Az egyik születésnapomra kaptam meg J. R. R. Tolkien A hobbit című könyvét. Azt hiszem, hogy nagyjából mindenki számára ismerős az író és annak egyik legnagyobb műve A gyűrűk urát. A könyvet és a könyvből készült filmet lehet szeretni vagy utálni, azonban az kétségtelenül kijelenthető, hogy mindkettő mérföldkövet jelentett a maga stílusában.
Hosszasan lehetne fejtegetni, hogy mi a jó és a mi a rossz a könyvekben és a filmben, azonban most nekem nem ez a célom. Tolkien műve sokak számára hozott hosszú és ugyanakkor kellemes perceket. Be kell vallanom, hogy amikor A gyűrűk urát olvastam, akkor igen bizony gyötrelmes volt az első pár száz oldal. Elég nehezen vettem, ahogy Tolkien kifejti a pipafűvel kapcsolatos nézeteit, és eléggé idegesített, amikor a kicsiny hobbitkák a buckák között bukdácsoltak. Azonban ezt követően jött egy változás, ami gördülékenyebbé tette az olvasást. Nem hiszem, hogy ez csupán Göncz Árpád remek fordításának köszönhető, hanem sokkal inkább Tolkiennek, aki jobban beremerült az írásba.
Azonban most nem A gyűrűk uráról szeretnék írni, hanem annak egyik fontos előzményét bemutató könyvről, A hobbitról. Nemrégiben jelent meg nálunk egy úgymond aktualizált és jegyzettekkel ellátott kötet, ami igencska felkelltette az érdeklődésemet. Úgy gondoltam, hogy remek csemege lesz a történet olvasása mellett apróbb vagy hosszabb adalékokat olvasnom. Sajnos ebben tévedtem. A sok jegyzet és a sok kiegészítés inkább zavaró volt, és egy kicsit szagatottá tette az olvasást. Annyira, hogy sokszor nem is volt kedvem olvasni ezt a mesét.
Merthogy eredetileg mesének szánta ezen írását Tolkien. Ezt a fejezetekben nagyon jól észre is lehet venni, ugyanakkor A hobbit nem valami jó mese. Sok felesleges dolog kerül hosszú kifejtésre, ugyanakkor a mozgalmas részéket igen gyakran egy tolvonással lezárja az író. Többször volt olyan érzésem, hogy nem egy könyvet olvasok, hanem több, rövid eseményekből álló regényeket, amelyek valahogy egy nagyobb egész részeit képezik.
Az kell, hogy mondjam A hobbit akár jó is lehetett volna. Remek lehetőség lesz majd a film, ami sokkal többet kihozhat ebből az alaptörténetből. Már eleve képtelen az elképzelés, hogy egy nagyhatalmú varázsló egy ügyetlen törpökből álló csapatba "kényszerít" egy tesze-tosza hobbitot.
Az együtt megélt kalandjaik nagyon suták, már-már bénán kivitelezettek. Egyes nagyobb ellenfeleket bosszantóan vicces, és egyáltalán nem szórakoztató módon sikerül legyőzniük. Szinte magam előtt látom ezt a kétbalkezes, gyáva és erőtlen csapatot.
A történet szerint Gandalf erőteljesen javasolja egy törp király leszármazottjának, hogy keresse fel Zsákos Bilbót és kérje meg arra, hogy legyen a segítségükre. Nem kisebb feladatról lenne szó, minthogy egy sárkány fészkébe kellene bemerészkedni, ahonnan nagyon értékes kincseket kellene ellopni. Persze az is lehetőség lehet, hogy a sárkány végleg kikerüljön a képből, és így Balin végre elfoglalhatná ősei csarnokait és hagyatékát. Nemcsak a cél, hanem a célhoz vezető út is nagyon veszélyes, ami magában hordozza, hogy hőseinknek sok kalandban lesz vége, mire a végére érkezünk.
A fő gond az, hogy nem csak a történet gyenge számomra, hanem az egész megírása is. Most persze jöhetnek hangok, hogy a fordítás rontott az egészen, de ez nem így van. Az egészben még az a bosszantó, hogy az író többször is módosításokat eszközöltet írásán, hogy "tökélesebb" legyen, ugyanakkor nagyon zavaró hibákat hagy hátra. Miért van az, amikor két ismeretlen találkozik, akkor már a második mondatban a nevét szólítja az egyik a másikat, holott sehonnan sem lenne szabad tudnia a nevét? Azt pedig már újra meg sem említem, hogy milyen képtelen módon kerülnek ki "hőseink" a szorult helyzetekből.
Összefoglalásként annyit mondanék, hogy - sajnos - A hobbit nem egy jó mese, amit valahogy mégis kötelező elolvasni minden Tolkien rajongónak. Emellett még erősen reménykedni kell, hogy film sokat fog az írás megítélésén változtatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése