2011/09/23

Mire jók a T-pontok?

Tegnap jártam a Campona T-pontjában, hogy a végére járjak a csomagmódosításaimnak. Persze, nem sikerült, de MOST MÉG nem erről lesz szó. Talán majd később megírom, mert eléggé gyűlik bennem az indulat.

Jöhet a jogos kérdés, hogy egyáltalán miért megyek be személyesen, amikor elvileg minden intézhető lenne interneten keresztül. Nos, ez a gyakorlatban nem teljesen így van. E-mailben nem lehet, bár visszajelzést jön valami személyre szabott üzenet, de nem történik semmi. A saját online ügyfélszolgálatuk pedig hol működik, hol pedig nem. Inkább nem... néhány hete nem fogadta el a felhasználóinév és jelszó párost, most pedig simán beengedett. De nem nagyon lehet csinálni, mert nem működik valami jól...

A lényeg, hogy éppen ott volt velem szemben egy ügyfélszolgálatos hölgy és nagyban azon foglaltoskodott, hogy végre a lakcímem normálisan legyen a rendszerben, ráadásul ne úgy, mintha két külön címen lenne szolgáltatásom. Ez egy két éve fennálló probléma. Nem tudták megoldani sem e-mailben, sem telefonon, sem korábban az ügyfélszolgálaton. Mindenki egymásra mutogatott. Most alapvetően nem ezt szerettem volna módosítani, de mivel az ügyintéző hölgy nagyon elkeserített a másik kérésem teljesítésében, ezért megpróbált legalább ebben segíteni. Ő maga nem tudta beállítani, hanem felhívott egy számot (lehet, hogy a telefonos ügyfélszolgálatot), ahol nagy nehezen intézkedtek. Ergo, nagyjából ott voltunk, mintha én hívtam volna a call centerüket, csak míg nekem nem nagyon akarták ezt megcsinálni, a saját kollégájuknak igen.

Közben a mellettem lévő ügyfél érdekes panaszt nyújtott be. Szó szerint idézem. "Jó napot! Beszart a távirányítóm." Az ügyintézője rezzenéstelen arccal válaszolta, hogy akkor hívja a 1412-t és ott panaszkodjon. Elköszöntek egymástól, majd az én ügyintéző megjegyezte, hogy volt egy stílusa az ügyfélnek. Nem tudom, hogy ezen mit kell panaszkodni, mikor részben ők is tehetnek, amiért ennyire feldúltak és idegesek, akiknek az ügyeket kell intézni. De amúgy nem értem, hogy ott van egy fizikai ügyfélszolgálat, ahol nem tudnak neki adni egy cseretávirányítót, vagy nem tudják megnézni, hogy nem csak az elem merült-e le.

Míg az én ügyintézöm "szorgoskodott", telefonált és hümmögött, valamint próbált nagyon okosan nézni a monitorjára mellettem újabb ügyfél érkezett. Próbálta viszonylag érzelemmentesen elmondani a bajait, de látszott, hogy eléggé bosszantja, amiért néhány hónap után meghibásodott a készüléke. Az ügyintézője elég lekezelően és fancsali képpel válaszolgatott, majd lassan igyekezett neki megoldani a gondjait. "Kapsz egy nem egy ugyanilyen kategóriás cseretelefont, aztán majd gyere vissza (B+), ha szólunk ".

Gondolom, hogy nekik is elegük lehet a sok hülye ügyfélből, mert persze nem mindenki lehet kifogástalan úriember és egyben zseni, de azt kell mondanom, hogy ők sem azok. Igazán igyekezhetnének, mert nyílik a bicska zsebben, és az ügyfél inkább átmegy egy másik szolgáltatóhoz, ahol kedvesen bánnak az emberrel... ha új ügyfél és venni akar valamit. Szigorúan csak akkor...

2011/09/16

Sir Arthur Conan Doyle - A berill fejék

Újra beindult a kosárlabda szezon, ezért a táskámban - a hatalmas cipő, ruhák és törölköző mellett - nem nagyon van hely egy vastagabb könyvnek. Jelenleg G. R. R. Martintól a Varjak lakomáját olvasom újra, de ez a maga 600+ oldalával semmiképpen nem nevezhető vékony irománynak, ezért az edzés napjain nem tudom magammal cipelni.

Sir Arthur Conan Doyle A berill fejék című Sherlock Holmes történeteket tartalmazó gyűjteménye ingyen is letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból. Én a telefonomra másoltam fel és onnan olvastam az otthon-munkahely útvonalon, buszon és buszmegállókban. Némiképpen kényelmes megoldás volt, még akkor is, ha egy apróbb kijelzőtt kellett bámulnom.


A könyvben hat történet található meg: A pöttyös szalag, A mérnök hüvelykujja, A King's Gyland-i rejtély, A berill fejék, A hampshire-i nyaraló és Az utolsó feladat.

Korábban is olvastam már Sherlock Holmes történeteket, rövidebbeket és hosszabbakat egyaránt, ezért nagyjából tudtam, hogy mire lehet számítani. A rövid történetek a maguk módján szórakoztatóak voltak, de egyáltalán nem varázsoltak el.

Nem tudom, hogy az egészben mi a bosszantóbb az elbeszélés vagy a karakterek. Ahogy Watson szemszögéből látjuk a dolgokat meglehetősen érdekes. A történetek alapvetően kapnak egy rövid felvezetést, hogy miért is lett az adott eset papírra rögzítve, majd kezdődik maga az eset leírása. Az elején van hosszabb, terjengősebb felvezetés, amiben megismerjük az alaphelyzetet és a kulcsszereplőket. Itt néha Holmes kérdez valamit, amiből vagy rögtön rájövünk, hogy mi lesz a rejtély megoldása, vagy nem. Sajnos néha tényleg elég könnyű ráérezni, hogy mi fog következni, ugyanakkor bizonyos esetekben a legkisebb fogalmunk sincs az elkövetkezendő eseményekről. Valahogy hiányzik a történetekből egyféle egyensúly.

A középső részben van a helyszín látogatása, amit követően Holmes mindig magányos akcióba kezd. Néha oszt ki kisebb feladatokat, melyeket pontosan kell elvégezni, de ezen kívül teljesen a sötétben hagy minket. A végkifejlet során hirtelen mindig megvan a megoldás, amit a későbbiekben bőven taglal.

Az utolsó történetet leszámítva, amit én meglehetősen összecsapottnak érzek, ilyesmi a történetek váza. Mint említettem korábban, hiányzik egyfajta egyensúly. Néhol elég terjengős az írás, a fontosabb események pedig néhány egyszerű mondattal lezárásra kerülnek. A Holmesból áradó nagy, fennkölt magabiztosság is egy picit zavaró számomra, de ez talán azt jelenti, hogy Sir ACD-nak sikerült egy erős karaktert építenie.

Felemás érzéseim ellenére biztos vagyok benne, hogy fogok még Sherlock Holmes történeteket olvasni, sőt az is lehet, hogy nagyon közeli jövőben.

2011/09/12

iPad

A múlt hónapban írtam egy olcsó tabletről, amit volt szerencsém egy rövid időre kipróbálnom. Aki nem túl jártas az ilyen eszközöket illetően, illetve nem kápráztatta el a komolyabb gépek csillogása talán ideig-óráig örömét lelheti abban az eszközben. De talán csak addig, amíg nem lát működés közben egy iPad-et.


Minden részlehajlás nélkül azt lehet mondani, hogy a címben szereplő eszköz maga a csúcs! Legalább is a táblagépek mezőnyében. Nem fogom a technikai paramétereket részletezni, hiszen, akit érdekelnek az ilyen masinériák, azok úgyis tudják, hogy mekkora a kijelző, hogy mire képes a processzor és hogy mennyit bír az akkumlátor.

Annyit el lehet mondani, hogy elég durva egy masinéria. A laikus felhasználó is láthatja, hogy milyen könnyű kezelni, mivel csak egyetlen gomb található a kijelző felőli oldalon. Bárki észlelheti azt is, hogy milyen könnyű, vékony és ugyanakkor mennyire masszív, nem műanyag hatású. Az eszközben lévő anyag tekintélyt parancsoló, és az ember nem szívesen ejtené el egy márványpadlón.

Bekapcsolás után azt is megtapasztalhatjuk, hogy milyen gyors. Nagyon gyorsan válhatunk a különböző progamok között, szinte azonnal reagál a gravitációs érzékelő, ha lekapcsoljuk a közelben a világítást, akkor automatikusan csökken a kijelző fényereje is, stb. Ha már a képernyő szóba kerül... Rettenetesen jó az eszköz betekintési szöge, szinte minden irányból és szögből remekül látható a képernyő, bár a kinti napsütésben azért már akadnak gondok.

Bár gyakorlatilag majdnem minden megtalálható erre az eszközre és a rajta lévő operációs eszközre is, mint egy androidos készülékre, de azért itt már tapasztalhatóak gondok.

Elsőként az iTunest említeném, amely program arra szolgál, hogy file-okat másuljunk az eszközre, de ott sem mindent. Ez a szinkronizációs dolog nem lett a szívem csücske, de talán annyiból érhető az Apple filozófiája, hogy a buta felhasználónak is leegyszerűsíti az életét. Vagyis úgy gondolja... Azonban az iPad főleg geek-eknek, kütyümániásoknak való. Az eszköz feltörése nélkül meg kell szenvedni a file-kezeléssel. Szerencsére azonban vannak olyan kiválló programok, mint pl. az Oplayer, amivel egyszerűen nézhető film egy számítógép megoszott könyvtárából, vagy éppen akkor, ha wifin vagy iTunes-on keresztül átmásoltuk a gépünkre.

A következő probléma a programok "ingyenessége". Nagyon jó beetetési dolgot használ ki az Apple. Fejlesztgetjük a különféle dolgainkat, míg végül oda jutunk, hogy meg kell venni a prémiumtartalmat a továbbhaladáshoz. Persze a másik oldalt ott van, hogy néhány program teljesre történő cserélése cska néhány euróba kerül, de sok kis euró a végén elég nagy összeg lehet. Bosszantó, hogy az Androidos rendszereken jól ismert Angry Birds itt pl. csak néhány pályányi játékot kínál alapesetben.

A harmadik bosszantó dolog a flash lehet. Az Apple ugyanis nem ismeri el ennek a létjogosultságát, ami részben érhető is, mivel a flash-es dolgok nagy része reklám. Arról meg nem is beszélve, hogy a youtube-on nem csak flash-ben vannak fent a videók. Mindezek ellenére mégiscsak hiányzik...

A legnagyobb negatívum pedig az eszköz ára. Elég borsos összeget kell kifizetni egy olyan eszközért, aminek memóriája külső egységgel nem nagyon bővíthető és csak egyetlen csatlakozó köthető hozzá. Nem szívesen ad valaki nagy összeget a kezéből, hogy a végén valami bekorlátozott dolgot kapjon. Olyan, mintha venne az ember egy Jaguart, amiben automata pilóta van, a sebesség le van korlátozva, és szinte csak a dudát lehet nyomni...

Azonban mégis el lehet mondani, hogy az eszköz jó. Aki használja beleszerelmesedik és csak félre sem tudja tenni.... De itt jön a kérdés, hogy mégis mire lehet használni játékon kívül. A válasz, hogy főleg még több játékra.

Az eszközben meg lenne a potenciál, hogy kicsi gyermekek számára ideális oktatóeszköz legyen, de hiányzik valami. Talán egy nagy adag pénz, amiből ilyen szofvereket lehet vásárolni, de lehet, hogy még valami más is. Egy iPad nagyon jó eszköz, ha nem akarjuk bekapcsolni az asztali gépünket vagy laptopunkat, hiszen tényleg pár másodperc alatt a neten böngészhetünk vagy élhetünk közösségi életet.

A filmnézésre én nagyobb eszközt használnék, de azért a 10 colos kijelző már mégsem olyan rossz dolog. Ez könyv- vagy képregény olvasásra is megfelelő, ha éppen úgy kívánjuk. Bár ez előbbihez inkább valami e-ink-es eszköz javasolt.

Ha nyernék a lottón, akkor bizonyára vennék egy ilyen eszközt minden családtagomnak, mert tényleg kíválló a szórakoztatásra. Mivel azonban nem nyertem, ezért mehet a sóvárgás, hogy idővel talán lesznek olcsóbb táblaszámítógépek is, amik már elég sokat tudnak, hogy igényeim nagy részének megfeleljenek.

2011/09/02

Apacuka együttes

Már nagyon régóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, csak mindig csúszik valami miatt. Persze ezt is rá lehet fogni a részemről való lustaságra, de ez most mellékes. Ezen írás most a címben szereplő zenekarról fog szólni.


Annamária kisasszony elég hamar nagy Apacuka együttes rajongóvá vált, és ez a dolog átragadt kisöccsére, Mártonra is. Most már ketten követelik ki az autóban, hogy az szóljon, ha éppen hosszabb útra megyünk.


Korábban már több együttessel és azok koncertjeivel is próbálkoztunk, de valahogy mindig volt valami, ami hiányzott. Nem feltétlen a profizmus, mert ugyan voltak elég profin összerakott félplayback-es társulatok, de azokon érezhető volt, hogy nem egészen szívből csinálják a műsort, hanem kizárólag megélhetésért. Felsorolhatnék pár ilyen együttest és elmondhatnám, hogy mi velük a bajom, de inkább nem teszem.


Miért is lett a gyermekeink kedvence az Apacuka zenekar? Talán azért, mert élőzenét játszanak (gitáron, basszusgitáron, ütőshangszereken és néha fúvósokon is), mert képesek improvizálni és talán mert nem főleg a szülőt akarják meggyőzni, hogy amit csinálnak az jó. Az elsődleges célközönségük nem a keresőképes korcsoport, hanem maguk a gyermekek. Lényegében az ő szórakozásuk és fejlődésük a leglényegesebb. Érdemes még kiemelnem, hogy eléggé igyekeznek bevonni a hallgatóságot, ami újabb színt visz az előadásukba.


Tény, hogy nem csak saját szerzeményeket adnak elő, de főleg olyan mondókákat zenésítenek meg, amiket még más nem tett. Mostanában nem sok új dallal jöttek elő, de gondolom, hogy azért dolgoznak egy új albumon, és egyszer majd valamelyik közeljövő koncertjükön hallhatunk is belőlük.


Sajnos hajnali egykor rengeteg jó gondolatom volt, amit el is kezdtem megosztani, csak a sajnos a blogmotor miatt elszállt az egész. Így öt az egész heten napi öt óra alvások után nem igazán úgy fog az agyam, ahogy kellene, ezért abba is hagyom az írást, és majd egy alkalmasabb időpontban talán írok albumkritikákat is.


Amiért részben elkezdtem ezen témán a gondolatmenetemet az a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál volt, ahol most hétvégén (2011. szeptember 3-4), egészen pontosan vasárnap újra találkozhatunk az Apacuka együttessel.


Addig is kedvcsinálónak beszúrnám a Csiga-bújócskát, ahol Annamária lányom is közreműködött, az Évi készítette csigával.