2012/12/30

10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológia

A SFmag-on lévő nyereményjátékon sikerült megnyernem az általuk felkínált öt elektronikus könyv egyikét. A nyeremény átvétele ugyan egy picit döcögősen ment, de végül sikerült megkapnom és azóta már el is olvasnom az Ad Astra Kiadó gondozásában megjelent és Kleinheincz Csilla szerkesztésében kiadott 10 című antológiát. 

Mint a kiadvány címe is sugallja, összesen 10 művet sikerült összegyűjteni, melyek nagy része különféle díjakat is magának mondhatott. Talán ezért is voltak elég magas elvárásaim az olvasnivalóval kapcsolatban.

Be kell vallanom, hogy elég régen olvastam már igazi klasszikus sci-fit. A könnyedtségük miatt jobban kedvelem inkább a ponyva műveket, mint a nehezebb olvasmányokat, ezért nem is nagyon tudtam, hogy mire számíthatok.

A rövid történetekkel és novellákkal az a fő bajom, hogy rövidségük miatt hamar be kell, hogy rántsanak, mert különben már az előtt végük, hogy el kezdjem őket élvezni. A történetek nagy része is meg is tette. Számos belőlük remek alaptörténettel rendelkezett, de némelyik csattanója és vége nem pukkant elég nagyot. Külön szomorúság, hogy volt amelyik végét még egy picit összecsapottnak is éreztem, ami igazán kár volt a jó felvezetés miatt.

Egyetlen művet tudnék igazán kiemelni. Az egészben az a legfurcsább, ez volt az egyetlen olyan történet, ami nem nyert semmilyen díjat. Mondjuk jellegéből adódóan nemzetközi díjra, sajnos, nem sok esélye lett volna. Juhász Viktor írása A Rádiumember magányossága címmel íródott és egyszerűen valami zseniális. A környezet, ahová a karaktereket helyezi valami elképesztő. Nagyon szeretnék történeteket ebből a világból olvasni, de kevés reményt látok rá... de talán ez így is van jól.

A történet hőse a Rádiumember, aki egy újságírónak meséli el ez elmúlt gyászos eseményeit. A történetvezetés talán lehetne valamivel jobb is, de az említett világ és a karakterek bőven kárpótolnak az ott érezhető döccenésekért.

Összességben a 10 egész jó szórakozást nyújtott, mégha teljesen nem is győzött meg a bennük található összes írás. Még egyszer köszönetet szeretnék mondani az SFmagnak a nyereményjátékért, valamint az Ad Astra Kiadónak a kiadásért!

2012/12/29

Az öt legenda

Nem vagyunk valami túl gyakori mozilátogatók, de eddig még arra sem volt példa, hogy teljes létszámmal menjünk el egy előadásra. Idén ez is megtörtént. Vettük a bátorságot és Mártont is elvittük moziba.

A választásunk talán lehetett volna jobb is, de sajnos a kínálat nem volt túl erős. Figyelembe kellett venni, hogy lehetőleg korhatár alapján is nézhető film legyen és hogy mi szülők se unjuk magunkat halálra. Ezért néztük meg Az öt legendát.

A történet szerint a Mikulás, a Húsvéti Nyúl, a Homokember (talán az Álommanó jobb fordítás lehetett volna, vagy kitudja) és a Fogtündér súlyos bajba kerül, mert egy Szurok névre hallgató gonosztevő az ünnepek ellopásán ügyködik. A galád sötét gaztevő minden erejével azon van, hogy a gyerekek már ne higgyenek az említett négyesben, így azok elveszítik minden hatalmukat.

A Hold nyújt végül segítséget, mégpedig Dér Jankó védelmezőnek való kijelölésével. Ő lesz majd az ötödik őrző, az ötödik legenda. Mondanom sem kell, hogy egy rutinos néző már előre tisztában van, hogy szokásos sablon alapján mi fog történni. Lesz benne szomorú hős, elvakult hős, a társakkal való összekülönbözés és a végén nagy kibékülés boldog befejezéssel (gyk. happy end).

Lehet, hogy nekem már annyira nem valók ezek a rajzfilmek... vagy lehet, hogy már a filmek sem. A jól érezhető keretbe épülő sablon elemek nem igazán hoztak semmi újat. Egy picit az is zavart, hogy a főhősök rettenetesen amerikaiak. Nálunk ugye a Mikulás nem karácsonykor érkezik és nagyjából semmi kötődésünk nincsen a fogtündérhez, vagy álommanóhoz (homokemberhez meg pláne). Az egyedül jól elhelyezhető karakter a húsvéti nyúl, akit én mindig is nagy képtelenségnek tartottam. Mármint ki volt az az őrült, aki kitalálta, hogy van egy nyúl, aki tojásokat tojik/fest? Igaz, itt is inkább az a magyar hagyomány, hogy a piros tojást nem a nyúl, hanem a lányok adják locsolás után. Az már megint csak egy Amerikából jött, hülye "hagyomány", hogy a kertben különböző tojásokat kell elrejteni, majd a gyerekekkel megtaláltatni.

(Ez már tényleg nem tartozik ide, de többször eltöprengtem azon mi jöhet még? A Valentin nap ostoba, vásárlásba kergető, nyálas baromságán és a Mindenszentek/Halottak napja Halloween-nel való felcserélése után majd mikor fogunk mi is hálaadást ünnepelni?)

A végére - a szokásos sablonom alapján - jöhet a következtetésem: a kicsit bugyuta, főleg amerikai gyermekek számára készült rajzfilmen végül a gyerekek jól szórakoztak. és mi szülők sem aludtunk el. A lényeg, hogy Mártonnak is sikerült végignéznie, ezért talán nem hibáztunk túl nagyot a választással.

2012/11/20

A véletlenek furcsa egybeesése

Újra ott tartok, hogy ezermindenről szeretnék írni, csak időt nem tudok rá szakítani. Hiába vannak ezek a hosszú, négynapos szabadnapok (vö. hosszú hétvégék), még kevesebb az időm. Szeretnék már újra egy olyan hétvégét, hogy nem kell sehová sem menni és semmit sem csinálni...
 
Az értelmetlen bevezető után rá is térnék a lényegre, amit csak azért szerettem volna lejegyezni, mert később úgyis el fogom felejteni. Az utóbbi pár napban vagy inkább hétben elég feltűnő véletlenekbe futottam. Szoktam követni a The Dice Tower nevű youtube csatornát, ahol társasjátékokat szoktak bemutatni és róluk beszélgetni. Egy olyan enyhe 7(!) hónapos lemaradásom van, de az utóbbi egy hónap termésével nagyjából naprakész vagyok. Fura módon pont a műsorvezető játékának, a Nothing Personal-nek bemutatása volt aktuális az egyik adásban. A következő napon pedig pont a lemaradásomat szerettem volna behozni, amikor pont ugyannak a társasnak, még más munkacímen való előzetésébe futottam bele.
 
Két napja azt próbáltam volna nézegetni, hogy vajon Annamária már megnézhetné a Tükröm, tükröm címre hallgató Hófehérke feldolgozást. Az imdb-t böngészgettem, miközben éppen Lost Girl sorozatot néztem. Elég meglepő módon a lelkes fordító szintén a Tükröm, tükröm címet adta a résznek.
 
Amúgy számos alkalommal futok bele hasonló esetekbe, csak nem jegyzetelem le, vagy egyáltalán nem tartom említésre méltónak. Kíváncsi lennék, hogy más is észre szokott-e venni hasonlókat... Én meg közben várom, hogy megálmodjam a lottószámokat, hogy a következő húzásra megtehessem őket.

2012/11/05

Ticket to Ride: Europe

Már elég régóta szerettem volna erről a társasjátékról írni, de mindig közbejött valami. Vagy a krónikus idő- és blogolás elleni kedvhiányom, vagy pedig egyéb tényezők. A véletlenek többször is úgy játszottak közre, hogy volt valami esemény (pl. a játék magyar nyelvű megjelenése), ami miatt nem akartam, hogy az én blogomon is pont erről a játékról lehessen olvasni.

A Ticket to Ride az azonos nevű társasjáték-sorozat második önálló darabja. Az alcímmel nem rendelkező első rész kiérdemelte magának a német "Spiel des Jahres" nevű rangos elismerést is, ezért méltán gondolták a készítői, hogy - bőrlehúzási és - élményhajhászási szempontból jó lenne, ha az USA térképe mellett az őshaza térképén is lehetne vasúti vonalakat építeni. A játék időközben még nagyobb népszerűségre tett szert, újabb teljes értékű és csak térképes-kártyás kiegészítőkkel bővült, sőt azóta már elektronikusan is játszható. Jelen, nem teljeskörű szabálymagyarázatot tartalmazó - írásom csupán a Ticket to Ride: Europe játékra fog vonatkozni.

A játékot 2-5 játékos játszhatja Európa térképén, 45-45 darab műanyagvonat és jelölő segítségével. Mindenki kap 1 hosszú útvonal kártyát (más néven jegyet), valamint három rövidet. Ezekből az elsőt kötelező megtartani, míg a második adagból kettőt. Ezek fogják jelenteni a Ticket to Ride elsődleges céljait. Ezen útvonalak megépítése után kaphatunk pontokat, vagy akár mehetünk mínuszba is, ha nem sikerült.
Az előkészületek során még kapunk a kezünkbe 4 vasútkártyát is, valamint ezekből ötöt képpel felcsapva a térkép mellé helyezünk.

A játék során a következő lépések közül hajthatunk végre egyet, ha sorra kerülünk:
1. Vasútkártyát húzunk. Vagy egyet a felcsapottak közül és utána - ha az előbb felhúzott lap helyére is kerül újabb - még egyet onnan, vagy pedig a húzópakli tetejéről vakon. Arra is lehetőség van, hogy mozdony kártyát, azaz Jokert válasszunk, de ebben az esetben a felcsapott lapok közül csak egyetlen lap húzására van lehetőségünk.
2. A kezünkben lévő vasúti kártyák segítségével megépítünk egy útvonalat. Ehhez az adott útvonal színében kell megegyező lappal rendelkeznünk. Fontos még megemlíteni, hogy Jokereket felhasználhatunk, illetve, hogy a szürke útvonalakon bármilyen azonos színből álló lapokat használhatunk.
3. 3 db útvonalkártyát húzunk, amiből legalább egyet kötelező megtartanunk.
4. Állomást helyezünk le, hogy teljesnek mondhassunk egy útvonalat.

A Ticket to Ride: Europe számos ponton igyekszik egy kicsit tovább fűszerezni az USA térképen megismert élményeket. Itt lehetőség nyílik az állomásokkal kiegészíteni az egyik útvonalunkat, vagy az alagútszabállyal nehezebbé tenni egy adott útvonal megépítését. Ezen kis apró szabálykiegészítések vezettek anno abba az irányba, hogy ne az első, díjat nyert Ticket to Ride játékot szerezzem be, ha nem a különálló folytatást, az Európa térképes verziót.

Örömteli módon a szerencse mértéke nem túl magas, a kiegyensúlyozottságra sincsen panasz, ezért az utolsó körökig ádáz harc dúl a minél magasabb pontszám megszerzésére. A játék nagyon jól működők kettő és több személlyel is, tehát tényleg ajánlható akárcsak párok, vagy kisebb baráti társaságok számára is.

A játék célját, az útvonalak megépítését nem minden esetben könnyű megépíteni. Két játékos esetén korlátozás van a közös útvonalak használatának tiltásával, míg több játékos esetén ezeket is nehéz megszerezni. A különböző hosszúságú utak pontozása is nagyon fontos, amiket a játék során bármikor leolvashatunk a térképről. Általában hasznosabb 1 db 4 vasútkártyát igénylő utat megépíteni, mint mondjuk 3db 2 vasútkártyát igénylőt. A játék során csak az ezekért kapott pontokat követjük végig a térképet körbefutó pontozósávon, ami miatt a végső értékelés hozhat meglepetéseket. A jegyek, azaz útvonalkártyák ellenőrzése után, még a leghosszabb összefüggő útért is kiosztunk a legügyesebbnek 10 pontot, valamint elszámoljuk az állomások okozta negatív hatásokat is. A végső győztes az lesz, akinek a legtöbb pontja van.

Ugyan nem ismertettem minden szabály, de talán így látható leírásomból a Ticket to Ride működési elve pofonegyszerű, ezért gyakran említik ezt is a belépőszintű játékok közé. Ez azt jelenti, hogy a sorozatot bátran merem mindenkinek ajánlani, aki csak egy kis hajlandóságot érez a modernkori társasjátékok megismerése iránt. Én már több barátomat megfertőztem vele...

2012/10/30

James S. A. Corey - Két Expanse novella

Talán egy kicsit meglepő, de sorozatban a harmadik könyves jellegű blogbejegyzésem következik, ráadásul a mostaniban egyszerre nem is egy hanem két írást elemzek.
A James S. A. Corey álnéven író Daniel Abraham és Ty Franck a The Expanse könyvsorozat első részével az általam is ismertetett Leviathan Wakes-szel nagyot robbantott a sci-fi berkekben. A pár bezsebelt díj mellett még a bloggerek nagy részének elismerését is kivívták hangulatos írásukkal. Nem kérdés, hogy nagyon sokan várták a folytatást, ami már meg is jelent Caliban's War néven, sőt már szinte kopogtat az ajtón a sorozat harmadik része. Az olvasók felé nyújtott gesztusként két további rövid novellát is kiadtak, amiket itt szeretnék ismertetni.

The Butcher of Anderson Station

A rövid novella a Leviathan Wakes egyik érdekes karakterének, Fred Johnsonnak a háttértörténetébe nyújt betekintést. Maga a cím és az Expanse sorozat első darabja igen magas elvárásokat támasztott az írással kapcsolatban.


Nem tagadom, hogy elég kíváncsi voltam az Anderson állomás mészárosa nevet kivívó férfi történetére. Nem tudtam hogyan lehet valakit ilyen titulus mellett hősnek nevezni, valamint miként kaphat magas pozíciót. A történet ezekre kielégítő választ ad. Betekintést kapunk a férfi lelkivilágába, a döntési kényszerébe, valamint az esemény után megismert tényekre. Szerencsére itt sem minden fehér vagy fekete.
Az írás nagyon hangulatos, és a Leviathan Wakes könyvet olvasóknak nyugodt szívvel ajánlom.

You can find my English review at Goodreads.

Gods of Risk

Talán úgy kellett volna belevágnom a másik rövid történetbe, hogy ismerem a Caliban's War történetét. Akkor talán sokkal jobban élveztem volna az előzőnél sokkal hosszabb novellát.
A történetben egy marsi család szemén keresztül ismerhetjük meg a vörös bolygón való viszontagságos életet és körülményeket. Ráadásul a központi karakter egy fiatal fiú, aki kémikus gyakornokként elég szép mellékkeresetet talált különféle tudatmódosító drogok előállításával. A helyzet korántsem idilli. A Marson több robbantásos merénylet is történik, ami tovább nehezíti az életet. Ráadásul a dolgokat megkavarja egy nő személye is.
Sajnos a történet nem olyan jó, nem olyan érdekes, mint a The Butcher of Anderson Station esetében. Egy kicsit túl van nyújtva, számomra rengeteg feleslegesnek tűnő mellékinformációval megbonyolítva. Sajnos nem lett elég gördülékeny a dolog és menet közben egy kicsit dadogott a történet. A csorbát a könyv vége próbálta kiküszöbölni, aminek köszönhetően valamennyire elégedetten fejeztem be az olvasást.
Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban élveztem volna, ha előtte olvasom a Caliban's Wart és ha tudom melyik szereplőre kell jobban odafigyelnem. Aki még csak az Expanse sorozat első részét olvasta az várjon ezzel egy kicsit, és előbb inkább olvassa el a folytatást.

You can find my English review at Goodreads.

2012/10/28

Alex J. Cavanaugh - CassaFire

Idén tavasszal olvastam Alex J. Cavanaugh CassaStar című könyvét, amellyel meglehetősen elégedett voltam. Egy könnyed hangvételű, nem túl bonyolult angol nyelvezettel bíró, sci-fi környezetbe helyezett, de elsősorban emberi kapcsolatokról szóló írás volt, amiről bővebben a márciusban írt bejegyzésemben olvashattok.

Meglehetősen magas várakozással kezdtem neki, a végül az amerikai amazonról 4 dollárért megvásárolt e-booknak. Kíváncsi voltam, hogy vajon sikerül-e hoznia az előző rész színvonalát vagy sem.

A történet szerint a korábbi könyvből megismert Byron, a Vindican háború egyik hőse leszerelt a hadseregtől, és elhunyt barátjának tett ígérete szerint a polgári űrhajózásban próbált elhelyezkedni. Egy felfedező hajó kisebb, rakomány- és személyzetszállító siklóját, valamint alkalmanként egyszemélyes, védelmi vadászgépét használva próbálta kielégíteni repülés iránti szenvedélyét.

Egy kutatóhajóval érkeznek a tgrenek bolygójára, az ott talált rejtélyes maradványok megvizsgálására. Közben a kutatók igyekeznek a helyi lakosokkal minél jobb kapcsolatot kialakítani, valamint képességeiket felmérni. Hamar kiderül, hogy hasonló mentális képességekkel rendelkeznek, mint a cassaiak, ezért el kezdik őket is tanítani ezek használatára. A kutatócsoport azonban nem várt problémával találja magát szembe, ami elég veszélyessé teszi a bolygón való tartózkodást.

A Byron számára eltelt húsz év mintha meg sem történt volna. Ugyanolyan távolságtartó másokkal, mint korábban. Ezért is meglepő milyen könnyen alakít barátságot az egyik kutatóval, valamint az egyik tgreni lakossal.

A történet alapvetően sci-fi és nem csak azért, mert az űrben játszódik. Jóval több a technikai és tudományos elem, mint a kicsit fantasy-be nyúló mentális dolgok. Azonban itt is, mint a CassaStar esetében elég sokat foglalkozik az író a főhős személyiségével és annak fejlődésével. Néha volt olyan érzésem, hogy körötte történő események mellékesek, aztán mindig történt valami, ami segített visszaterelni abba az irányba, hogy távolról sem.

Alex J. Cavanaugh most kevésbé volt bátor, mint az előző könyvben. Ott valahogy bátrabban mert meglépni dolgokat, amik jól működtek. Itt sincs igazából gond, mert végére felmerül több kérdés is, ami felveti egy esetleges folytatás gondolatát (ami persze hamarosan majd érkezni is fog). Persze, az összekötő regény hatású írás önmagában is megállja a helyét. A CassaStar ismerete nélkül is nyugodtan belevághatunk.

A könyv jó, könnyen olvastatja magát, nem bír túl nehéz nyelvezettel. Talán egy kicsit túl könnyen történnek a dolgok, amelyek egy részét könnyű előrelátni. Szerencsére az író hagyott néhány meglepetést is, ami felfelé húzza a CassaFire értékelését. Azt kell mondanom nem bántam meg a rászánt időt és maradni fogok a hamarosan érkező folytatásra is.

You can find my English review about this book at the Goodreads.

2012/10/26

Fehércsokis süti

Ha egy süteményre azt mondják, hogy jó, az még nem igazán jelent semmit, azonban, ha azt kérik, hogy csináljunk még belőle, vagy ha követelik a receptet, akkor tudhajuk, hogy az valóban finom. Sajnos a nevét nem tudom, mert a receptetet anélkül kaptam, de ez nem változtat semmit könnyű elkészíthetőségén és finomságán.
 
Lássuk mi kell hozzá:
340 g lágy vaj
420 g kristálycukor
1 csipet só
3 egész tojás
520 g liszt
270 g durvára tört makadám dió/mandula/bármi
400 g durvára tört(vagy pasztilla) fehércsokoládé

A vajat a sóval, cukorral összedolgozzuk, beletesszük a lisztet, majd a tojásokat, végül a csokit és a diót. Berakjuk kicsit a hűtőbe, hogy megdermedjen, összeálljon. Nagyjából 4 cm-es hengert formázunk belőle, kb. 1 cm-es vastagságú darabokat vágunk belőle. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt "szaftosra" sütjük (melegen puha, amikor kihűl, megszárad, de nem szabad túlsütni).
Ha a mennyiségeket túl soknak tartjuk, akkor nyugodtan lehet dió/mogyoró/mandula 200g és a fehércsoki 300g.
 
Jó étvágyat!

2012/10/05

Geoffrey Wilson - Land of Hope and Glory

Német bloggerbarátom blogján, az Edi's Book Lighthouse-on keresztül nyertem ezt a könyvet közvetlenül a szerzőtől, Geoffrey Wilsontól, aki személyesen nekem küldött egy dedikált példányt. Rögtön az elején meg is nyugatnék mindenkit, hogy nem ez az oka, hogy szinte csak csupa jót tudok mondani a Land of Hope and Glory-ról.

Korábban még nem volt alkalmam steampunk témájú könyvet olvasni. Ennek akadálya főleg az idő volt, mert ugyan Magyarországon nem nagyon lehet ilyen műfajú olvasmányt vásárolni, de külföldről már könnyen beszerezhettem volna bármit. A steampunkos környezet mellett kapunk még egy alternatív történelmet is, ami igencsak különbözik attól, ami valójában történt.

A történet szerint 1852-ben járunk, amikor egész Európa már közel 100 éve az indiaiak megszállása alatt áll. Az ázsiai hódítók nem álltak meg a tengerpartnál és Angliát is meghódították. Főleg azért, mert mert a sziget igen gazdag volt a "mágiájukhoz" szükséges sattva nevű energiaforrásban...

Jack Casey korábban az indiai seregek katonájaként szolgált és sajátította el ennek csodás erőnek a használatát. Sajnálatos módon egy nagy csatában súlyos sérülést szenvedett, aminek következtében le kellett szerelnie. Egy kisebb földesúr birtokán élte szolgai módon életét, amikor a volt parancsnoka felkereste egy megbízatással, aminek az indiaiak elleni felkelésben résztvevő lánya élete volt a tét. Vagy elfogja egy korábbi katonatársát, de azóta a felkelés egyik vezéreként ismert, az életét is megmentő legjobb barátját vagy utódja meghal.

A meglehetősen nehéz morális döntés az egész könyvön végighalad, miközben hősünk betekintést nyújt az alternatív 19. századba, ahol az angolok közel hasonló elnyomásban élnek, mint ahogy a valóságban az fordítva történt. Csak itt találkozhatunk furcsa masinériákkal, pusztítót harci gépezetekkel és egy meglehetősen gigászi csatával is. 

Igazságtalan lennék, ha nem említeném azt, hogy a könyv közepe táján egy picit leül a történet, de szerencsére újra hamar belelendül és szinte letehetetlenné válik. 

Jack Casey karakterét elég behatóan megismerhetjük a közel 400 oldalas irományban. Persze amellett, hogy ő a valamilyen problémával küszködő, de mégis legyőzhetetlen hős, elég nagy morális gondban van. Ahogy halad előre a történet egyre jobban megismeri a lázadást, annak résztvevőit és egy kicsit elgondolkodik azon, hogy melyik oldalt is válassza. Ennek következtében számos meglepetéssel találkozhatunk a könyvben.

A Land of Hope and Glory-t mindenképpen ajánlani tudom, akik szeretik a történelmi ihletésű könyveket, még akkor is, ha ez elég távol áll a valóságtól. Talán a steampunk elemek kapcsán nem teljesen erre számítottam, de mindezek ellenére nagyon jól szórakoztam olvasás közben, és erősen gondolkodom a folytatás megszerzésén.

A goodreads-en 5-ből 4,7 pontra értékeltem, azaz értékeltem volna, ha tizedes pontokat is lehet adni.

2012/08/28

James S. A. Corey: Leviathan Wakes

Az általam követett külföldi blogokon rengeteg jót olvastam a Leviathan Wakesről, ezért szinte biztos voltam benne, hogy nem fogok vele mellényúlni és remek olvasnivaló lesz. Ennek megfelelően meglehetősen magas elvárásokkal kezdtem neki ennek a sokak által csak klasszikus, gigantikus űroperának titulált írásnak, amit idő közben a legjobb novella kategóriában jelöltek az idei Hugo-díjra is.

A könyvet nem egy, hanem két személy írta. A James S. A. Corey írói álnév mögött az amúgy igen elismert Daniel Abraham és Ty Franck húzódik meg. Mindketten meglehetősen szoros barátságot ápolnak George R. R. Martinnal is, aki gyakorlatilag az első számú kritikusuk, ami szintén erősítette az elvárást a könyvvel kapcsolatban. Látható, hogy a könyv borítóján lévő ajánlószöveg is tőle érkezik.

A történet szerint valamikor a távoli jövőben járunk, ahol a Naprendszert igyekszik egyre jobban benépesíteni az emberiség. A Földön kívül elég erős hatalmi tényezőt jelent még a Mars, valamint a két bolygón kívül eső holdak, aszteroidák és egyéb égitestek lakóinak közössége. Gyakorlatilag ennek a hatalmi háromszögnek a kényes egyensúlyát billenti ki egy olyan esemény, amelynek során kirobban a háború. 

A történet egyik hőse James Holden, aki a hadseregtől visszavonultan egy jégszállító hajó, a Canterbury másodtisztje. Egy segélyhívás kapcsán elszakad fő hajójától, amelyet rejtélyes módon, ismeretlen erők megtámadnak és elpusztítanak. Első kétségbeesésében szétsugározza ennek hírét, valamint, hogy a földi származású hajó pusztulásában nagy jelentőséget tulajdonít egy marsi jeladónak. Ez az üzenet lesz, ami később kirobbantja a politikai feszültségtől puskaporos hordónak érezhető Naprendszert. Sajnálatos módon ezt követően bármennyire is igyekszik, lépéseivel, igazságosságával és javító szándékával csak tovább mélyíti az ellentéteket.

A könyv másik nézőpont karakter hőse Joshepus Miller, akinek történetszála később szorosan összekapcsolódik Holdenével. Kezdetben egy egyszerűnek tűnő rutinfeladatot kap, egy eltűnt lány megkeresését. A történet előrehaladtával egyre jobban belebonyolódik az ügybe és hiába utasítja felettese, hogy hagyja békén az ügyet, a nyomozót csak viszi előre a lelkiismerete. A megkeserlett, magányos nyomozó számára ez a feladat szinte drog, teljesen a megszállottja lesz.

A két író remekül oldotta meg, ahogy a két nézőpont karakter fejezetei egymást váltva viszik előre a történetet. Remek ösztönzés volt a könyv néhány pontján, hogy ha befejeztem egy adott fejezetet, akkor szeretném elolvasni a következőt, hogy minél előbb folytathassam a karakter által félbehagyott szálat. Nem hiszem, hogy nagy meglepetést árulok el azzal, hogy a két szereplő a történet során találkozni fog egymással. Mondhatom, hogy egész jól oldották meg a történetszálak egybefonódását.

A Leviathan Wakes egy remek könyv, igazán élvezetes olvasmány. A történet pedig egész kiváló. Ugyan a háború részben "csak" a háttérben zajlik, de hőseink nagyon fontos szereplői a Naprendszer jövőjét illetően. Egy pillanatra sem érezzük azt, hogy inkább izgalmas csatákról olvasnánk, mert ami velük történik talán még fontosabb.

Az írók egész kézzel fogható karaktereket alkottak meg, bár Miller nyomozó személye talán egy kicsit túl tipikus is. A történetmesélés élvezetes és olvasmányos, az eseményekben pedig található meglepő fordulat is. Azonban, talán a túlzott elvárások miatt is, 5 csillagból csak 4 és felet javasoltam a goodreads-en is.

Jó hír, hogy az Expanse regényfolyam második része, a Caliban's War is megjelent idén nyáron, valamint jövőre jön a 3. (jelen állás szerint), lezáró rész is, Abaddon's Gate címen. Tovább említést érdemel még a sorozathoz szorosan nem kapcsolódó, de ebben az univerzumban játszódó, The Butcher of Anderson station is.

2012/08/23

Az esti mesékből legyen társas játék

Néhány hete írtam már erről az angol blogomon is, de most úgy gondoltam, hogy talán itt is ejtenék róla pár szót. Nem azért teszem ezt, mert ne lenne más témám (írhatnék a nyaralásról, megnézett filmekről, sorozatokról, stb.), hanem sokkal inkább, mert azóta jöttek újabb ötleteim.

Régebben valahogy jobban meséltünk történeteket a gyerekeknek. Vagy meséskönyvből, vagy diavetítő segítségével, esetleg pedig fejből kitalált történetet. Mostanában azonban a rövidebb történeteket vagy mondókákat már elég jól ismerik és az nem köti le őket annyira, főleg Mártont nem. A hosszabb történetek pedig valahogy nem jönnek be nekik. Próbáltam nekik kevésbé ismertebb magyar népmesét, Grimmet vagy Andersent olvasni, de ha nem volt benne hercegnő vagy lány főszereplő, akkor Annamária is hamar elveszíti az érdeklődését. Ezért úgy gondoltam, hogy kitalálok valami újat, ami talán néhány hétig vagy hónapig kitart.
A múlt hónapban volt ez a Rettegés Arkhamban társasjáték, ami nagyon megfogott. Nem kifejezetten a Lovecraft által megálmodott környezet és szörnyek, hanem sokkal inkább a játék mechanizmusa és remekül kitalált szabályrendszere. Persze lenne még rajta mit finomítani vagy javítani, amivel már sokan próbálkoztak is, de mindezek ellenére nagyon élvezetes játékról van szó. A gyerekeknek ezt így ebben a formában még nem lehet prezentálni, több okból is. Még akkor sem, ha a különféle mesék már így is erőteljes befolyással vannak rájuk, de sajnos ezek amúgy is elkerülhetetlenek lennének. (Megmondom őszintén, hogy azt sem nagyon szeretném, ha az oviban hátrányt jelentene számukra, ha valamit nem tudnak, ami "menő".)

Szóval, úgy döntöttem, hogy egy picit megbolondítom az esti mesét, miközben egy kicsit felkeltem az érdeklődésüket, egy pici tanulást is belecsempészve a dolgokba. Ehhez igazából csak az az ötven apró dobókocka kellett, amit néhány hónapja rendeltem az ebay-en. Imádom a dobókockákat és több oldalú dobótesteket, még akkor is, ha nem mindig rajongok a főleg erre építő, kizárólag csak a szerencsére építő játékokért. Mindig jó, ha valamilyen döntéshelyzet, aminek alapján nekem is beleszólásom lehet a dolgokba.
Egyelőre még alapmesékkel kezdtem. Csipkerózsika, Hófehérke, Hamupipőke, Piroska, stb. A mese első részében - néha a gyermekek segítségével - a különböző dobókockákat szín szerint külön rendeztem, igyekezve arra, hogy lehetőleg minden eseményhez különböző színű vagy oldalú kockát használjanak.
A Piroska és a farkas mesében például a piros színű dobókockákkal dobattam őket, ahol kockadobás eredményét jelző pöttyök mutatták, hogy hány szem málnát sikerült szednie a kislánynak. Ugyanezt legközelebb meg tudom csinálni virágokra (mondjuk sárga kockával). A Hófehérke mesében többször előkerültek a d8, d10, d12, d20, d100-as kockák is, pl, hogy mennyi törpe vette észre, hogy valaki járt a házukban, vagy hány mérgezett almát csinált a boszorkány.

Aztán persze ott vannak a szerencsedobások, amiket elég erősen irányítok, hogy a gyermekek sikerélménye meglegyen. Pl. a Piroska esetében, mikor kislány bolyong az erdőben, akkor mondom a gyermekeknek, hogy dobjanak x kockával, és ha azok között van 1-es, akkor ott bizony valami nagy baj történik (megjelenik a farkas, vagy találkoznak egy büdös borzzal). A másik véglet, amikor valami jó esemény bekövetkezéséért kell 5-öst vagy 6-ost dobni. Persze nagyon jól lehet manipulálni az eseményeket, hogy mikor mennyi kockával engedem a dolgokat. Tehát, ha nagyon szeretném, hogy valamelyik véglet bekövetkezzen, akkor 5-8 kockával megy a dobás, ha még van idő a hosszabb mesére, vagy úgy gondolom tudok még miről mesélni, akkor elég a 4 kocka is. Aztán van egy egész másfajta rész is, amikor azt a feladatot adom a gyermekeknek, hogy Hamupipőke módjára csoportosítsák színek szerint a kockákat.

Közben egy picit továbbgondoltam ezt a dolgot. A fejemben van, hogy jó lenne egy gyerekeknek készült társasjáték, amiben hasonlók vannak. Nem tudom, hogy ilyen létezik-e, de nem nagyon hiszem. Sajnos a kézügyességem csapnivaló, a rajzoláshoz való tehetségem pedig a gombával vetekszik, tehát térkép, kártya vagy karakterrajzolás rögtön kiesik. Vagyis egyelőre... Most még a szabályrendszer kidolgozásán és az egyes eseményeken gondolkodok, hogy miként lehetne a történetet minél univerzálisabbra megcsinálni, miként lehetne minél több történetet belezsúfolni, hogy ne legyen az egész pár alkalom után már unalmas.

Lehet, hogy páran ezt egy picit butaságnak tartjátok, de esténként nagyon jól szoktunk szórakozni, miközben ezeket az "interaktív meséket" előadom a gyermekeimnek.

2012/08/02

Formula 1, 2012. Magyar nagydíj

Most is, mint néhány éve Adri jóvoltából sikerült kilátogatnom a Hungaroringre. Azonban idén vasárnapra, azaz a verseny napjára.

Már előzőleg kacérkodtam a gondolattal, hogy mi lenne, ha idén elmennék. A rendezők úgy döntöttek, hogy idén olcsó állójegyeket is értékesítenek, amikkel akár 10.000Ft-ért is meg lehetett nézni a futamot. Ennek kapcsán el kezdtem nézegetni a lehetőségeket, hol lehet lenni, hogyan lehet kijutni, esetleg, ha kocsival megyek, akkor hol lehet parkolni, stb. Aztán ment magamban a szokásos nyűglődés, hogy mi lesz, ha meleg lesz, mi lesz, ha esik az eső, és mi lesz, ha mi lesz ha... Végül úgy döntöttem, hogy nem veszek jegyek.

Erre a múlt héten Adri jelezte, hogy lenne neki jegye a pénteki napra, sőt lehet, hogy vasárnapra is. A pénteki nap több szempontból is nem volt jó. Egyrészt nem tudtam volna nagyon szabadságot kivenni arra a napra a sok meló miatt, másrészt a közlekedési lehetőségeim is sokkal szűkösebbek voltak. Ráadásul a gyerekek aznap délelőtt még Tihanyban voltak és onnan mentek aznap szüleimhez. Ezen felül a pénteki napok nem is annyira izgalmasak.

A péntekből nem lett semmi, azonban még aznap este jelezte Adri, hogy vasárnapra már tud nekem jegyet adni a Gold 5-ös szektorba. Ráadásul a verseny után Évit azzal a jeggyel el tudja kísérni a Bryan Adams koncertre. Volt egy pici agyalás, hogy akkor most mi is legyen, aztán végül bólintottam a lehetőségre és eldöntöttem, hogy idén élőben nézem a versenyt.

Ugyan nem volt minden teljesen gördülékeny, mivel a kocsival való utazás mellett döntöttem. Szombaton volt egy kis Rettegés Arkhamban társasjáték parti, majd azt követően egy kisebb vihar, ami még vasárnap reggel is hullatta a könnyeit. Ez engem is elszomorított... Mindenesetre a reggeli koránkelés mellett döntöttem, mivel olvastam, hogy később már nagyobb lehet a tömeg, nehezebben lehet parkolót találni, és amúgy is van pár előfutam (amikről buta módon előzetesen nem tájékozódtam).

Vasárnap reggel 6 órakor kipattantam az ágyból, majd irány a benzinkút tankolni, aztán a Tesco, hogy legyen esőkabátos védelmem az eső ellen. Kétezer pénzért találtam is nagy nehezen egyet, abban a reményben, hogy az egyenméret rám is jó lesz. Jó lett.

Az M3-ason viszonylag jó tempóban érkeztünk Mogyoródra, ahol már azért meglassult a haladás. A pálya körül igyekeztem parkolóhelyet találni, de sajnos elszalasztottam a Gratis (ingyenes) felirattal rendelkezőt, ezért 1500Ft-omba fájt az 5-ös kapu közelében lévő, védelem nélkül parkolóhely használata. Én túl sokat nem stresszeltem rajta, de ha belegondolunk, akkor igazán bele lehetne rakni a belépőjegy árába a parkolási díjakat.

Az 5-ös kapun való átjutás sem volt teljesen zökkenőmentes, mert a beengedők szerint nekem azon a kapun nem nagyon lett volna szabad bemennem, de ugyanakkor - a másfajta jeggyel rendelkező - Adri csak ott mehetett be. Azért beengedtek... Ezt követően jött a szemerkélő esőben egy kis dombról lefelé való csúszkálás, majd hegynek felfelé araszolás. Szerencsére ezeket esés nélkül megúsztuk és el tudtuk foglalni a helyünket. Ekkora már az eső is elállt, sőt annyira kisütött a nap, hogy kifejezetten rosszul éreztem magam az esőkabát alatt.

Pont időben érkeztünk, a GP3-as futam rajtjára. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez volt a nap legizgalmasabb versenye, mivel a száradó pályán az esőgumiról szárazra váltó versenyzők elég sok izgalmat okoztak. Többek között ennek volt köszönhető, hogy a magyar pilóta a 14. rajthelyről végül a dobogó 3. helyére léphetett. Érdekes, izgalmas verseny volt, sok előzéssel, ami a későbbiekben elmaradt.

A GP2-es futamnál a rajt nyújtott valamennyi izgalmat, aztán a verseny szinte semmit. Ugyanez volt a helyzet a Porsche Szuperkupa esetében is. Pedig még jó helyen is ültem, közvelenül a boxkijárat végénél, a kanyar előtti 150-es táblánál, szemben egy kivetítővel. Érdekes volt összevetni a különböző típusú szériákban versenyző autók hangjait. Meglehetősen nagy volt a különbség hangban és hangerőben is, ami azért egy picit meglepett.

Aztán jött egy közel két órás "szünet". Közben a Formula 1-es versenyzők körbeparádéztak egy kamion platóján,

majd gyakorolták a rajtot a boxutcából kifelé jövet.

Ez után felsorakoztak a rajtrácson, majd indult a futam. Ami sajnos nem hozott túl sok izgalmat és nagyon kevés előzést. Azzal sem voltam túl boldog, hogy ezek többség Schumi követte el, mivel ezen a hétvégén kifejezett balszerencse sorozat áldozata lett. Fényképeket nem nagyon csináltam, mert a fényképezőgépet otthon hagytam, a telefont meg nem akartam lemeríteni túlságosan, és az amúgy sem csinált túl jó képeket.

A futam után mi is becsapódtunk a nagy tömegbe és araszoltunk vissza a fővárosba. Még pont időben érkeztünk a Bryan Adams koncert előtt, ahol Évi átvette tőlem a jegyet és Adrival mentek az Arénába. Elmondásuk szerint jól érezték magukat.

Én pedig hazaindultam tömegközlekedéssel, de voltam olyan szerencsétlen, hogy mindenféle esővédőt a kocsiban hagytam, ezért sikerült teljesen eláznom. Mindent összevetve azonban ez egy jó és érdekes tapasztalatokkal teli vasárnap volt.

A sötét lovag - Felemelkedés


Azt hiszem, hogy idén már semmi panaszom nem lehet mozizás terén, hiszen szinte rekordszámba menően, már negyedik alkalommal jártam idén a Campona valamelyik vetítővászonnal rendelkező termében. Tegnap, hatalmas reklámrohammal és hisztiőrülettel övezett A sötét lovag - Felemelkedés című filmet néztem meg, azaz "magyar nevén" az "új betment".

Az előző résznél még nem tűnt fel, hogy a Batman (vagy Denevérember) kifejezés teljesen eltűnt a címből. Ez egy picit fura, bár lehet, hogy csak nem akarták végtelen hosszúságúra nyújtani a film címét.

A játékidő 2 óra és 45 perc. Vegyünk egy nagy levegőt, készüljünk fel, mert ezt egyszerre kell megnézni, reklámszünet nélkül. Előzetesen csak remény lehet rá, hogy nem lesz unalmas, vagy nem lesz benne túl sok a holtidő, hanem viszonylagosan élvezetesen telik el ez hosszú vetítés.

Elég távolinak tűnik, hogy az első Nolan rendezdte Batman film már több, mint 7 éves és a szintén nagy hisztit övező A sötét lovag pedig 4. Igazából már csak homályosan emlékeztem vissza az előzményekre, valamint az előző részből megmaradt pici csalódásra, de azért nagyjából rémlett, hogy milyen környezetben is fognak folyni az események Gotham városában. Itt a történet 8 évvel az előző után veszi fel a fonalat, megkapjuk a viszonylag békés várost, ahol a bűnözés drasztikusan visszaszorult, valamint már nem járja a várost a fekete köpenyes önjelölt igazságosztó sem. Ráadásul Bruce Wayne is meglehetősen visszavonultan él, már-már szánalmas állapotban, ahonnan látszólag még a visszatérés is esélytelennek tűnik.

Ezt az idilli állapotot kavarja fel Bane, a furcsa maszkú gonosztevő, kinek ördögi terve egész Gothamet pusztulásba akarja dönteni, de lehetőleg úgy, hogy közben újra aktivizálja Wayne-t/Batmant és lehetőleg okozzon neki minél több szenvedést...

Néhány percnyi ellaposodástól eltekintve elég jó ütemet és hangulatot diktált a film és szinte fel sem tűnt, hogy milyen hosszú is valójában. Annak ellenére, hogy most nem kaptunk egy olyan főellenséget, aki valamennyi természetfelettinek tűnik, vagy valóságban nem lenne elképzelhető, mégis rengeteg logikátlansággal találkozhattunk, ami miatt a realisztikus ábrázolás mégis kevésbé volt hihető. Ez persze nem baj, mert egy képregényre épülő filmet az ember eleve úgy kezd el nézni, hogy az agyat kikapcsolja és szórakozni vágyik, nem pedig agyalni a logikai bukfencek tömkelegén.

A sötét lovag - Felemelkedés nem volt egy rossz film és nagyjából azt hozta, amit vártam tőle. Szerencsére volt benne néhány nagyon jó érdekes jelenet (mikor a hídon harcolt egymással Batman és Bale, akkor nekem A birodalom visszavág ugrott be), a Macskanő (aki talán nem is volt ilyen néven nevezve) egész kellemes meglepetéssel szolgált, valamint volt a film végén érdekes fordulat is, amire nem nagyon számítottam.

Ami azonban feltűnt, hogy a karakterek mennyire elöregedtek, amit azért próbált ellensúlyozni a főhősnek két segítője is. Batman esetében egy kicsit úgy éreztem, mintha a Watchmenből az Éjjeli bagoly karaktere jelenne meg, amint a korábbi dicső helyzetéből nyomorba hullva, újra megpróbál felemelkedni.

Azt kell mondanom, hogy Nolan-féle Batmanek közül - számomra - nem ez volt a legjobb darab, de mindenféleképpen méltó lezárást teremtett egy korszaknak, ami még hagyott maga után apróbb, nyitott lehetőségeket a folytatásra.

2012/07/31

Rettegés Arkhamban

Elég mozgalmasan alakult az elmúlt hétvége, ugyanis, miután pénteken elvittük a gyermekeinket szüleimhez és szombat reggelre kialudtuk magunkat, rögtön neki is láttunk az előkészületeknek. A délelőtti takarítás délutáni sütés követte, vendégvárással egybekötve.

Az első érkező, a Rettegés Arkhamban társasjáték tulajdonosa, az egyik legismertebb magyar geekblog egyik írója, Worsty volt. Valamennyire előkészítettük a terepet, mire megérkeztek a többi játékosok is. Nem hivatalos sorozatfordítók, bloggerek, geekek és nem utolsó sorban twitterhasználók, azaz Freevo, Gaines és Bruzsy.

Néhányunknak ez volt az első játéka, de szerencsére mindannyian olvastuk előzetesen a játékszabály, valamint megtekintettünk néhány ismertető videót. A szabálykönyv meglehetősen "vaskosnak" mondható a maga 24 oldalával. A szabályok ismertetése mellett számos példa segít a Rettegés Arkhamban játékmenetének jobb megértésében, ami ugyan nem bonyolult, könnyen elsajátítható, még ha előzetesen nem is úgy néz ki.

A H. P. Lovecraft által megáldott környezetre épülő táblás Rettegés Arkhamban című csodában szinte minden megtalálható, amit egy általában elvárhatnánk egy társasjátéktól. Van benne játéktábla, az általunk választott karakterekhez tartozó "bábuk, rengeteg kártyalap, valamint dobókocka. Ez utóbbi kapcsán nem kell megijedni, ugyanis a játék nem kifejezetten a szerencsére épít, habár annak is nagy szerepe van. A játékosok által közösen kigondolt stratégia mentén lehetőségünk van döntéseket hozni, amelynek csupán csak kimenetelét határozzák meg az ezen dobótestek felső felületén pöttyök számai. Persze mondanom sem kell, hogy nem egy olyan nyolcdobásos próba volt, ahol csak egy vagy két siker volt a végén...

Fontos megjegyeznem, hogy még el sem kezdjük a játékot, amikor már súlyos tízperceket töltünk el azzal, hogy előkészítsük a játékteret, a különböző kártyákat, jelölőket, karakterlapokat, szörnyeket  és főellenséget. Az órás előkészület, amit másoktól hallottam persze erős túlzás, de nem is öt perc, mint más társasjátékok esetében. Már itt találkozhatunk az első kooperációval, ugyanis minél többen vagyunk, annál gyorsabban elő tudunk készülni. 

A játék körökből áll és minden kör elején új kezdőjátékos van (kivéve, ha egyszemélyes módban játszunk). Már az első kör előtt fel kell csapni egy mítoszkártyát, amin valami esemény van jelezve. Miután ezt végrehajtottuk, hogy neki is kezdhetünk a 4 fázisból álló körünk végrehajtásához.

1. fázis - Frissítés
Itt gyakorlatilag az újra használható lapokat állítjuk újra készenlétbe, illetve a saját karakterlapunkon lévő csúszkákat állíthatjuk kedvünkre.
2. fázis - Mozgás
A mozgáspontjainktól függően vándorolhatunk Arkhamban az egyik helyszínről a másikra.
3. fázis - Arkhami találkozások
Azon a területen, ahol befejeztük a mozgásunkat felcsaphatunk egy helyszínkártyát, vagy a helyszínhez tartozó egyéb cselekedet hajthatjuk végre (pl. felépülés, vásárlás, stb.)
4. fázis - Idegen világbéli találkozások
Erre igazából csak akkor kerül sor, ha nem Arkham városában, hanem egy idegen világban vagyunk. Ebben az esetben egy idegen világbéli kártyát kell felcsapni és az alapján cselekedni.

Miután minden játékos végzett a saját fázisaival jön egy 5. fázis is, amelyben egy új mítoszkártyát fordít fel az új kezdőjátékos.


Ezek alapján az egész nem is tűnik olyan bonyolultnak, de a fázisokat számos dolog színesíti. Jelenhetnek meg kapuk, melyek átszippantanak egy másik világban, ahonnan később vissza kell jutni Arkhamba. A kapuk mellett szörnyek jelenhetnek meg, vagy éppen mozoghatnak a térképen ezzel problémákat okozva a játékosoknak. Ezek azt jelenthetik, vagy meg kell próbálni elkerülni őket, vagy meg kell küzdeni velük. 

Győzni nem könnyű, mivel itt nagyon sok múlik a szerencsés dobásokon, ugyanakkor különféle kártyákkal vagy a karakterünk tulajdonságaival, esetleg megszerzett nyomokkal lehetőségünk van a dobások számát növelni, illetve áldás vagy átok kártyákkal a dobások szerencsésségének arányán módosítani.

A Rettegés Arkhamban elég összetettnek tűnő játék. Nehéznek nem mondanám megértés szempontjából, ugyanakkor nem könnyű végső győzelmet aratni. Még úgy sem, hogy a játékosok nem egymás ellen, hanem egy közös ellenség ellen összefogva igyekeznek pozitívan kijönni a végjátékból.
Mi sajnos a partit elbuktuk, Cthulhu túl erős ellenfélnek bizonyult, és mint a képből is látszik a végén elég sokan az elmegyógyintézetben kötöttünk ki. Mindezek ellenére nagyon nagy élmény volt, különösen úgy, hogy többször is ott álltunk a győzelem kapujában és már csak egy nagyon kicsi hiányzott volna a végső megdicsőüléshez. Azonban a végére a szörnyek valami elképesztő számban jelentek meg és tették lehetetlenné diadalunkat.

A játékot nem tudom mindenkinek ajánlani, ugyanis a témája egyedi, a szabály átolvasása sok időt vesz igénybe, nagy a helyigénye, valamint a játékidő igencsak hosszú, több órát felemésztő (mi nagyjából 5 órát játszottunk, de észre sem vettük, úgy repült az idő). Én azonban a játék szinte minden percét élveztem és szeretném újra átélni ezt az élményt. Magát a játékot is szeretném birtokolni, akár angol nyelven is, mivel a játékot magyarul szinte már lehetetlenség beszerezni.

(A képek egy részét Freevo készítette, a többi pedig a bgg-ről van.)

2012/07/30

Jasper Kent - The Third Section

Sajnos már az előző könyv végén sejteni lehet, hogy a Danilov-sorozat harmadik kötetének főhőse nem Alekszej lesz, hanem valaki más. Szerencsére két utódot is hagyott maga után, akik részesei lehetnek a vámpírok elleni küzdelmének.

A The Third Section nem ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött, hanem 30 évvel később. Alekszej éppen a Szibériában van száműzetésben, fia, Dmitrij a Krími háborúban küzd éppen a Fekete-tengernél, míg a Tamara nevű lánya címbéli, titkosrendőrség-szerű intézmény egyik "alkalmazottja". Gyerekekről már nem nagyon beszélhetünk, mivel a korábbi főhős mindkét utóda igencsak 50 év körül, illetve 30 év felett található, és igazi felnőtt módjára kellene viselkedniük. Mindezek ellenére én egy picit úgy éreztem, hogy Dmitrij cselekedetei nem elég érettek, ráadásul egy szerelmi kalandból is nem éppen pozitív jelleműen kerül ki a végére.

Tamara a testéből keresi a kenyerét és a könyvbéli eseményekkor már egy bordélyház vezetője is egyben. Az élete sok keserűséget hozott, ráadásul nem is ismeri igazi szüleit. Az igazság felderítésében nevelőszülei egyáltalán nem akarnak neki segíteni, de még a több hozzátartozója sem nyújt igazi segítséget.

Közben Oroszországban - a háború túl - egyéb történelmi események történnek. Elég csak a könyv elején lévő uralkodói fát és rajta szereplő dátumokat néznünk és rögtön tudjuk, hogy miért éppen 1855-ben játszódnak az események. A cárok vérrel megpecsételt sorsa nem hagy nekik nyugvást, és a vámpírok tovább szervezkednek, hogy uralmuk alá vonják az ország vezetőjét. Az egyik vámpír nagyon berágta magát az orosz hatóságokba és kivételezett pozíciója segítségével  igyekszik saját javára fordítani az események alakulását.

A főszereplők szálai - természetesen - összefutnak, miközben Dmitrij szinte lapról lapra utáltatja meg magát, emberi gyarlóságával és viselkedésével. Szerencsére mellette annál jobban kedveljük meg féltestvérét, Tamarát, aki szinte szélmalom harcban küzd származásának kiderítése kapcsán. Egy közös ismerősük pedig mosolyogva figyeli a testvérek küzdelmeit, miközben igyekszik minél jobban kijönni az általuk kavart helyzetből.

A The Third Section szintén nagyon jó könyv, és Jasper Kent szintén nagyon jót alkotott. Egy kicsit még az orosz történelem iránt is el kezdtem érdeklődni olvasmányos regénye kapcsán. Ezt a könyvet talán az előzők ismerete nélkül is meg lehet próbálni, hiszen van pár visszautalás a múltra, amiből elég sok mindent megtudhatunk a főszereplők motivációiról. Én már nagyon szeretném olvasni a negyedik részt, amit az író még nem írt meg. Arra is kíváncsi vagyok, hogy a következő időugrás milyen meglepetéseket tartogat...

2012/07/18

Discworld: Ankh-Morpork

Elég ritka nálam az olyan, hogy szinte azonnal véleményt tudok mondani valamiről, főleg, ha társasjátékról vagy könyvről van szó. Már egy ideje kapható, a vegyes kritikákat kapó, Martin Wallace tervezte, Discworld: Ankh-Morpork című társasjáték. Én a múlt héten kaptam végre kézhez és a 4db 2-személyes játék után úgy gondoltam, hogy írnék róla pár gondolatot.

Aki ismeri valamennyire a Terry Pratchett által létrehozott Korongvilágot és annak néhány szereplőjét, az most bizonyára ismerős arcokat talál majd a dobozban rejlő kártyapakliban. Az is szinte bizonyos, hogy azonnal elvárunk valami humort és végtelen káoszt a Discworld: Ankh-Morporkkal szemben. Annyit előzetesen el is árulok, hogy ennyit minimum meg is kapunk.

Lássuk mi van a dobozban
Kapunk egy elég szépen megrajzolt térképet, amely a Korongvilág fővárosát, azaz Ankh-Morporkot ábrázolja. A színezés és a tónusok elég hasonlóak, ezért a színtévesztők bajban lehetnek, ha az egyess területek határait keresgélik. A kártyák (karakter-, terület-, véletlen esemény- és húzókártyák) minősége egész jó, a rajzok nagyon jól sikerültek. A fából készült jelzők (játékosfigurák, épületek, trollok, démonok, zavargásjelzők) minőségére sem lehet panasz, ugyanakkor a szintén fából készült pénzek olyan semmilyenek. Összeget nem lehet rajtuk látni, csupán csak a méret alapján határozhatjuk meg melyik az 1 és 5 dolláros.

A 2-4 főre tervezett játék nagyjából 60-75 perces, játékosszámtól függően. A kártyákon szövegek taláhatóak, ezért egy kicsit nyelvfüggő. Ezért érdemes lehet az idegen nyelvet kevésbé beszélő játékosokkal előre megbeszélni, hogy a személyiségkártyákon szereplő szövegek mit is jelentenek. A többi lapon lévő szöveget menet közben is meg lehet beszélni.

Történet és végső cél
Lord Vetinari eltűnt a városból, ezért most cincognak az egerek. Ankh-Morpork kisebb-nagyobb uraságai úgy döntenek, hogy magukénak szeretnék megszerezni a város feletti irányítást. Ehhez bizonyos célokat kellene elérniük, amiket a titkosan választott kártyákra írt szöveg határoz meg. Van akinek x terület felett kell korlátlan uralommal rendelkeznie, de olyan is van, akinek az a célja, hogy x mezőn legyen zavargásjelző, vagy x területen legyen kéme, vagy x összeget gyűjtsön össze, vagy esetleg, hogy elfogyjon a húzópakli.

A játékmenet
A játéktáblán elhelyezzük a szükséges a szabálykönyv szerint szükséges jelzőket, mellé tesszük a szükséges lapokat (területkártyák jól láthatóan, illetve véletlen esemény kártyák lefordított pakliba helyezve), kiosztunk 10 dollárt és 5 lapot minden játékosnak. Majd a dobókocka segítségével eldöntjük, hogy ki kezdje a játékot. A célunk, hagy a játék elején, véletlenszerűen húzott személyiség kártyára felírt célt teljesítsük. Ehhez nem árt, ha minél később jut ellenfelünk tudomására, hogy vajon mi is lehet a célunk. Afellől szinte kétség sem lehet, hogy idővel a játékostársak rájönnek kik is lehetünk.

A körünkben a kezünkben lévő lapokból kijátszunk egyet. A kijátszott lapon szerepel, hogy milyen akciót hajthatunk végre, ami lehet játékosbábu vagy építmény lehelyezése, gyilkosság, zavargásjelző eltávolítása, a kártyán lévő szöveg végrehajtása, véletlen esemény kártya játékba hozása, illetve újabb lap kijátszása. Miután végeztük a körünkkel a kezünkben lévő lapok számát ötig felhúzhatjuk.

A konfrontáció szinte biztos. Ez nem egy békés játék, ahol egymással párhuzamosan tesszük a dolgunkat és esetleg néha hatunk egymásra. Itt szinte biztos, hogy a másik elől veszünk el területeket, vagy valamilyen más módon törünk borsot az orra alá. A véletlen események kötelező akció jellege (a többi akció a kijátszott kártyákon csak választható) miatt kétszer is érdemes meggondolni, hogy használjuk-e. Már csak azért is, mert azon azon feltüntetett esemény nem csak az ellenfeleinkre, hanem saját magunkra is hatással lehet.

Zárógondolatok
Nekem meglehetősen bejött a játék. Nem csupán csak az összetevőkkel, a játék világával, hanem a játék menetével is. Nem túl bonyolult, ugyanakkor a véletlenszerű események eléggé össze tudják kuszálni a szálakat és a sokáig nyerő taktikát egy csapással eltörölni.

Sajnos Évinek annyira nem tetszik, mint nekem, sőt azzal is befenyített, hogy többet nem is nagyon akar játszani vele. A fő problémája azzal van, hogy a húzott lapok elég véletlenszerűen jönnek és "nem lehet velük semmit csinálni". Tegnap az utolsó körét fel akarta adni, mondván, hogy "ennek semmi értelme", mert nem jönnek olyan lapok, amiket szeretne. Remélem, hogy csak a fáradtság mondatta vele, mert ha jobban ránézett volna a táblára, akkor láthatta volna, hogy csak egész csekély előnnyel nyertem. Sőt, eddig szinte az összes játékunk a végére elég szorosra sikerült, ami jól jelzi a játék kiegyensúlyozottságát.

Tény, hogy szerepe van szerencsének, és talán nagyobb mértékben is, mint néhány általunk szeretett játékban.  A lapok nem adnak olyan széles taktikai lehetőséget, mint Race for the Galaxy vagy mondjuk a Dicsőség Rómának esetében, és talán ez is az oka, amiért Évinek nem tetszik.

Azonban - szerintem - ez egy mókás játék. Nem szabad feladni, mert bármikor húzható olyan kártya, amivel romba dönthető a másik játékos közelinek tűnő célja. Azt tudom mondani - már csak az összetűzések, egymás hátbadöfése miatt is -, hogy nem szabad túl véresen komolyan venni, ha nem alakul kedvünkre a játékmenet. Alkalom adtán szeretném majd kipróbálni több játékossal is.

(a játékhoz mellékelt képek a bgg-ről vannak)

2012/07/16

Warriors - edited by George R. R. Martin and Gardner Dozois

Már talán párszor említettem, a Book Depository van olyan rendes, hogy ingyen szállítja ki - külföldre, így hazánkba is - a megrendelt könyveket, értékkorlát nélkül. Ezért mondhatni, hogy a most 21,49 euróért árult Warriors igazán jó vétel volt, a maga több, mint 700 oldalával (még akkor is, ha emlékeim szerint én még olcsóbban vettem).

A könyv előszavában George R. R. Martin elég sok érdekes dolgot árul el a múltjáról, a könyvekről amelyekről olvasott. Már itt tudni lehet, hogy a Warriors nem kizárólag fantasy történetekkel szórakoztat, hanem több műfaj területéről válogat írásokat. Ami a későbbiek során elég meglepő, az az, hogy nem minden írótól a megszokott műfajában kapunk rövid történetet.

A Warriorst elég vegyes szájízzel fejeztem be. A 20 történet színvonala ugyanis elég hullámzó, vannak köztük nagyon jók is, a kevésbé jók mellett. Ugyan a Goodreads-en a magam szerény angoljával megosztottam pár gondolatot könyvről, de úgy gondoltam, hogy itt a blogomon is említést tennék pár dologról.

Többek között megemlíteném a kedvenceimet:  The Triump by Robin Hobb, The Eagle and the Rabbit by Steven Saylor, Solderin' by Joe R. Lansdale, The Pit by James Rollins, Ancient Way by S. M. Stirling, The Scroll by David Ball és persze a The Mystery Knight: A tale of the Seven Kingdom by G. R. R. Martin.

Érdekes módon az előbb felsorolt listában található két római korban játszódó történet, egy ókori, egy jelen és egy jövőbeli történet is. Ráadásul az egyik egy kutyáról. Ezek olyan írások, amelyek a remek alapötletet szinte tökéletesen fűzték tovább és a végéig élvezetes olvasmányt nyújtottak. Sajnos a felsoroltakon kívül több remek indíttatású vagy alapötletű történet vérzett el a későbbi kivitelézésen, ami elég nagy kár. Már dörzsöltem a kezem, hogy megint kapunk egy remek novellát, aztán néhány oldallal később leült az írás, vagy olyan irányt vettek az események alakulásai, hogy kész szenvedéssé vált a további olvasás.

A Warriors kedvet adott, hogy számomra eddig ismeretlen írók írásait is megismerjem. Ha lenne sok időm, akkor bizonyára keresnék műveket a korábbiakban felsorolt szerzőktől, de azt hiszem, hogy ezek elolvasására jelenleg nem sok lehetőségem lenne.

Azt még megemlíteném, hogy a Warriors még a nyaralás előtt kezdtem el olvasni, de sajnos az utazás kezdetére - egy történet híján - nem sikerült befejeznem. Úgy döntöttem, hogy a vastag téglát nem cipelem magammal, és ezért is maradt mostanra ez a bejegyzés. Amit már szintén megtehettem volna hetekkel ezelőtt, de sajnos csak most jutottam el idáig.

Miután letettem ezt a 700 oldalas válogatást, felmerült bennem, hogy vajon a könyv főszerkesztője miért bajlódik ilyen kötetek összerakásával, amihez még ír egy közel száz oldalas novellát is, ahelyett, hogy a Jég és tűz dala sorozat befejezésén munkálkodnak. Azzal ugyan semmi bajom, hogy kaptunk megint egy remek Egg és Dunk kalandjaival kapcsolatos írást, de ehelyett nyugodtan megírhatott volna 2-3 vagy több fejezetet az előbb említett könyvfolyamból. És persze most is kaptunk egy 10 oldalon keresztül zajló lakomát...

A Warriors bátran merem ajánlani azoknak is, akik annyira nem rajonganak a fantasy-ért. Mint említettem elég sok féle írást megtalálhatunk a könyvben, elég sokfajta műfajban. Azt sem tartom kizártnak, hogy másnak pont mások lesznek a kedvencei, mint nekem. Bár azt hiszem, hogy Steven Saylor: The Eagle and the Rabbitját és David Ball: The Scroll című írásait nem lehet nem szeretni.

A könyv bőven megérte az árát és nagy részében igazán élvezetes volt olvasni.

2012/06/26

Prometheus

Sajnos ismét sikerült beleszaladnom egy csapdába. A Prometheushoz felépített marketing gépezetnek sikerült elhitetnie, hogy végre kapunk egy jó sci-fit. A kezdeti hírmorzsák kiszivárgásakor még annyira nem érdekelt a dolog, hiszen nem vagyok túl nagy rajongója az Alien filmeknek. Annak ellenére, hogy szinte hisztérikusan követeltem elsőéves iskolásként, hogy én bizony meg akarom nézni a Csillagok háborúját és A nyolcadik utas a halált.

Az előzetesek nem is tudom, hogy mit sugalltak. Talán egy jól összerakott film látszatát, ahol legalább a látvány lehengerlő lesz, ha történet nem is. Nagyjából ez így is lett, tehát igazából nem nagyon kellene magamat csalódottnak éreznem.

Tudomásom szerint először a Prometheus afféle Alien-előzményfilmnek indult, ezért talán az egyik végkifejleten nem kell meglepődnünk. Azért sem, mert az előzetesekben ez is látszik, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy A nyolcadik utas: a halál mivel kezdődik. Szóval nyugi, de azért nyugodtan izguljunk, hogy miként is alakulnak a dolgok és mit tudhatunk erről az érdekes univerzumról.

Sajnos a karakterekről túl sok jót nem lehet elmondani, ahogy a színészi játékról sem. Mondom ezt úgy, hogy vagyok szakértő. Néhány szereplő egyszerűen irritált, nem csak az arcával, kinézetével, hanem logikával nem mérhető viselkedésével is. Tudom, hogy ezek egy részét az írók aggatták rájuk, de pont ezek miatt csak szürke színészek lesznek számomra, akikre már nem is nagyon fogok úgy emlékezni, hogy "hé, ez a csaj/fickó játszott a Prometheusban".

Sajnos nem csak a szereplők viselkedésében és játékában voltak logikai gondok, hanem magában a filmben is. Ezekről talán nem is írnék, mert azzal az élményt rombolnám azok számára, akik még nem tekintették meg ezt a mozgóképes sci-fit. De mint korábban is mondtam, már előre sejtettem, hogy a Prometheus első sorban a látványról fog szólni. Ezért még véletlenül se gondoljunk bele, hogy vajon mennyire számít élhetőnek a bolygó, vagy hogy milyen flóra és fauna veheti közre.

3D-s előadásra mentünk, mert a szomszédom meggyőzött. Kiderült, hogy ez túl sokat nem adott az élményhez, ahogy a csupasz 2D látványvilága sem. Valahogy többet vártam, mint a sötétben, sötét kontrasztok között való bujkálást és szaladgálást. Azt javaslom, ha lehet, akkor ne erőltessük a 3D-t, mert a sima változat is bőven jó, vagy legalábbis nem ad sokkal többet a szemüveg nyújtotta élmény.

A Prometheus a végére rengeteg kérdést hagy nyitva. Nem tévedünk nagyot, ha ezzel az alkotók csupán csak egy újabb filmsorozat nyitórészét akarták volna megalkotni. Ez csak a kedvcsináló lehet egy sokkal nagyobb kalandhoz, ha elég bevételt sikerül a kasszákban tudniuk. Én azért szurkolok, hogy legyen folytatás, és az jobban sikerüljön, mint ez. Jó lenne már valóban egy érdekes űrhajós sci-fit is látni valamikor.

Jasper Kent - Thirteen years after

Az angol nyelven történő könyvolvasás akár származhatna sznobizmusból is, de én ezen vádakat határozottan tagadnám. Nálam a nagy lökést, egyfajta bizonyítási vágyat az angol nyelven írt könyvek iránt az adta, hogy nyertem pár darabot. Szinte kötelességemnek éreztem, hogy ezeket, vagy nagy részüket valóban el is olvassam és ne csak porfogóként tartsam őket a polcokon. Szerencsére a megnyert könyvek nagy része igencsak jó olvasmánynak bizonyult és olyan írók is kedvencemmé váltak, akik Magyarországon nem igazán ismertek.

Ilyen például Jasper Kent, akitől először a Twelve című könyvet sikerült elolvasnom. Annak ellenére, hogy vámpíros elég jó benyomást tett rám. Főleg, mivel elég érdekes megközelítést használt, az 1812-es évek történelmi eseményeit, konkrétan Napóleon oroszországi hadjáratát. A vámpírok ezen környezetbe való helyezése - megítélésem szerint - nagyon jól beleillett a kor eseményei közé. Mikor emberek halnak meg - értelmetlen - háborúskodások miatt, akkor pártucat ember különleges halála egyáltalán fel sem tűnik. Vagy legalábbis nem tűnik különlegesnek.

A Thirteen Years Later, mint az angol címe is elárulja, 13 évvel a napóleoni események után veszi fel a cselekmény fonalát. Oroszországban ugyan örülnek a franciák felett aratott győzelmük miatt, de ugyanakkor elégedetlenek a cárral. Már nem nagyon elégszenek meg a reformokkal és azok esetleges sikereivel, ők többet akarnak és országuk vezetőjének halálát szervezik. Ebben a környezetben próbál boldogulni, többszörös kettős életével, az előző könyvben megismert Alekszej Ivanovics Danilov. Nem elég, hogy az otthona és szeretője között kell megosztani életét, de mindként nőszemélyhez már tartozik egy-egy gyermek is. Ezen felül döntenie kell, hogy vajon azt választja, ami az országnak, vagy ami az ország vezetőjének jó.

Ezen többszörös őrlődésbe kavarnak bele egyéb dolgok, például egy régen használt rejtjelkód, amit csak a korábbi, már azóta elhunyt barátai ismertek. Vajon ki lehet a titokzatos jelek mögött? Vajon a cárt sikerül megmenteni a vérrel megpecsételt sorsa elől?

A múlt többször megjelenik, ahogy a természetfeletti erők is munkába lépnek. A könyv rengeteg izgalmat és fordulatot tartalmaz, szinte faltam a lapokat, amíg a végére nem értem. Én ugyan a kötetet már 100 oldallal a vége előtt befejezettnek nyilvánítottam volna, de az író nem így gondolta. Tovább kellett fűznie az események szálait, hogy az amúgy 5 részesre tervezett sorozat 3. részének is megfelelő talajt tudjon előkészíteni.

A Thirteen years later nem egy vámpíros környezetbe írt tini/leány/szerelmes regény. Itt sokkal érdekesebb dolgok történnek és a szívügyek is egészen mást jelentenek. Elég meglepően sikerült beleírni egy alternatív magyarázatot, egy az orosz történelemben történt, - már-már misztikus - esemény magyarázatára. Szinte hihetőnek is tűnik az egész...

A Thirteen years later egy jó könyv, Jasper Kent pedig nagyon élvezetesen ír. Azt hiszem, hogy az olvasási listámon előrébb fogom hozni a 3. könyvet, még akkor is, ha a sorozat második részében találtam néhány nagyon bosszantó döntést és irányvonalat.

2012. június végi helyzetjelentés

Eltelt több, mint egy hónap és nem volt bejegyzés. Pedig lett volna miről írni, azaz van miről írni, és fogok is, ha minden úgy alakul, ahogy szeretném.

Igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem.

Voltunk nyaralni, Horvátországban, egy Pulán belül található üdülőfaluban. Erről majd szeretnék egy hosszabb bejegyzést is csinálni, néhány képpel illusztrálva. Párral talán már instagramos megosztásaim során találkoztatok is.

Sikerült megnéznem néhány filmet és bedarálni néhány sorozatot. Ezekről nem nagyon írnék hiszen nem vagyok sem sorozatos, sem filmes blog. Ezt mások sokkal jobban és ügyesebben tudják nálam, de ugyanakkor talán mégis fogok arról írni, amit moziban néztem, mint pl. a ma megnézett Prometheusról.

Befejeztem egy könyvet és majdnem egy másikat is, illetve egy harmadik végén járok. Azt hiszem, hogy hamarosan egy ilyen bejegyzés fog következni, tehát tovább nem is szaporítanám a karakterek sorát.

Most zajlik a foci eb, ami szintén egy kicsit visszavet mindenben. Nos... talán annyiban nem is, hiszen elég nagy százaléka zajlott le a nyaralásunk alatt. Gyakorlatilag az összes csoportmeccs.

A nyaralás alatt újra több társasozás sikerült végrehajtanunk. Azt hiszem, hogy elég jó partikat játszottunk le Évivel, illetve Annamária lányommal. Mártonnal meg inkább rosszalkodtunk... cserébe viszont ő egyre közelebb van a teljes szobatisztasághoz.

És igen... az a blogbejegyzésem is képtelen lesz.

2012/05/18

Race for the Galaxy

Már több társasjátékos bejegyzésemben említettem, hogy egy-egy játék milyen jó átvezető vagy bevezető lehet egy komolyabb játék előtt. Csak eddig még "komolyabb" társasjátékot nem nagyon említettem, csupán egyszerűbbeket. Már régen itt lett volna az ideje, hogy írjak pár gondolatot egy igen összetett társasjátékról, az otthoni nagy kedvencünkről (nemcsak az én kedvencem, hanem Évié is!) a Race for the Galaxy-ról.

A Boardgamegeek-en nem véletlenül foglal el előkelő helyet az RftG. Korábban ugyan az első 10-ben is szerepelt, de szépen lassan hátrébb csúszott a listán. Azonban azt kell mondanom, hogy a jelenlegi 14. helyezése sem olyan rossz egy több, mint 58.000 társasjátékot felvonultató listán.

Igazából a Race for the Galaxy-t egy evolúciós láncba kellene leginkább beilleszteni. Először(?) volt a Puerto Rico nevű táblás játék, amiből csináltak egy kártyás verziót, San Juan néven, majd ezt - néhány egyéb módosítással együtt - sci-fi ruhába bújtatták. Azt kell mondanom, hogy Thomas Lehman, a játék tervezője, igencsak jó, profi munkát végzett.

A doboz tartalma
Korábban már említettem, hogy alapvetően kártyjátékról van szó. Ennek megfelelően kapunk rengeteg kártyát, amelyek között megtalálhatóak az akciók jelzéséhez szolgálók, valamint maguk játékkártyák (világ- és fejlesztés jellegűek). Ezen felül még kapunk egy marék győzelmipont jelzőt és ennyi. Rögtön gondolhatnánk, hogy ez egy végtelenül egyszerű játékot jelent, de ez egyáltalán nem így van, sőt!

A játék menete
A teljes játékszabályt nem mondom el, hiszen azt akár magyar nyelven is letölthetjük a Kecskeméti Társasjáték Klub oldaláról, csak néhány dolgot. Az előzetes kezdeti lépések után (győzelmi pontok előkészítése, kártyák kiosztása, stb) kezdődhetnek a körök. Ezek során minden játékos titokban választ egy fázist, majd azok együttes felfedése után a játékosok egymás után végrehajtják azokat. Ezek között találhatóak kötelezően végrehajtandó és választhatóan végrehajtandó fázisok. Fontos, hogy minden kiválasztott fázis érvényes minden játékosra, azonban csak az veheti igénybe annak bónuszát, aki azt ténylegesen kiválasztotta.

Fázisok

1. Explore (felfedezés)
A felfedező fázis lehetőséget ad, hogy az alap 2 kártya húzásán és ebből 1 megtartásán túl vagy további 1-et húzzunk és 1-et megtartsunk (összesen 3 lap húzása és ebből kettő megtartása), vagy pedig további ötöt húzzunk (összesen 7 lap húzása és ebből 1 megtartása). Ezt a fázist két kártyával lehet választani, de értelemszerűen csak a választott kártya bónuszát lehet kihasználni.

2. Develop (fejlesztés)
A fejlesztés fázisában fejlesztés típusú (rombusszal jelölt kártyák) lapok lejátszására van lehetőség. Azt ezt a fázis választók 1-el kevesebb fejlesztési költségért tehetik meg ezt, mint amennyibe kerülne. A lap lejátszásának költségét a rombuszban jelzett szám mutatja, ami azt jelenti, hogy a kezünkből ennyi lapot kell eldobnunk a fejlesztés végrehajtásához.
A fejlesztési (és a világ lapok is) bizonyos további bónuszokat jelölnek, amit bizonyos feltételek mellett használhatunk. Ezek segítségével további, fázisokhoz köthető bónuszukat kaphatunk, csökkenhetnek a kártyák lejátszási költségei, vagy az értékesítési fázis esetén további győzelmi pontokat és/vagy kártyát kaphatunk a kezünkbe.

3. Settle (letelepedés / hódítás)
Ezen fázis során (körrel jelölt) világkártyákat játszhatunk le magunk elé (a játékszabály megnevezése szerint a "tablóra"). Az ezen fázist választó bónusza, hogy fázis végén egy lapot húzhat a kezébe.
Az ilyen jellegű lapok lejátszásának költsége a világok típusától függ. A fekete kerettel rajzolt körök a sima, míg a pirossal rajzoltak a harci vagy katonai világok. Az előbbiekért a körben jelölt számmal megegyző lapot kell eldobnunk, míg a másik esetben a piros körben jelölt számmal megegyező katonai hatalommal kell rendelkeznünk.
Ezen felül az is fontos, hogy a kör van-e még más színnel jelölve. Amennyiben kék, barna, zöld vagy sárga telikarikáról beszélünk úgy az a világ termelő, míg amelyik üres az szerencsevilág. Az előbbien termékeket lehet termelni, míg az utóbbin csak - bizonyos feltételek mellett - csak úgy megjelennek értékesíthető vagy fogyasztható termékek.

4. Consume / Trade (fogyasztás / értékesítés)
A 4. választható fázis igazából kettő, ennek megfelelően kétfajta kártyával választható ki a kétfajta bónusz. Ebben a fázisban a tablónkon, azaz az előttünk lévő kártyánkon termelt lapokat dobhatjuk dupla győzelmi pontokért vagy a termék színének megfelelő, kezünkbe kapott lapért cserébe.

5. Produce (termelés)
A termelő világokon hozhatunk létre termékeket. A fázist választó(k) lehetőséget kapnak, hogy egy válaszott szerencsevilágon is "termelhessenek".

A játék befejezése és eredményhirdetés
A játék akkor ér véget, ha középről elfogynak a győzelmi pontok vagy ha az egyik játékos lerakja maga elé az 12. lapját is. Mindkét esetben az összes játékosnak be kell fejeznie a még hátralévő fázisokat és csak azt követően kerülhet sor az értékelésre.
A játékot az a játékos nyeri, aki több győzelmi ponttal rendelkezik. Ezek egy része a játék kezdetén középre rakott győzelmipont jelzőkből ered, míg a másik a magunk elé lerakott kártyákán találhatókból. Külön figyeljünk a 6-os fejlesztés kártyákra, amelyek további bónuszokat garantálhatnak a játék végén.

A játékról
Nem tudom, hogy ezekből mennyire látszik, hogy a Race for the Galaxy összetettsége és bonyolultsága. Véleményem szerint nagyon az, amit még tovább tetéz a lapokon lévő ikonok értelmezésének lehetősége. Nagyon sok játékon kell túljutnunk, mire biztosan állíthatjuk azt magunkról, hogy minden ikont tökéletesen értünk. Feleségemmel már közel száz játékon vagyunk túl (még ha a bgg-n a statom ezt nem is mutatja), ha beleszámítjuk a különböző kiegészítőkkel lejátszottakat, valamint Keldorn féle számítógépes verziót. Azt kell mondanom, hogy még mindig vannak olyan ikonok, amik esetén a szabálykönyvhöz vagy egyéb értelmezéshez kell nyúlnunk. (Persze ebben az is közrejátszik, hogy sokszor hónapos szünetek telnek el egy-egy játék között.)
Sokakat bizonyára már eleve elrémít a sci-fi, vagy űr-téma, amit még tovább tetéz a nehezen értelmezhető ikonográfia. Sajnos az első néhány játék elég szenvedős (nekünk is az volt), de azt követően a játék szinte megunhatatlan változatosságot nyújt. Főleg az eddig megjelent 3 kiegészítő hozzáadásával együtt.
Hozzá kell tennem, hogy nem mindegyik kiegészítő hozta szabállyal vagyok elégedett, valamint elég nehézkes a közel kétszáz kártyalapot kevergetni, de mindezek ellenére azt mondom, hogy érdemes volt megvenni őket. Ha minden igaz, akkor az elkövetkező hónapokban jön majd a 4. kiegészítő, ami a korábbiakkal ellentétben csak az alapjátékot igényli és többi kiegészítőt nem.

A kép kattintásra megnő
Összegzés
A Race for the Galaxy egy jó játék. Egy nagyon jó játék. Ugyanakkor annyira nehéz, hogy nem könnyű megtanulni és megszeretni. Azonban, ha már megszerettük, akkor megutálni és megunni biztosan nem fogjuk.
A játék megismeréséhez, illetve a szabályok könnyebb elsajátításához érdemes többször elolvasni a szabálykönyvet, több youtube videót megtekinteni, valamint a korábban linkelt Keldorn-féle, ingyenes játékot próbálgatni.
Csak tapasztalt társasjátékosoknak merem ajánlani, nekik viszont nagyon!

(A képek a szokásos helyről, azaz a www.boardgamegeek.com oldalról vannak.)