2009/08/06

2009. évi nyaralás

Minden év magával hozza a maga bonyolultságát, mindig történik valami, ami nagyban befolyásolja az eseményeket, vagy az előre várt történések irányán csavar valamelyest. Idén sem volt ez másként, ez az év sem lett előre kiszámítható. A második gyermek érkezése augusztus végére várható, de mostanra már eljutottunk odáig, hogy bármikor mehetünk szülni.


Az előbb említett tényező mellett, szokás szerint, be kellett kalkulálnom azt is, hogy a szabadságom ne nagyon essen havi gazdasági zárási időszakba, tehát a nyári hónapok 15. napjától lehetett igazán csak tervezni valamit. Mivel az augusztus kiesett, júniusban pedig a kollégáim csaptak le hasonló időszakra, ezért maradt a július.

Az egyik legkevesebb barátom és egyben Annamária keresztapja, Master, felajánlotta 1 hetet eltölthessünk mezőkövesdi nyaralójukban, a Zsóry-strandfürdőtől olyan 10 percnyi sétára. A rengeteg tényezőt összemosva végül úgy alakult, hogy a július 20-ával kezdődö héten mentünk el nyaralni, az említett helyre.

A kitűzött hetet megelőző hét szerdáján Évi és Annamária már elutaztak szüleimhoz, hogy ott is töltsenek egy pár napot. Nem tudom, hogy mennyire sikerültt ot kipihenniük magukat, de én viszonylag fáradtan érkeztem utánuk péntek este. A fáradtság részben köszönhető volt a 2 órás buszozásnak (+legalább 30 perc bkv-zás), a főnököm kedvességének, hogy nem engedett el korábban, valamint a szerda és csütörtök esti nagy Call of Duty 2 játszadozásnak.

A szombati napon felhívott Master barátom, hogy kilátogathatnánk hozzá, mert más barátaival (részben korrábi osztálytársainkkal) együtt fociznak, kártyázgatnak és szalonnát sütnek. Annamáriát szüleimre hagytuk és már indultunk is. Jó kis szórakozás volt a foci, valamint az (ólin) pókerparti, ami kellemes meglepetésemre, csak úgy tét nélkül játszódott. Azt hiszem, hogy sokszori megöli a dolgot egy baráti társaságban, ha pénzre kezdenek el játszani.

Vasárnap még szüleimnél punnyadtunk (különösen én, mivel elég sokat játszottam a Plants vs. Zombies játékkal), aztán hétfőn indultunk.

A megérkezésünket követően még megejtettünk egy gyors látogatást a helyi Tescoban, majd irány a Zsóry-strand. Sikerült megállapítanunk, hogy túl sok minden nem változott.

Az ár persze valamivel magasabb lett, de sajnos még mindig csak a főbejáratnál lehet üdülési csekkért jegyet váltani. A medencék esetében sem vettünk észre túl sok változást, nem lett több, nem lett jobb és nem lett korszerűbb. Sajnos a nem-gyógymedencék sem lettek feszített víztükrűek, és nem hiszem, hogy vízforgatósak lennének. Gyanítom, hogy ezekbe sima csapvíz folyik be és csak a nap hője melegíti valamennyire. Annamáriát ez különösebben nem zavarta, mert bátran ugrott vagy csúzdázott bele hideg vízes medencékbe is. Most a kör- és hullámmendencékről beszélek. A körmedence valójában gyűrű alakú, és a közepén van egy sziget, ahol a hullámmedence található. Az egyik körcikkében sodrófolyót is kialakítottak, valamint több helyen magasból leeső vízsugarakat. Sajnos az átlátszó (majdnem tisztát írtam) vízben elég jól látszott a kosz. Sok helyen még a csempe is elvált a faltól, valamint pár helyen felfagyás nyomai voltak észrevehetőek. Az egyik tavalyi javítási terület pedig ugyanúgy le volt zárva. A körmedence egyik nagy vonzerejét a sodrófolyosón kívül talán a csúzdák jelenthetik. Itt két darab, egyenként 2-3 méteres csúzdákat képzeljünk el (olyan, mintha a megszokott nagy csúszdákból levágtak volna két 2-3m-es szakaszt).

A hullámendence olyan szempontból optimális volt Annamáriának is, hogy fokozatosan tudott belemenni a vízbe. Meglepő mondon szinte belerohant a 25 fokos vízbe...

Azért az valamilyen szinten bosszantó, hogy csak 3 éves kortól vehette volna igénybe a gyermekmedencét, ahol a szűlő még csak nem is tudja figyelni, mit csinál csemetéje. Illetve nem olyan távolságról, hogy közbe tudjon avatkozni.

A fürdő közepén lévő ikermedencéket nem igazán vettük igénybe. Csupán csak az első napon mentünk bele. Én igazából nem nagyon szeretem, mert furcsa fehéres színe van a víznek, meleg, és heringhatás van.

Szintén kihagytuk a fedett részt az uszodájával és a meleg medencéivel, valamint a meleg nosztalgiamedencét. Ez utóbbi egy picit gusztustalannak tűnik már mai szemmel, de biztos jó, ha már idősebb az ember.

Ezen kívül van még egy élménymedence, ahol szerintem fele-fele arányban van gyógyvíz és csapvíz, mivel itt a víz színe viszonylag átlászó, de van egy fehéres árnyalata. Remélem, hogy valóban azért, mert termálvízzel fűtik... Talán itt voltunk a legtöbbet. Annamária itt nagyon élvezte a vízbe való ugrálást, a víz alá merülést, valamint az úszkálást.

Hétfőtől csütörtökig végig strandoltunk, és viszonylag eléggé élveztük. Annamária napi egyszer még ugróvárazhatott is. Elég korrekt volt a fickó, mert 20 perc került 300Ft-ba, de igazából addig ugrálhatott benne a gyermek, amíg el nem fáradt.

Estére mi is elfáradtunk. Miközben Annamária aludt mi kártyáztunk és Carcassonne-ztünk Master barátunkkal.
Összességében jól éreztük magunkat, és sikerült egy jót nyaralnunk.

Nincsenek megjegyzések: