcsjelzőit,
- gondosan válasszuk meg, hogy mikor akarunk extra dolgot véghezvinni, mert a végelszámolásban a negatív pontokat is figyelembe kell venni,
- kövessük figyelemmel, hogy mikor kerülhet a térképre a játék végét kiváltó utolsó faház.
 
A leírásban nem tértem ki minden szabályra, de talán ennyi bőven elég lehet az ismertetéshez és kedvcsináláshoz.
 
Összegzés
A játék nem túl bonyolult, könnyen elsajátítható és bátran merem ajánlani családok számára. A játék nagyon jól működik két fővel, de 3 és 4 játékossal is jól játszható. Megérdemelten nyerte a Magyar Társasjátékdíjat és tényleg indokolt jelölt volt az SdJ díjra is, ezért ha valahol akciósan látjuk, akkor nyugodtan szerezzük be. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy ez Évi egyik kedvenc játéka a Ticket to Ride: Europe mellett.

2014/06/23

Hugh Howey: Dust

Howey Silós sorozatának első nagyobb kötete a Wool elég erős kezdésre sikerült, de sajnos a Shiftben zuhant valamennyit a színvonal. Ezért valamelyest csökkent érdeklődéssel vágtam bele a sorozat zárórészébe a Dustba.
 
A Woolban megismerhettük a Howey poszt-apokaliptikus világát, mikor az emberek egy (vagy több?), föld alá épített silóban élik életüket. A sajátosan kialakított önellátó rendszer egész jól, évszázadokon át jól működik, amit időként megzavar valamilyen belső lázadás, amit sajátos módon torolnak meg a rend őrzői, a fővétkest, vagy vétkeseket kiküldik érzékelőket pucolni. Ami egyet jelent a halálra ítéléssel is.
 
Innen csak az olvasson tovább, aki olvasta az első és második könyvet, vagy nem érdekli, ha fontos részleteket tud meg a történetből.
 
A könyv második felében egy kicsit kibővül a világ, és megtudjuk, hogy a silón túl is van élet, másik silókban. Itt megismerhetjük egy magányos túlélő világát, hogy miként is boldogul egyedül a hatalmas siló belsejében.
 
A második könyvben erősődik az első könyv végén tapasztalható érzés a saga elnyújtásával kapcsolatban. Egyre több töltelék dolog jelenik meg és bár megismerhetjük a múltat, a kiváltó okokat és motívációkat, de közben laposodik a történet. Ugyan betekintést kapunk a silók múltjába, korábbi felkelésekbe és lázongásokba, de valahogy nem érezzük szükségét. Megkockáztatom, hogy Juliette is erősen eltávolodott tőlünk, ha korábban megkedveltük.
 
A harmadik könyvben felpörögnek az események. Egyrészt beindul a nagy ásás, másrészt érezhetjük Juliette vezérlő erejét és betekinthetünk Donald leépülésébe is. Ahogy az 1-es siló vélt vezetője egyre több titkot tud meg és ahogy egyre több dologra döbben rá, súlyos hibákat is elkövet. Minden erejével azon van, hogy a 18-as silónak jót tegyen, de ezzel visszafordíthatatlan folyamatokat indít be.
 
A 18-as silóban az ásás elég nagy vitákat vált ki, és sajnos Howey behoz egy - számomra - feleslegesnek tartott vallási szálat is. Valamiért szűkségesnek érezte az író, hogy legyen elvadult szekta, amely megkavarhatja a dolgokat. Ebben a könyvben is vannak felesleges kitöltő részek, de valahogy dinamikusabb, mint a Shift volt. Itt végig belengi a könyvet, hogy lezárásra kerülnek a dolgok, legyenek azok bármilyenek is. Szerencsére Howey magában hordozza a boldog és a sötét vég lehetőségét is... amelyikből egyik be is következik, ezzel korrekt lezárást adva az egész sagának.
 

2014/06/12

Alex J. Cavanaugh: CassaStorm

Nem mondanám, hogy annyi könyvet olvasok, mint szeretnék, de azért néha vannak olyan időszakok, amikor egy héten belül sikerül elolvasnom egyetlen könyvet. A rövid nyaralásnak köszönhetően, így volt ez Alex J. Cavanaugh bloggerbarátom CassaStormjával is.
 
Az előzményekről, a CassaStarról és a CassaFire-ről már korábban írtam, ezért nem maradhat ki az erről a könyvről alkotott véleményem sem.
 
Az időben újabb 20 évet ugrunk előre, amikor is Byron már boldog párkapcsolatban él a második részben megismert Athee-val, ráadásul románcukból egy fiú is született, aki a Bassan névre hallgat. Békés hétköznapjaikat igencsak felborítja a kiújult háború a vindicarn fajjal és annak szövetségeseivel. Ráadásul Bassan az idegen faj űrhajójának látogatásakor a sorsát döntően befolyásoló kalandba keveredik. És ha mindez nem lenne elég, akkor még a fosztogatókkal is meggyűlik a bajuk.
 
A regényt elég dinamikusra írta a szerző, ezért egy idő után elég nehézemre esett félretenni a könyvet. Érdekesen vegyülnek a légiharcok, űrcsaták, politikai játszmák, valamint a Byron családjával kapcsolatos események, érzelmi történések. Alex írási stílusa sokat fejlődött az első könyvet követően.
 
A karakterek jók, bár egy picit egysíkúak, valamint valamelyest érzelmileg túlvezéreltek, de talán ez indokolt is a kialkult helyzetet tekintve. Egy fiú esetleges feláldozása a könyv univerzumának ismert fajai megmentéséért nem kis áldozat.
 
A politikai csatározások közepette folyamatosan jelenlennek meg misztikus titkok, majd oldódnak meg. A csatákból nem kapunk túl sokat, de azok elég élveztesen vannak megírva. Cserébe kapunk egy nagy adag Bassant, akin érezhető a gyereki naivitás, ugyanakkor az apjánál több esetben bölcsebbnek tűnik.
 
Szerencsére a könyv pörgő dinamikája átlendít a problémás részeken és a cukormázas történeten, de utólag azért pár gondolat megfogalmazódik bennem. Ennyi lenne az ismeretlen idegen faj titka? Nem oldódott meg túl egyszerűen a fő konfliktus? Nem került túl nagy hangsúly az érzelmekre?
 
Mindenezen apróbb hibák ellenére a CassaStorm hangulatos írásra sikerült. Aki olvasta az előző könyveket és tetszettek is neki, azok ebben sem fognak csalódni. Főleg, hogy sokkal jobb, mint a CassaFire.

2014/05/13

Hugh Howey: Shift

Hugh Howey a Woollal bizonyította, hogy tud remek posztapokaliptikus művet írni. Nagyszerűen fektette le az alapokat a Silo-val, ami egy föld alá épített siló sheriffjét mutatta be. Ezt a követően ugyan egy kicsit veszítette magából a lendület, de történet még mindig nagyon magával ragadó volt. Ahogy egyre többet tudtunk meg a silóval kapcsolatban annál több csúnya titokra derült fény.
 
A Woolt szerettem, eléggé bejött, ezért meglehetősen érdekelt a folytatás is. Nem tudtam, hogy a Shift mit ígérhet, szándékosan nem olvastam előre semmit, nehogy valami olyan dolog derüljön ki, ami elrontja a későbbi meglepetéseket. Mert meglepetésekre azonban számítottam. Innentől nem vállalok felelőséget, ha még a Woolt nem olvastad.
 
Az előző könyvből kiderült, hogy a silóban élő emberek nincsenek egyedül, nem csak egy, hanem több siló is létezik, bennük szintén emberekkel. Ugyanakkor felmerült a kérdés, hogy ki és miért hozta létre a silókat, vajon mi válthatta ki a katasztrófát, aminek következtében a föld alá kényszerültek. A Shift ezekre ad választ, miközben még jobban kitágítja a világot.
 
A Shiftben párhuzamosan ismerjük meg a dolgokat. A közeljövő eseményei egymás mellett futnak a jövőbeli történésekkel, míg végül a szálak összeérnek. Betekintést nyerünk az úthoz, ami a silókhoz vezetett és menet közben megtudjuk mik történtek a jövőbeli 1-es, 17-es és 18-as számmal ellátott építményekben.
 
Sajnos az első könyv első regényében, a Silóban megismert, szinte sallangmentes irásmód eltűnt. A remekbeszabott bevezetés után érezhetően a minőségtől a mennyiség felé tolódott el Howey. Ugyan szépen bemutatta Donald személyes tragédiáját, valamint a föld alatti építményekben található problémák egy részét, de ugyanakkor a terjengősebbé váló írásmód miatt új gondolatok fogalmazódtak meg bennem... amikre bizonyára nem is fogok választ kapni.
 
A társadalmi osztályok mintha szintenként lennének elkülönítve, amikből a legfontosabb az IT. Itt nem csak a geek, szemüveges számítógépbillentyűket nyomogató emberek ülnek, hanem igazából azok, akik a silók társadalmi működéséért felelősek. A Woolban megismerhettük a gépészeket, a Shiftben a gazdálkodókat és futárokat. De álljunk csak meg egy szóra... Mit esznek az emberek? Csak növényeket? Lehet azokat természetes napfény nélkül termeszteni? (A "trágyázást" már az előző könyvből megismertük.) Hogyan kerül hús és tojás az 1-es silóban felügyelők asztalára? És akkor elkezdenek záporozni a kérdések. Mi van az energiával? A tiszta levegővel és vízzel? Több száz évig valóban el lehet élni a föld alatt? És még lehetne folytatni...
 
Lehet, hogy időközben lettek problémáim a Howey kreálta világgal, de lelkesedésem töretlen és elkezdtem a Dust olvasását. Ami, ha már egy picivel jobb lesz, akkor én elégedett leszek.

2014/03/31

Babbancshelyzet 2014. márciusában

Régen volt már gyermekekkel kapcsolatos, átfogó bejegyzés, ezért most ez következik. Sajnos, képek nem nagyon vannak/lesznek, mert a fényképezőgépről nem mondható el, hogy teljesen üzemszerűen működne. Az elemcserélesenkénti 3-4 db kép jóval az elfogadható határérték alatt van.
 
Annamária
A nagylány már elmúlt 6 éves. Elég nagy bulit rendeztünk neki és ez kellő tapasztalat volt, hogy legközelebb nem lesz hasonló nagyszabású rendezvény. Legalábbis egy darabig biztosan. Az óvoda nagycsoportjába jár. Az iskolaválasztás és jelentkezés kevésbé volt bonyolult, mert Évi mások tapasztalata alapján egyszerűen ki tudta választani a megfelelő. Az iskolalátogatásokkor szerzett élmények tovább erősítették a választást és most már CSAK a megfelelő visszajelzésre kell várni. Ez lesz a kevésbé egyszerű rész, de erről talán majd máskor.
Annamária időközben elkezdte a fogváltást is, már két foga esett ki. Az ovis logopédia foglalkozáskon sikerült csiszolni minden betű kiejtésén, úgyhogy talán már ezzel nem lesz baj. Bár összefüggően olvasni még nem tud, de a betűket nagy hatékonysággal felismeri. A számolással sincs túl nagy gondja.
 
Márton
A nagyobb fiúról kiderült, hogy nem teljesen lát jól, ezért szemüvegett kapott. Elsőre elég sokkolóan hangzott a dioptria szám... és másodjára is. A gyermek szemész azt mondta, hogy törődjünk bele, ez ilyen lesz és NEM FOG ROMLANI. Ezt mi nem igazán akarjuk teljesen elfogadni és a nem-romlást nem hisszük el. Alternatív gyógymódok felé próbáltunk fordulni és jelenleg a "szemtornát" gyakoroltatjuk vele. Az alternatív szemésznek van "hivatalos" végzettsége is, és a hagyományos módszereket tudja ötvözni a kevésbé hagyományosakkal. Szerinte és a második látogatást követő látásteszt szerint van már érzékelhető javulás.
Márton közben váltott a baba- és oviúszásról a "nagyobb" gyermekúszásra. Lassan, de biztosan fejlődik és alakul az úszása. Az óvodában egyelőre Annamárián lóg, ezért nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz szeptember után.
 
Mátyás
A legkisebb, akivel a legtöbb dolog történik. Mégis, ezek annyira folymatosak, hogy szinte fel sem tűnik előttünk, amint egyre ügyesebb lesz. Nagyon lassan akart megtanulni kúszni, de onnan viszonylag gyorsan váltott mászásra és majdnem minden helyen való felállásra. Mivel már elég stabilan tud ülve játszani és néha másodpercekre, kapaszkodás nélkül is állva maradni, ezért szerintem már csak napok kérdése az első lépések segítség nélküli megtétele.
Imádna dumálni, de amikor itthon vannak a tesók, akkor azok elnyomják benne. Foga még nincsen, ezért a doktornő jóslata a farsagi első fogra nem jött be. Ennek ellenére már mindent próbálna enni, olyanokat is, amiket nem nagyon szabadna még neki. Szerencsére az étvágyra nincs panasz. Ennek ellenére már nem akar mindent a szájába venni és azt lenyelni.
Az éjszaka átalvására is sikerült rávenni. Szerencsére az óraátállítás egyik pozitív hozadéka lehet, hogy ezentúl nem 5kor fog saját magától felébredni