2009/11/06

Konyhafelújítás

A lakásunk megvételét követően Évi azt szerette volna, ha először a konyhát újítjuk fel. Én azonban meggyőztem róla, hogy a fürdőszoba sokkal fontosabb, hiszen ott tisztálkodunk és végzük napi szükségleteinket. Egy nem személyre szabott konyhával pedig jobban együtt tudunk élni, mint egy kevésbé gusztusos fürdőszobával.

A fürdőszobánk elkészült, csak ugye magával vitt rengeteg pénzt is. Tudtuk, hogy a konyha felújítása túl nagy falat lenne pénzügyileg, ezért mindig csúszott. Azonban ez nem gátolt meg abban, hogy a lakásunk többi részét saját igényeinkre szépítsük és csinosítsuk. Meg persze majdnem kifelejtettem az ablakok lecserélését is, ami szintén nem kevés pénzbe került.

Végül eljutottunk oda, hogy csak a konyha maradt. Gyűjtögető, spóroló tevékenységünknek köszönhetően megteremtődött az egész anyagi háttere is. Jobban mondva egy általunk reálisnak tűnő összeg.

Évi fáradhatatlan munkával kezdett el vállalkozók után kutatgatni. Az árajánlathoz való felmérés során jöttek nagyon jó elméleti szakemberek... és persze nagyon fura alakok is. Az első ajánlat után nem tudtuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. Valami nettó 800.000Ft-os ajánlattal jött elő a fickó. Ugyan nagyon profin összeszedte a dolgokat, és már előre meg is mondta, hogy nem fog plusz pénzt felszámolni, ha történne valami. Az árajanlatból látszott is, hogy bőven hagyott mindenhol tartalékot... el is felejtettük.

Aztán persze jöttek máshonnan is az ajánlatok, míg a múlt hét szerdán meg nem jelent egy Vili nevű fickó. Megnézte a dolgokat, mondott valami körülbelüli árat, majd mondta, hogy másnap kezdenének. És úgyis történt, másnap reggel 3/4 7kor már ott voltak a ház előtt. Egy nap alatt sikerült lebontaniuk a csempét, és még a járólapot is letették. Mesébe illő volt. Előzetesen mondták is, hogy nem fog hetekig tartani, néhány nap alatt készen lehetnek vele. Ez egész reálisnak is tűnt...

Másnap borult a dolog, mert a vízvezetékszerelő barátjuk csak másnap késő délután jött. Elzárta a fűtést, leszerelte a rádiátort, kibontotta a falat... áttörte a falat. Igen. Sikerült a konyha hálószobával szomszédos falát áttörnie. Részben az ő hibája is volt, valamint részben annak is köszönhető, hogy korábban a hálószoba és konyha pont a másik helyén volt (persze még jóval az előtt, hogy odaköltöztünk volna). Meglehetősen mérges lettem ekkor...

Aztán jött a másik probléma, hogy szerinte egy napig nyomáspróba alatt kell lennie az általa behegesztett csöveknek, tehát nem tudnak a következő napon jönni nagyjából befejezni a munkát. Ennek köszönhetően sikerült a hétvégét fűtés és meleg víz nélkül töltenünk.

A következő hét első napjától (szigorúan 7 órás kezdéssel) már gyorsabban haladtak a dolgok. Persze volt egy kis bazdmegolás Vilmos részéről, mert nem értette hogy lehet áttörni a falat. Aztán az "egy tizessel több lesz" mondat néhányszori elismétlése után nekiláttak helyrehozni a falat, és felrakni a csempét. Délutánra készen is lettek majdnem mindennel. Levakolták az áttört fal túloldalát, a konyhában lefestették fehérre a falat, felrakták a csempét. Persze azért itt is voltak módosulások, mert eredetileg nem lett volna az egész konyha csempézett, de aztán módosult a terv. Az öreg végig bizonygatta, hogy elég lesz a csempe... nem lett elég, 3, azaz három darab hiányzott...

Másnap jöttek fugázni, meg persze felrakni a maradék 3 csempét. Egész jó munkát végeztek, a festést leszámítva. Persze azért derültek még ki dolgok, és nem akarták felfúrni a lámpát valamint a függönytartót. Vélhetően sejtettek valamit... erről még a végén írok. Aztán persze azt is felajánlották, hogy megcsinálják a hálószoba festését is, de látva a konyhában végzett lélektelen mázolást (csiszolás nélkül) inkább úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk magunk. Szerencsére maradt még festék a korábbi akciónkból, és Évi könnyedén meg tudta csinálni.

Kedd délutánra jött a vizes-gázos-csöves csávó is, aki feltette a radiátort. Menet közben sikerült egy csempét betörnie, úgyhogy azt majd valamikor ki kell javítanunk. Hurrá... A lényeg, hogy ezek a munkák már készen vannak.

Majdnem elfelejtettem a lámpafeltevési akciót. Ugye ezt már nem vállálták be a "mesterek". Megpróbáltam a plafonba 2 lyukat fúrni, de úgy tűnik, hogy nem tanultam a korábbi hibámból, és megint sikerült elnyírnom egy fúrófejet. Valahogy a saját fúrónk annyira nem bírja azt a kemény betonfalat. Szerencsére apósom meglátta a szerencsétlenkedésemet, és elszaladt a profibb fúrószállal rendelkező hiltis eszközéért. Azzal már teljes sikerrel sikerült a plafonba megfelelő lyukakat csinálni.

4 megjegyzés:

Atish74 / Tejes írta...

Tanuld meg Rave, mielőtt belekezdesz bármibe, kérdezz körül ismerősök közt, nem tud-e ajánlani valaki, egy megbízható munkaerőt. Én speciel tudtam volna ajánlani neked erre egyet, nem is laksz tőlünk messze, akiért garanciát vállaltam volna. Tudom utólag okos az ember. Ha konyhabútort is szeretnétek majd újat, vagy egyéb bútort, keress, olyan srácot viszek neked, aki után mind a 10 ujjadat megnyalod, és még szépen is dolgozik.

RaveAir írta...

Úgy tűnik, hogy megint rossz helyen kérdezősködtem körbe. Néhány ismerőst ugyan sikerült megkérdezni, de nem adtak túl jó tippeket.

Volt olyan, hogy becsengetett valami fickó, és én kérdeztem, hogy mi az... Erre mondta, hogy ő lenne a csőszerelő és hoztam az árajánlatot, majd benézett a konyhába, majd azt mondta: "Úgy látom már elkéstem."

Amúgy egy picit óvatosan kell bánni az ismerősök munkájával, vagy az ismerősök által ajánlottakéval. Nem lehet őket utána tiszta szívvel lecseszni... :)

Az a helyzet, hogy a konyhabútor is már folyamatban van. Akartam is neki szentelni egy külön bejegyzést. Talán ma, vagy a héten még megírom.

Azonban a feleségem szeretne majd egy bútort a hálószobába, úgy talán még szóba jöhet az ismerősöd... persze, ha nem dolgozik túl drágán, és meg tudunk egyezni egy ésszerű árban.

Atish74 / Tejes írta...

Akkor majd egyeztetünk. kimegy a helyszínre, megbeszélitek az elképzeléseket, mond egy árat, mutat úgy 50 db famintázatot, pár referencia munkát laptopon, többek közt a mi nappali szobabútorunkat is szokta, és eldöntitek. Nem kötelező, csak opció. Én még sose éreztem, hogy pórul jártam, vagy átvert volna, de szerintem nem is tette. Egyedi lesz,a szobátokra szabva, amit ti szeretnétek, de ajánl is méreteket, ha nem tudsz magadtól kitalálni. Rendes bútorlapból, nem IKEA-s pozdorja, ezen mászókázhat Marcika :).

Atish74 / Tejes írta...

Jah utólag sok boldog névnapot neki!!