2013/04/24

Egreat R6S Plus

Azt hiszem, hogy minden dícséretet megérdemel a korábbi médialejászóm, ami egy - többek között -divx/xvid képes dvd-lejátszó volt. Több, mint hét évet kihúzott a Yamada DVX-6700 névre hallgató "játékos", de sajnos eljött a váltás ideje. Ugyan, még nem ment teljesen tönkre, de az utóbbi fél évben már akadtak lemezolvasási gondjai, nem is beszélve a formátumváltozások okozta gondokról. Ezért úgy döntöttem, hogy valamit lépek.
 
Az elsődleges kívánalmam ugyan az volt, hogy legyen benne optikai meghajtó is, de több hetes böngészés, fórumolvasást követően rájöttem, hogy nem fog menni, ezért beruháztam egy Egreat R6S Plus médialejátszóba, amiről most szeretném megírni az eddig, nagyjából 3 hónapos tapasztalataimat. Először azonban szólnék pár szót, hogy mik voltak a főbb kritériumaim a választás előtt:
- össze tudjam kötni régi, katódsugárcsöves tévémmel RCA/EURO AV csatlakozóval,
- amennyiben új tévét vennék, úgy HDMI csatlakozóval is,
- legyen wifi-s, tudjon hálózati lejátszást,
- legyen lehetőség usb csatlakozásra,
- lehetőleg minden médiaformátumot lejátszon,
- ne legyen túl drága.
 
Főleg az első és utolsó két pont együttes megléte jelentett nagy kihívást, de végül 30.000Ft alatt ráakadtam a számomra tökéletesnek tűnő megoldásra, az Egreat R6S Pro-ra. Szerencsére az eszköz a többi pontot is könnyedén teljesítette, sőt ezen felül még néhány plusz jó tulajdonsággal is szolgált. Nézzük mik ezek:
- HDD csatlakoztatható rá, nem csak usb-n keresztül, hanem sata kábellel is,
- DVD-ROM is köthető hozzá az előbb említett módon, tehát nem kell búcsút mondanom a dvd megvásárolt dvd-lemezeim lejátszásának,
- kis helyen is elfér,
- nem bonyolult a kezelése,
- lehetőség van a filmeket onnan folytatni, ahol legutoljára abbahagytuk (egyszerre többet is megjegyez),
- az eszközre android módban alkalmazásokat is telepíthetünk.
 
Az utolsó pont kapcsán azonban nem kell nagyon elszállnunk. Nem teljesen csodakészülék ez a kicsi médialejátszó. Sokan talán még ennek sem neveznék, ugyanakkor az én kívánalmaimnak tökéletesen megfelel. Jó, talán örülnék neki, ha tudnék rajta keresztül Youtube-ot nézni, de erre még mindig lehetőséget nyújt a számítógép, vagy egy tablet is. Ahogy a böngészésre is. Persze nem lenne rossz, ha az androidos telefonommat nem csak "sima" wifis távirányítónak tudnám használni, hanem ennél egy picivel többnek is. Azonban mégsem vagyok elégedetlen.
 
Igazából az első meglepetés akkor ért, amikor a Speedshop-ból a futár meghozta. Nem gondoltam volna, hogy könnyedén elfér egy 9x15x22 cm-es dobozkában, a hálózati csatlakozójával és távirányítóval együtt, valamint azt sem, hogy milyen pici maga a készülék (3x10x14cm). Talán ez azért volt számomra ekkora meglepetés, mert amikor a Magyar Telekom kihozta az IPTV-s dobozt, akkor dobtam egy hátast. A 4x16x23cm-es IPTV settopboxot és a távirányítót egy 15x33x41cm-es óriásdobozban hozta a szerelő. Nem is igazán értettem. De szerencsére ezzel is nagyjából ez volt a legnagyobb bajom.
 
Az Egreat R6S Pro rendelkezik külön wifi antennával, ami egy picit kilóghat, de igazából ez is könnyedén állítható. A tévéhez való csatlakoztatás könnyen ment, ahogy a bekapcsolást követő üzembe helyezés is. Az eredetileg feltelepített operációs rendszer nyugodtan használható, nem szükséges újabb firmware-ek letöltése, habár erre is van már mód. A menüben akár a magyar nyelv is beállítható, de még ennek ellenére is - néhány nem használt menüpont - kínai írásjelekkel van megjelenítve. Ha már hoztam néhány negatívumot, akkor ezeket most fel is felsorolnám: 
- egy kicsit lassan bootol (igaz, mindig teljes boot van, mivel standby helyett áramatalanítom a készüléket),
- az android boot még lassabb,
- az android mód szinte felesleges,
- Youtube-ozni nem, vagy csak nagyon körülményesen lehet,
- a böngésző nem nagyon működik, érdemes Skyfire browser telepíteni,
- néhány androidos alkalmazáshoz egeret vagy billentyűzetet kell kötnöm az eszközhöz (bár ezt megtehetem a két usb 2.0 és egy usb 3.0-ás csatlakozónak köszönhetően),
- a menüben 1-2 helyen kínai írásjelek vannak (bár ezek inkább csak zavaróak),
- pici a kijelzője,
- a hangerő állítás kitakarja a feliratot,
- picit lassan jutok el a hálózati menüben a kívánt helyre.
 
Bár soknak tűnik a felsorolt hibák száma, de ez igazából mégsem vészes. Ezek csak apróságok, amik mellett még remekül lehet élvezni az eszköz nyújtotta élvezetet. Összeségében elégedett vagyok a választással. Igazából csak remélni tudom, hogy sokáig ki fogja húzni ez a kis készülék, bár hét évben - a mozgó alkatrészek hiánya ellenére - sem bízok. Érdekes módon a Prohadveren összegyűjtött tesztcsomagot még wifi-n keresztül is majdnem teljesen megugrotta, igazából a killa sample okozott neki csak gondot.
 
Az Egreat R6S-t bátran merem ajánlani mindazoknak, akik nem akarnak 100eFt+ összegért okostévét venni, és nem elsődleges szempontjuk, hogy belső háttértár is legyen a "mindentevő" médialejátszójukban.

1 megjegyzés:

Alex J. Cavanaugh írta...

Lots of inputs on that device.
Just wanted to say thanks for visiting me this month during the Challenge!