2009/03/19

Számítógép-takarítás

Mit ne mondjak elég régen volt már az, hogy kipucoltam a gépet. Miután megtörtént a nagy alaplap és procicsere, azóta nem volt takarítás a gépházon belül. Illetve talán kisebb dolgok, amikor valami pici módosítást eszközöltem a házon belül.

Fura, hogy az első gépem, ami 286-os volt, soha nem volt takarítva. Azt hiszem, hogy egyszer nyitottam ki a kíváncsiság miatt... elég vastagon állt benne a por, valamint tele volt békés porcicákkal. Érdekes nosztalgikus érzés visszagondolni az óriás méretű, de csak 20 megabyte kapacitású merevlemezre. Most annyi helyen annyi terabyte-ot el lehet helyezni, amibe akkor bele sem lehetett gondolni. Változnak az idők, és az ilyen gondolatok is csak afelé vezérelnek, hogy én is öregszem... rohamosan... megállíthatatlanul... de ezt bejegyzést most nem ennek szántam.

Szóval a hétvégén alaposan szétnéztem a számítógépházban. Hülye szóviccel élve porzasztó látvány fogadott. Első körben széthúzogattam a kábeleket, hogy jobban hozzáférjek a dolgokhoz. Mint később kiderült a merevlemez hűtőjénél "túl jó munkát" végeztem, ugyanis egy kicsit kihúztam a kábelt a csatlakozóból és az egyik hűtőventillátor nem ment a bekapcsolást követően. (Csodálkoztam is, hogy miért mutat 37 fokos hőmérsékletet, mikor csak egy rövidet játszottam pont a hőmérséklet tesztelése céljából.)

Az alaplap és a hűtők környéke nem csak poros, hanem porcicás is volt. A legdurvább a videókártya hűtője volt, ami egyszerűen szörnyűen nézett ki. Akár sálat lehett volna fonni abból a mennyiségből. A porszívó nagyon durván dolgozott a legmagasabb fokozaton, de még az sem volt elég. Legutóbb Minigun blogjában (egész pontosan Minugun Diktatórikus Territóriuma) olvastam, hogy a parkettás ember sűrített levegőjét használták fel a művelethez. Nekem ez nem volt kéznél, ezért a porszívót átállítottam fúvó módra. Mit ne mondjak... meglepő volt a jelenség, valamint az a porköd is, ami kijött a gépből. Most rosszmájuan mondhatnátok azt, hogy az a por jött ki, ami a porszívóba bement, de mivel vizes a porszívó, így ez elő sem fordulhatott. Az alapos fújást egy újabb alapos szívás követte, majd rakhattam vissza a kivett kártyákat.

Ez követően - azt hiszem, hogy remek allokációs készséggel - elrendeztem a kábelekat úgy, hogy minél jobban tudjanak szellőzni a benti, melegedő alkatrészek. Azt hiszem, hogy összeségében jó munkát végeztünk Évivel és Annamáriával (aki mindenáron a csavarhúzóval akart bent mindent megkalapálni), így jelentős hőcsökkenést értem el, valami alacsonyabb alapzajt.

Nincsenek megjegyzések: