2009/03/27

Forma 1: A 2009-es szezon előtt

Ma hivatalosan is megkezdődött! Eddig csak tesztelgettek, de most már megérkeztek az első versenyhelyszínre, Ausztráliába. Ma reggel a srácok már kigördültek az első szabadedzésekre, amik azóta már le is záródtak.

A szabadedzések alapján az első jóslatok be is igazolódtak. A három csapat, melyeknek az eredményét már a szezon kezdete előtt megóvták(!) tarolt a szabadedzésen. Az előzetes várakozás szerint azonban nem a Brown GP, az évad újonca, lett az első, hanem a Williams. A harmadik legjobb, a szintén diffúzor- és fenéklemez aggályos Toyota volt.

Érdekes viszont a többi csapat szereplése is. A McLaren sehol nincsen, míg a Ferrari is csak a középmezőnyre képes. Ha megóvnák az elején említett 3 csapat eredményeit akkor a Red Bull lehetne az első.

Azt hiszem, hogy érdekes szezon elé nézünk. A radikális szabályváltoztatások miatt elcsúnyított autók, a sima felületű abroncsok és az egyéb változtatások eléggé felkavarták az erőviszonyokat. Kétség sem fér ahhoz, hogy érdekes szezon elé nézünk.

A mai szabadedzés eredmények ellenére csak holnap reggel tudhatjuk meg a tényleges erőviszonyokat. Holnap reggel hétkor újra beindulnak a motorok, és megindul az éles körözés is. Mivel a Forma 1 az európai nézőket tartja elsőszámú közönségnek, ezért helyi idő szerint későbbi időpontban kezdődik a futam, ami számunkra azt jelenti, hogy nálunk 8 órakor rajtolnak vasárnap. De ébredni hasonló időtájt kell, ugyanis most hétvégén lesz óraállítás.

Vajon ki fog nyerni vasárnap? Valaki mer tippelni?

2009/03/24

LG W2252TQ-PF monitor

Már közel egy hónapja tudom birtokomban az LG W2252TQ-PF névre hallgató monitort. Volt már időm tesztelni és kiismerni, ezért most megosztom a vele való gondolataimat.

A régi 17"-os CRT monitoromat már ideje volt lecserélni. Sokszor nem volt elég az 1024x768 képpont, és ennél többre volt szükségem. Első körben a 22"-os Samsung monitorokat néztem, de sajnos már nem találtam azt a típust, amit hónapokkal korábban kinéztem. Elég sokat érdeklődtem a neten, teszteket nézegettem, majd végül nem egy Samu monitor mellett tettem le a voksomat, hanem az LG-nél. Érdekes módon ezt már első körben ki akartam volna zárni, de többeknek sikerült meggyőzni-e, hogy ez jó választás lehet számomra.


Nézzük csak gyorsan a jellemzőit. Aki érti, annak nem kell magyarázni, aki meg nem érti, annak úgyis mindegy... 2ms válaszidő, 1680x1050 pixeles felbontás, 300 cd/m2 fényerő, 10000:1 kontraszt arány, 170/170 fokos látószög, 3 napos pixelhiba garancia és viszonylag kedvező netes visszhangok és tapasztalatok.

Egy szerdai napon 11 óra körül adtam fel a rendelést, és péntek reggel fél8ra már ki is hozta a futár. Nem sokat tököltek... Ez így pont optimális volt, mert rendelkezésemre állt az egész hétvége az esetleges hibák feltárására. A monitor "összerakása" jó kis legózási feladat volt, de szerencsére nem okozott nagy problémát. A mellékelt kábelekkel hozzákötöttem a géphez és az áramforráshoz, feltelepítettem a hozzá kapott lemezen lévő dolgokat, majd nekiláttam tesztelni. Kerestem az esetleges pixelhibákat, megnéztem a felbontásokat, futtattam rajta filmet és játékot.

Összességében nagyon kellemes benyomásom lett a monitorról. Igaz, hogy egy kicsit állítgatni kellett a színeket, a fényerőt és a kontrasztot, de talán sikerült megtalálnom a saját magam számára optimális értékeket. Ami picit zavaró, hogy a hirtelen fényváltásokra egy picit lassabban reagál a monitor, valamint hogy a 16:9 és 4:3 képarány váltást még nem tudtam megoldani gyorsbillentyűből.

Watchmen - Tales of the Black Freighter

A tegnapi napon fejeztem be a címben szereplő, rövid rajzfilm fordítását. Meg kell jegyezzem nem volt túl egyszerű a nyelvezete, de a fordítások tekintetétben még mindig a Baldur's Gate (kanadai?) angolja a legdurvább. Nem is csoda, hogy még azóta sem készült el az említett játékok magyarítása...

Gyorsan kanyarodjunk is vissza 25 perces rajzfilmhez, amiből az utolsó 4 csak stáblista. Aki nem tudná a Tales of the Black Freighter a Watchmen képregény világában létező képregény, amit az újságárus bódé mellett olvas egy alak. Azt kell, hogy mondjam elég beteg benne a történet... De talán az írók célja részben az is volt, hogy rávilágítsák az olvasót arra, hogy a képregények nem csak gyerekeknek készülnek, sőt kifejezetten vannak olyanok, amik felnőtteknek készülnek (a Tales of the Black Freighter mellett érdemes még az erotikus füzetet is megemlíteni, amit az első Selyem Kísértet kapott az egyik rajongójától). Megintcsak elkanyarodok a témától, de kicsit furcsa volt számomra, amikor apósom a feleségem unokaöccsének vett egy manga képregényt, és közben azt mondta, hogy érdekes, hogy a gyereket (12 éves volt akkor) milyen gyerekes dolgok kötik le. Szerintem elég lett volna egy kicsit belelapoznia, és rájött volna arra, hogy ezt bizony talán nem is lett volna szabad a kezébe adnia.

Szóval újra nekifutok a Tales of the Black Freighternek. Azt kell, hogy mondjam a 21 percnyi tartalom tele van borzalommal és nagyon durva képi elemekkel, miközben nagyon komoly morális kérdéseket feszeget. Vajon meddig lehet elmenni, hogy szeretteinket megvédelmezzük? Vajon milyen kötelességünk van azokkal szemben, akik alánk tartoznak? Meddig süllyedhet le valaki, hogy elérje a nemes célját? Itt bőven megvalósul a "pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve" mondás.

Nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is ez a rajzfilm. Erősen oda kell biggyeszteni a 18-as karikát a sarokba, de talán még ez sem védi meg a nézőt attól, hogy a megnézést követő éjszaka lidérces álmai ne legyenek.

2009/03/23

Tenerife, 5. nap

Ez a napunk erősen be volt határolva, és igazából nem nagyon csinálhattunk semmit sem szabadon, mert délután 2 órakor találkozónk volt Lajossal.

Évi korábban többször is átnyálazta a Tenerife könyvet, hogy mit is lenne érdemes megnézni, de nem talált túl sok mindent. Úgy döntöttünk, hogy a főváros, Santa Cruz de Tenerife felé, északra vesszük majd az irányt az Autopistán (így nevezték náluk az ingyen használható autópályát). Az első utunk a sziget egyik legrégebbi falujába vezetett. Igazából itt találtunk semmi érdekeset néhány házon és a macskaköves utcákon kívül, ezért hamar folytattuk az utunkat.


Güimarban érkeztünk, ahol az útjelző táblák segítségével próbáltuk megtalálni a piramisokat. Az egésznek egy nagy parkot építettek, ahol bemutatták a maja és azték piramisokat, valamint találgatások is voltak arra vonatkozóan, hogy vajon kik, mikor és hogyan építhették a szigeten ezeket az építményeket. Próbáltak arra utalni, hogy talán a sziget lakói már Kolombusz előtt járhattak amerikában, és lemásolták az ottani piramisokat. Igazából engem az egész az egész szigetet jellemző teraszos földművelésre emlékeztetett. Szinte bármerre is jártunk a szigeten, mindenhol láthattunk ilyen kőfalszerű építményeket, amelyek fölött megművelhető földek voltak, majd megint egy ilyen kőfalszerűség következett. Itt még egy darabig nézelődtünk, majd úgy döntöttünk, hogy ez is elég unalmas, ezért továbbmentünk a fővárosba.

Santa Cruz de Tenerife elég érdekes egy hely. Szűkek az utcák és alig lehet parkolóhelyet találni. Elég nagy szerencsénk volt, mert a kiszemelt múzeum közelében találtunk egyet. Magával a múzeummal túl nagy szerencsénk nem volt, mert az elég szerényke. Bár egy ekkora szigeten mit is várhatna az ember. Kétségtelenül a legnagyobb látványosságot az ottani múmiák jelentették, de ezen kívül sok érdekesre már nem emlékszek vissza az idő távlatából.

Az idő azonban szépen telt, ezért időszerűvé vált visszatérnünk szálláshelyünk közelébe, ahol Lajossal volt találkozónk. Próbált velünk kötetlenül elbeszélgetni, miközben azért óvatosan (de valóban csak elég óvatosan próbálta eladni az üdülési jogait). Egy kicsit feszengősre sikerült a dolog, ezért hamar lelépett. Gondolom, hogy ez egyikünknek sem volt baj...

Mi pedig a nap hátralévő részében próbáltuk még kiélvezni a Regency-ben (rédzsönszi). Sajnos Évivel a kocsiban hagytuk Annamária úszófelszerelését, ezért ő nem tudta élvezni a fűtött medencét.

A nap lassan eltelt, és készülhettünk a következőre.

2009/03/19

Számítógép-takarítás

Mit ne mondjak elég régen volt már az, hogy kipucoltam a gépet. Miután megtörtént a nagy alaplap és procicsere, azóta nem volt takarítás a gépházon belül. Illetve talán kisebb dolgok, amikor valami pici módosítást eszközöltem a házon belül.

Fura, hogy az első gépem, ami 286-os volt, soha nem volt takarítva. Azt hiszem, hogy egyszer nyitottam ki a kíváncsiság miatt... elég vastagon állt benne a por, valamint tele volt békés porcicákkal. Érdekes nosztalgikus érzés visszagondolni az óriás méretű, de csak 20 megabyte kapacitású merevlemezre. Most annyi helyen annyi terabyte-ot el lehet helyezni, amibe akkor bele sem lehetett gondolni. Változnak az idők, és az ilyen gondolatok is csak afelé vezérelnek, hogy én is öregszem... rohamosan... megállíthatatlanul... de ezt bejegyzést most nem ennek szántam.

Szóval a hétvégén alaposan szétnéztem a számítógépházban. Hülye szóviccel élve porzasztó látvány fogadott. Első körben széthúzogattam a kábeleket, hogy jobban hozzáférjek a dolgokhoz. Mint később kiderült a merevlemez hűtőjénél "túl jó munkát" végeztem, ugyanis egy kicsit kihúztam a kábelt a csatlakozóból és az egyik hűtőventillátor nem ment a bekapcsolást követően. (Csodálkoztam is, hogy miért mutat 37 fokos hőmérsékletet, mikor csak egy rövidet játszottam pont a hőmérséklet tesztelése céljából.)

Az alaplap és a hűtők környéke nem csak poros, hanem porcicás is volt. A legdurvább a videókártya hűtője volt, ami egyszerűen szörnyűen nézett ki. Akár sálat lehett volna fonni abból a mennyiségből. A porszívó nagyon durván dolgozott a legmagasabb fokozaton, de még az sem volt elég. Legutóbb Minigun blogjában (egész pontosan Minugun Diktatórikus Territóriuma) olvastam, hogy a parkettás ember sűrített levegőjét használták fel a művelethez. Nekem ez nem volt kéznél, ezért a porszívót átállítottam fúvó módra. Mit ne mondjak... meglepő volt a jelenség, valamint az a porköd is, ami kijött a gépből. Most rosszmájuan mondhatnátok azt, hogy az a por jött ki, ami a porszívóba bement, de mivel vizes a porszívó, így ez elő sem fordulhatott. Az alapos fújást egy újabb alapos szívás követte, majd rakhattam vissza a kivett kártyákat.

Ez követően - azt hiszem, hogy remek allokációs készséggel - elrendeztem a kábelekat úgy, hogy minél jobban tudjanak szellőzni a benti, melegedő alkatrészek. Azt hiszem, hogy összeségében jó munkát végeztünk Évivel és Annamáriával (aki mindenáron a csavarhúzóval akart bent mindent megkalapálni), így jelentős hőcsökkenést értem el, valami alacsonyabb alapzajt.

The Prodigy - Invaders Must Die

Mikor a szokásos kockulásom közben véletlenül fent voltam Teamspeaken, egy CoD2 warra várakozva, akkor a klántársaim elkezdtek beszélgetni az új The Prodigy albumról, az Invaders Must Die-ról. Kérdezgettem őket, hogy milyen, és az volt az egyöntetű vélemény, hogy jó és van köztük olyan szám is, amely régebbi muzsikák hangulatát is visszaadja, ezért úgy döntöttem, hogy beszerzem.

Megmondom őszintén, hogy első meghallgatásra annyira nem tetszett a dolog. Lehet, hogy azért, mert igazából nekem még a rave-es korszakuk tetszik jobban, és nem az ordibálós-gitárpengetős. Többszöri végigelemzésre viszont egész kellemes véleményem alakult ki az albumról.

Az első számmal az Invaders Must Die-al kapjuk az arcunkba, vagy inkább a fülünkbe a jóságot. Azt hiszem, hogy rögtön az egyik legjobb muzsikájukkal indítanak. Van benne energia, és van benne lendület. Egy kicsit Smack my bitch up utóérzése van.

A következő nóta, az Omen szintén elég ütős. A magashangú ütőshangszer elég horrorisztikus, vagy misztikus hatást nyújt, amivel csak még jobbbá válik az egész. Erről linkelek is egy youtube-s videót itt alant.





Innentől a számok (Thunder, Colours, Take Me To The Hospital) valamilyen régies, retrós hangulatot árasztanak magukból. Egy kicsit olyan, mintha újra a Voodoo People, Out of Space és társaik szólnának a dübörgő hangszórókból. Bár némelyikük tartalmaz elég idegesítő elemeket... A Warriors Dance-ben már az 1990-es évek középéről ismert dance hangzásokat is meg lehet találni. Szinte várom, hogy hol ugrik be DJ Bobo a pogozó tömegbe. Bár később elég lassúvá és vonaglóssá változik a szám, ezért eléggé beleszürkül az albumba.

A Run The Wolfes elég furcsán kezdődik. Az első gitárhangok után még bármi lehet belőle, de igazából punkosabb, rockosabb, pogózós zenét kapunk, ami már számomra már kiáltana egy jó középső dallamért, ami sajnos elmarad. Ebből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni.

Az Omen (reprise) afféle pihenős muzsika, amit az 1990-es években előszeretettel tettek rave és techno albumokra. Most, hogy közben hallgatom, és jobban figyelek rá, egész jó. Tele van effekt orgiával és az említett korszak hangzásvilágával. Kár, hogy rövid.

A World's On Fire-t egy filmben aláfestőként el tudnám képzelni. Vagyis egy részét, mert ahogy halad előre a szám megjelennek benne nagyon érdekes és durva váltások. Valami hiányzik belőle, amitől igazán jó lehetne, bár az is lehet, hogy csak rosszul van összeszerkesztve.

A Piranha-ról elsőre az örök kedvenc RMB párosának The Place to be hardcore-paródiája jutott az eszembe, aztán ez néhány másodperc után el is tűnt. Elég furcsa módon próbál itt énekelni a The Prodigy ordibálóscsávója, de ettől még pogó-zene marad.

És el is érkeztünk a záró, 11. trackhez, ami elég jól kilóg a többi zene közül, ugyanakkor nekem eléggé bejön. A Stand Up-ot teljesen el tudom képzelni valami kicsit retrós hangulatot árasztó film fő témazenéjének. Lehet, hogy ez volt vele a cél. Egyszerűen zseniális, és nem elég egyszer meghallgatni. Szerintem fogunk még vele találkozni... és az sem elképzelhetetlen, hogy valami rövidített formában. Ami még teljesen jó benne, azok a rave korszak csúcsán bőszen alkalmazott bugyborékoló effektek.

Nos... a Black Smoke-hoz hasonlót még az RMB Widescreen albumán hallottam, és nem mondanám, hogy a kedvenceim közé tartozott. Szinte teljesen ugyanaz a koncepció. A Fighter Beat pedig akár nyugodtan le is maradhatott volna az albumról, annyira nem hiányzik. Lehet, hogy csak valamelyik zenész itt élte ki fura hajlamait.

Ha az albumot egy görbén kellene jellemeznem, úgy hogy a bónusz track-eket nem számítom be, akkor az egész úgy nézne ki, mint U betű. Nekem főleg az első kettő és az utolsó zene jött be az egész albumról. Egy kicsit olyan, mintha a régebbi időkből vettek volna elő hangfoszlányokat vagy érzéseket, és azok köré építettek volna új nótákat. Az még pluszban tetszik, hogy régebben használt "hangszereket" is elővesznek, és nem csak az új hangzásokat alkalmazzák. A srácok érezhetően azon a vékony vonalon próbáltak lavírozni, amivel a legrégebbi rajongóikat visszanyerhetik, az újabbakat megtarthatják, valamint még újabbakat szerezhetnek. És hogy ez mennyire sikerült nekik, azt mindenki döntse el maga.

Fagyi szelet

Igazából nem tudom, hogy ez a sütemény miért kapta pont ezt a nevet, amikor a fagyihoz semmi köze sincsen. A névadó lehet, hogy nem tudott jobbat kitalálni. Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy valamikor február közepén sütöttem meg (hosszú idő múlva), és csak mostában került az SD kártyán lévő kép a számítógépre. Most pedig lássuk csak hogyan készül el a finom, de elég sok elkészítésidőt felemésztő sütemény.



A tészta:
5 tojás
30 dkg cukor (lehetőleg porcukor)
10 evőkanál víz
20 dkg liszt
10 dkg darált dió
1/2 sütőpor
csipetnyi só

Az 5 tojás sárgáját elkeverem a cukor nagy részével, a tíz evőkanál vízzel, majd hozzáadom a darált diót, a lisztet, a sütőport és a csipetnyi sót. Miután sikerült rendesen összekeverni hozzáadom a maradék cukorral felvert tojások habját (Itt szokásos a technológia. Először magában felverem a fehérjét, és csak aztán adom hozzá a cukrot, miután a hab kemény lesz). Miután az egész tésztaalapot óvatosan összekevertem, kimargarinozott-kilisztezett tepsibe teszem, majd megsütöm. A sütési időre egészen pontosan már nem emlékszem, de nagyjából olyan 20-30 perc lehetett közepes fokozaton. A lényeg, hogy fogpiszkálópróbával meg kell állapítani, hogy a közepe meg van-e már sülve.

A krém:
25 dkg margarin (1 kocka Rama)
20 dkg porcukor
1 vaniliás cukor
4 púpozott evőkanál liszt
3 dl tej
3 tojássárgája

A porcukrot nagyjából felezem, és az egyik féllel habosra keverem a margarint. A másik fél cukor kis részével felforralok kb. 2,5dl tejet. A maradék tejet, cukrot, vaníliás cukrot, a 3 tojássárgáját és a lisztet beföttes üvegbe teszem, és jól összerázom, hogy ne legyen csomós. Ezt a keveréket a forró, még tűzön lévő tejhez keverem, egészen addig, amíg kemény pudingszerű nem lesz.

Miután ez kihült hozzákeverem cukros margarint. Én a margarin-habosra keverést a hülési idő alatt szoktam megcsinálni.

A hab:
3 tojásfehérje
18 dkg porcukor

A 3 tojásfehérjét kemény habbá verem, hozzáadom a porcukrot (az internetes irodalom itt 15 dkg- tól 30 dkg-ig írja a cukormennyiséget, de ezt inkább mindenki ízlésére bízom), majd az egészet gőz fölé teszem. Én vizet szoktam forralni, és arra rakom a tálat, amiben a habot verem. Nagyjából addig kell verni a habot, amíg nem látszik, hogy a hab a cukor miatta fényes, de a gőz miatt már kezd rászáradni az edényre.

Nem írtam, de gondolom, hogy világos az, hogy a kihült tésztára megy rá a krém, majd erre a hab. Az egész tetejére pedig ízlés szerint reszelt csokit vagy kakaóport lehet szórni.

2009/03/17

Néhány szó a digitális átállásról

Azt hiszem, hogy sokak fejében erős zavar van azt illetően, hogy miről is szól a digitális átállás. A televízók, újságok és egyéb hírforrások mindenki felé úgy továbbítják az információkat, mintha azok a téma professzorai lennének. A sok idegen és misztikus kifejezéssel, valamint a rengeteg számmal pedig csak még nagyobb káoszt okoznak. Írásom valószínűleg nem lesz teljesen pontos, és talán hibás/téves dolgokat is tartalmaz, de egyeseket közelebb fog hozni a megértéshez.

Tekintsük csak át, hogy miként volt is ez régen. Volt ugye először a rádió, amely szigorúan analóg módon működött. Most itt lehetne még hosszan beszélni a rövid- és hosszúhullámról, az AM-ről és az FM-ről, de ezt inkább kihagynám.

A hangtovábbítás mellett megteremtődött a vele együttes képátvitel lehetősége is, amit a televíziókon keresztül élvezhetünk. Itt is folyamatos volt a fejlődés. Amellett, hogy fekete-fehér képből sikerült színeset csinálni, a frekvencitartományok is egyre szélesedtek, és így már a felsőbb Mhz-ek is igénybe vannak véve.

Az analóg földfelszíni sugárzásnak megvan a maga sajátos bája. Az adók közelségében, ahol nincsen semmilyen torzító tényező, akár egy csavarhúzóval is lehet fogni a műsort, és még csak dipólantennára (ez lehet egy hajlított hurok, vagy a szobaantennáknál jöl ismert fémkör. A lényeg, hogy ne legyen a kör közvetlenül zárt, és a két végére erősített kábel közvetlenül a készülékbe menjen) sincsen szükség. Emlékszem, hogy otthon csináltam egy másfél méter széles dipólantennát a rádióhoz, ami nagyon szépen tudott rázni, ha hozzáértünk.

További szépség, hogy a tetőkön látható yagi-antennákról már azonnal látszik, hogy milyen polaritásúak (az elemek vizszintesen, azaz horizontálisan, vagy függőlegesen, azaz vertikálisan vannak), valamint hogy VHF (nagyobb, hosszabb elemek) vagy UHF (kisebb, rövidebb elemek)sáv vételére alkalmasak-e. Ezek alapján viszonylag könnyen be lehet azonosítani, hogy mely műsorok fogására készült. Emlékszem, hogy anno én is csináltam otthon pár Yagi-antennát, amivel szépen tudtam nézni a magyar műsorokon kívül a szlovák egyest és kettest, szemcsésen a salgótarjáni tévét, valamint meglepő módon egy újvidéki adót (ezt a mai napig sem értem, hogy miként tudtam befogni viszonylag jó képpel és hanggal).

Yagi-antenna

Az analóg sugárzás egy idő után már nem csak földfelszínen folyt, hanem megjelentek a kábeltévék és a műholdas műsorszórási megoldások is. Ezek is analóg módon működtek és még működnek is napjainkban (gyakorlatilag tömörítés nélkül), és ezért nagyon korlátos is kapacitásuk. Érdekes kísérlet volt a Budapesten és környékén fogható Antenna Mikró szolgáltatás is, de erről majd később bővebben.

A technika fejlődésével fokozatosan kialakult a digitális technológia is. Először ezeket a műsorszóró területen a műholdas műsoroknál lehetett észrevenni. Lecserélésre kerültek az analóg beltéri egységek (és a fejek is, bár itt nem kellett volna minden esetben cserélni). Jelentős változást jelentett az analóg vétellel szemben, hogy itt két lehetőség létezik, vagy van kép és hang, vagy nincsen. Az analógnál lehet látni hangyákat, de itt szakad kép, "kockásodik", majd végleg megszűnik.

Parabola antenna
A digitális átállás tehát a műholdas műsorszórásnál már régen megkezdődött, és az analóg szolgáltatás szinte minimálisra csökkent. A digitálisnak több nagy előnye van az analóggal szemben. A tömörítésnek köszönhetően (általában mpeg2 vagy mpeg4) egy frekvencián sokkal több műsort lehet nézni, egyszerre több hangsáv lehet ugyanahhoz a képhez, és lehetőség van digitális műsorújságra (EPG) is. Hátránya az előbb említett vagy van kép vagy nincs probléma, valamint hogy a digitális szó nem feltétlen jelent minőséget is. Elég csak arra gondolni, hogy egy CD-n lévő zenéből lehet nagyon gyenge minőségű mp3-at is kreálni.

Az Antenna Mikró az Antenna Hungária saját, Budapestet kiszolgáló hálózata volt, amit először arra terveztek, hogy nagyobb szállodák több műsor iránti igényét kiszolgálja. Aztán később szélesebb körben elterjedt a lakosság körében, akik vagy fizettek érte vagy nem. Jelentős változást hozott, amikor megtörtént a digitálisra váltás, és az Antenna Mikróból Antenna Digital lett. Itt rögtön megszűnt az ingyen való műsornézés, valamint az analóg dekódereket le kellett cserélni digitálisra. Vicces, de igazából az Antenna Digital nem más, mint földfelszínen való műholdas sugárzás. Meg kell említeni, hogy itt is és a műholdas szolgáltatásoknál is van egy fontos alapfeltétel a vételre, ez pedig nem más, mint az adóra való közvetlen rálátás. Ugyan műholdnál ez szabad szemmel nem látható, de nem szabad semminek lennie az antenna tányér és műhold között (nem lehet sem fa, sem bokor, sem fal).

Az Antenna Digital lefedettségi térképe

Már az analóg műholdas sugárzás előhozott egy nagyobb problémát, ami nem más, minthogy ahány beltéri egység (vagy más néven Settop-box, vagy STB), annyi tévén lehet csak élvezni a műsort. Ugyan vannak két- vagy többtuneres megoldások, de az igazi, ha több STB van egy szobánként. A kábeltévék digitalizálásánál a fogyasztók csak most döbbennek rá, hogy náluk a digitalizáció azt jelenti, hogy újabb masinák jelennek meg a lakásban és már nem tudnak minden tévén külön műsort nézni, hacsak nem szereznek plusz beltéri egységeket. Ez általában a szolgáltatótól való bérlést jelenti. Igazából túl sok többletet nem kapnak a kábeltévét előfizetők sem. Bár lehetnek plusz hangsávok (némely esetben a magyar mellett nem angol vagy német, hanem román, lengyel, cseh és szlovák), EPG, de a kinálat nem növekszik meg túlságosan. Az újonan megjelenő csatornák nem nyújtanak sokkal többet, igazából csak alternatívákat kínálnak, vagy ismételnek.

Egy SETTOP BOX
Látható, hogy a digitalizáció már minden területen megtalálható, csak még a földfelszíni sugárzás területén nem terjedt még el. Pedig az EU-s szabályozások miatt ez is elkerülhetetlenné válik. Talán az nem titok, hogy az Antenna Hungáriának sikerült elnyernie az erre kiírt tendert, így ő fogja majd súlyos beruházások árán elterjeszteni az új rendszert. Itt még azért erős problémák vetődnek fel. Egyelőre sokba kerülnek a STB-ok, és pont az réteg nem tudja igazából megfizetni, akinél a legnagyobb szükség lenne rá. Egyelőre túl széles körben még nem is terjedhet el a Mindig TV néven futó dolog, mert a hálózat még kiépítés alatt áll. Talán emiatt is nem ugrottak még rá a kereskedelmi tévék a dologra, valamiért azért, mert kényelmesebb nekik kivárni, amíg a rendszer stabilan működni fog.

2011 végén azonban lekapcsolásra kerül az analóg rendszer. Mit is jelent ez? Akik otthon vagy tetőantennával nézik a tévéműsorokat azoknak STB-okra lesz szükség. Elméletileg a tetőantennák alkalmasak lesznek a vételre, de gyakorlatilag elképzelhető, hogy cserélni kell őket. Talán addig erősödni fog a jelerőség is, és így szobaantennák is elegendőek lesznek, de a csavarhúzó vélhetően már nem lesz elég. Aki pedig már most is digitálisan nézi a tévét (kábeltévé, műhold, Antenna Digital) az nem vesz észre különbséget.

Remélhetőleg már idén jelentősen bővül a nézhető csatornák száma, valamint lejjebb megy a STB-ok ára is, és így erős konkurenciája lesz a piacon versenyzőknek, akik így csökkenteni fogják szolgáltatásaik árait. Véleményem szerint az év végén már okosabbak lehetünk.

2009/03/13

J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük

A Harry Potter könyvfolyam után úgy döntöttem, hogy elolvasom még a kapcsolódó részeket is. Elsőnek a "Legendás állatok és megfigyelésük" című könyvnek láttam hozzá.

A PDA-mon automatikusan nem látom, hogy milyen "vastag" az adott könyv, de néhány oldal elolvasása után világossá vált, hogy nem lesz hosszú mire végzek vele. Nagyjából ez így is történt, mert néhány utazás során sikerült magam mögött tudnom az irományt.

Mit is mondjak róla. Az a gyanúm, hogy az írónő a regények írása közben készített magának néhány jegyzetet, amiket nem akart veszni hagyni. Úgy döntött, hogy még néhány aprósággal feltölti, valamint néhol vicces megjegyzésekkel kiszínezi. Azaz Harry és barátainak apró megjegyzései láthatóak egyes lapokon. Ilyenkor óhatatlanul elmosolyodik az olvasó, majd újra olvashatja a nem annyira szórakoztató leírásokat.

Nem tudom, de valahogy az egész nem működik. Egy bestiáriumhoz túl kevés... igazi könyvhöz is túl kevés az írás, de hát a pénz beszél, az olvasó pedig fizet (a könyvesboltban). Egy igazi rajongó úgyis megveszi, mert vétek lenne kihagyni. Igazából annyira nem vétek. Egy pár lény könnyebben megérthet és megismerhet az, aki érdeklődik a HP könyvek világa iránt, de semmi több. Van benne néhány idióta leírás, unalmas ismeretetés, és néhány kisebb történet.

Ami még bosszantott olvasás közben az a fordítás volt. A leírások még egész jók, de az elnevezéseket nem értem. Néhol lehetett volna kreatívabb a fordító, és nem kellett volna angolul hagyni egy pár kifejezést.

2009/03/09

Tenerife, 4. nap

A téli nyaralásunk negyedik napját pihentetőbb szórakozással szerettük volna eltölteni, ezért úgy döntöttünk, hogy a tőlünk pár száz méterre lévő Aqualand szolgáltatásaival ismerkedünk meg részletesebben. Nem mondanám, hogy nagyon jó időre keltünk reggel, de azért reménykedtünk, hogy hátha kisüt majd a nap, és melegebb lesz az idő.

A bejáratnál megint papagájjal fogadtak minket, hogy majd készítenek fotót, amit a kijáratnál átvehetünk. Sokat erősködtek a fényképezéssel, de mi mondtuk, hogy felesleges. Igazából csúszdázni mentünk és szórakozni.

A nap csak nem akart kisütni, de ez minket különösebben nem zavart. Ledobtuk magunkról a felesleges ruhákat, és felmértük a vízhőmérsékleteket. Nem volt fűtött a víz, és ami volt az is sós. Itt sem lesz móka Annamáriának, és ez így is lett.

Évivel, Udikával és Norbival azért mindent végigpróbáltunk, a legegyszerűbbektől a legdurvábbig. A park megalakulásának korai szakaszában azért máshogy gondolhatták a dolgot, mert csak a belépő megvásárlása után lehetett volna nagy méretű úszógumikat bérelni. Volt több olyan csúszda is, ahol csak azzal lehetett lemenni. Most szabadon markolhattunk magunknak úszógumit és oda mehettünk, ahová akartunk. Az egész komplexumról itt egy térkép:


A csúszások mellett még érdemes megemlékezni a nagy hasasugrásomról (kb. 4 méter magasról), valamint a delfinshow kétszeri megnézéséről. Annamáriának talán ez nyújtott egy kicsi élményt, bár túl sokáig ez sem kötötte le. Azt mondják többen is (és nem csak a vízipark honlapja), hogy ez az egyik legjobb delfines műsor egész Európában. Valóban érdekes és szórakoztató volt, de valahogy nem ájultam el tőle, és inkább sajnáltam a delfineket.

Itt a legjobb csúszda a Boomerang volt, ahol páros gumival lehetett egyéniben vagy párosban lemenni egy nagyon durva meredekségű lejtőn, majd a lendület felvitt hasonló magasságba, majd vissza. Meg kell, hogy mondjam termelte az adrenalint, és rendesen kellett kapaszkodni. Ezen kívül volt még egy Tornado nevű, ami szintén jó volt, csak torony, amire fel kellett mászni egy picit ingatag volt, valamint maga a csúszórész erősen koptatta a bőrt. Sajnos a Kamikaze éppen karbantartás alatt volt, ezért az kimaradt. További negatívum, hogy kicsi gyerekek számára nem igazán van itt szórakozás, mert hideg a víz és veszélyesek rájuk egyes csúszdák.

Igazából a pihentető nap elég fárasztó lett a sok mászás miatta, és nem volt valami túl meleg sem, de élveztük... és akkor még ne is tudtuk, hogy a következőkben mi jöhet még.

Para

A szereplők nevét elolvasva először azt hittem, hogy valami vígjáték lesz, de ebben nagyot tévedtem. Teljesen félrevitt a szereposztás, de menet közben rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan rossz, amit nézek.

Évivel kezdtül el nézni, mivel a szereplők nevét elolvasva azt hittük, hogy kapunk majd valami gyengébb verziójú Valami Amerikát vagy Üvegtigrist. Erős bizakodásra adott okot az is, hogy sehol nem láttunk benne egy Koltait, Kernt vagy Gálvölgyit. A magyar színészekből nincsen valami túl sok, ezért szinte minden filmben ugyanazokat az arcokat látjuk viszont. Így fordulhat elő, hogy Csuja Imre bármi lehet, egy rendőrből lett biztonsági emberen át, akár maffiózó is (ez utóbbi nem ebben a filmben).


A történet elejét kevésbé lehet érteni, amikor a két ladás rendőr közül az egyiket telibelövik. Elég érdekes megvalósítás a rendező részéről, hogy más színeket, és "kopott szalag" hatást hoz létre az első percekben. Aztán váltás, egy okkult gyűlésbe csöppenünk, ahol mindenféle szellemek megidézése folyik. Ezt követően szerencsére már a történet is kezd kibontakozni. Itt már nagyon gyanús volt, hogy alig lehetett nevetni... Valamennyi fészkelődés is kialakult bennem, hogy már igazán történhetne valami. Aztán beüt a mennykő! Főhősünk egy nem igazán tisztességes ügyletekből meggazdagodott alkalmazottja, és olyan galibát okoz, aminek először az egyik ujja látja kárát. És ez még csak az első megdöbbentő jelenet, amit még számos hasonló követ.

A filmet végignézve az jött le, hogy sikerült egyfajta "Magyar blöfföt" csinálniuk, amerikai sztárok nélkül. Magyar "csillagok" ugyan vannak benne, de némelyik elég furcsa szerepet kapott. A nyögvenyelős kezdés után a film szépen beindul, és magyar filmben nem várt elemeket is felvonultat, amelyek egyáltalán nem lógnak ki a valóságból. Jó... azért vannak túlzások és nagy képtelenségek, valamint néhány idegesítő, magyar filmekre jellemző elem is, de valahogy működik. Szerintem nem mindenkinek fog bejönni, de nagyon érdekes próbálkozás volt, ami szinte kiállt azért, hogy legyen még több ilyen haza mozgóképgyártásunkban. Ne csak vígjátékok szülessenek, hanem másféle stílusú filmek is. Nagyon remélem, hogy ez még csak az alapköve volt egy nagy, épülő háznak.

Kiegészítés: Már éppen egy képet kerestem, amikor megtaláltam a film plakátját, amin ott díszeleg, hogy izgalmas vígjáték (ha minden igaz, akkor ezt a képet szúrtam be a bejegyzés elejére). Nos, nekem utólag nem a vígjáték jut róla eszembe, valamint a kép sem igazán erről árulkodik.

21-es út

Heh... Azért valamelyest vicces, hogy pont az maradt ki, amiről főleg akartam írni az előző bejegyezésben. A 21-es út.

Ha az ember autópályán száguldozik 130 km/ó környékén, akkor óhatatlanul benne marad a sebesség, és csak nehezen tudja magát ráerőszakolni saját magát lassabb haladásra, ha lehajt valami főútra.

Alig, hogy Hatvannál letértünk az M3-asról, néhány 100 métert követően belebotlottunk egy 60-as táblára. Itt jöhetne egy hülye vicc, hogy mit keres itt egy hatvanas, amikor már elhagytuk Hatvant... Ha, ha, ha! Azonban ez itt nem vicc, sőt még a 60 is túl sok. Szinte méter széles, deciméterekben mérhető krátérek találhatóak az úton. Ha valaki ilyen sebességgel belerongyol, akkor közel van a totálkár. Az egész út a Halálcsillag megtámadása felé vezető úthoz hasonlított (nincsen jobb kifejezésem, ha nem az angol trench-runt akarom használni).

Már nagyon vártuk a gyöngyösi (azaz inkább szurdokpüspöki) elágazót, mert onnantól következtek az újonnan épített kétsávosra bővített utak, melyeken már 110 km/ó sebességgel is lehetett száguldozni. Új út, két sáv, 110 km/ó, nincsenek kráterek... A fenét nem! Nem is értem, hogy képesek ilyen trehány munkát végezni az új építések során... A 2 évesnél fiatalabb, tehát valóban újnak mondható asztfal szintén gödörtenger volt.

Érhetetlen, hogy az a főút, amelyről Ferkó szépbátyánk szerint 20 perc alatt el lehet érni az autópályát Salgótarjánból (helikopterral) életveszélyes.

Egy pontos hétvége

Igazából az egész már szerdán kezdődött. Azzal, hogy édesapám lehozatta magát öcsémmel Budapestre, valamilyen koncentre. Balázs nem tudom, hogy mennyire örült az egész fuvarnak, de gondolom, hogy semennyire. Mivel ketten már úgyis jöttek, és Évi úgyis készült volna valami étellel, ezért anyukámnak is szóltunk.

Évi nagy menete is ekkor kezdődött, mert szerda reggel vérvételre kellett mennie. Nagyon korán kelt, és amikor visszaért (én ekkor indultam munkába), nem feküdt vissza aludni. Aztán napközben főzött, mosott, takarított és persze Annamáriára figyelt. Azt hiszem, hogy az ezt megelőző napokban pedig elég durván játszott a Puzzle Quest Galactix nevű játékkal (erről majd talán egy másik bejegyzésben írok). Szóval szerda este sokáig voltak nálunk öcsém és szüleim, ezért Évi nem nagyon tudott pihenni.

Csütörtökön reggel/délelőtt pedig Tihanyba indult. Közben megállt Székesfehérvár-Székesfehérvár megállónál, hogy a PDA-mat odaadja a fickónak, aki ígérte, hogy megcsinálja 13eFt-ért. Ami ugye nem 18, de nem is olcsó. Én meg aznap hiába cipeltem magammal a kosaras cuccot, mikor elmaradt az edzés. Szerencsére gyorsan ki tudtam találni, hogy akkor elmegyek moziba Watchment nézni. Kár, hogy nem volt valami 19.00 órai kezdetű előadás, csak 20.45-ös, de legalább este volt egy kellemes, szitáló esőben való sétám. Ez annyira felélénkített, hogy még hajnali egykor is a blogomat írtam, és csak azért feküdtem le aludni, mert tudtam, hogy másnap reggel álmos és fáradt leszek.

Péntektől Évi elkezdett óramű pontossággal mozogni. Azt mondta, hogy 16.00-ra jön értem. Ez így is lett. Azt ígértük, hogy 18.00-ra Salgótarjában, a Királyi Falatozóba érünk. Így is lett. Szinte másodpercre pontosan (ahogy a szombat reggel 10 órási találkozóját is telibelőtte). Szóval pénteken este 6-ra megérkeztünk a Királyi Falatozóba. A halotti tornak már majdnem vége volt, ezért beengedtek. Ehettünk nagyon finom pizzát. Komolyan mondom, hogy ilyen jó tésztát máshol nem nagyon enni. A piros szószból talán többet is el tudtam volna ugyan viselni, de a feltéttel sem volt semmi gond. Többek között azért siettünk oda este hatra, mert a központi zárat szerelő csávót vártuk, hogy megcsinálja a vezetőoldali első ajtót. Csak megnézte, és nem csinálta meg. Majd szombaton... mondta.

A szombatot sikerült egy kicsit el... szabnom. Mert egy kicsit máshogy gondoltam Évi programját, ezért ő nem tudott vásárolni. A másik, ami nem jött be, hogy a központizáras csávóval nem tudtunk találkozni. Maradt a vasárnap... Nem baj... Évi barátnőjével jól elbeszélgettünk, közben még egyet tudott IRL (élőben, internet nélkül) vaterázni, én meg virágokat venni nőnapra. (Aki velem névnapügyileg nőnapviccet követ el, azt sallerbakteriálisan elküldöm a pics*ba!)

Vasárnap azt hiszem, hogy telibe 15.00-kor értünk a központizáras csávóhoz, aki negyed óra alatt visszakasztotta a kiesett pöcköt, és boldogan indulhattunk haza. Sikerült pontban 17.00-kor megérkeznünk...

2009/03/06

Watchmen - Az őrzők

Még teljesen friss bennem az élmény. Még mindig izzadtságtól és esőcseppektől vizes az amúgy is loboncos hajam, a fülemben még mindig lüktet a vér, és a lábszáraimban még érzem a hegynek tartó erőltetett menetet. Az egész, moziból hazafelé tartó sétám során csak a film járt a fejemben. Azt hiszem, hogy megérte megnézni.

Annamária és anyukája a mai napon Tihanyba utaztak. Az utazás fő célja részben az volt, hogy a tönkrement PDA-mat megjavítassa Székesfehérvárott, valamint meglátogassa távolabb élő nagyanyját és nagynénjét. A mai kosáredzés valamiért elmaradt, abszolút nem volt semmi levelezés a részleteket illetően, ezért olyan délután 4 órakor körvonalazódott bennem a dolog, hogy talán elmehetnék moziba.

Mondhatjátok, hogy mennyire gonosz vagyok, hogy a feleségemet sem viszem magammal. Azt hiszem, hogy így utólag elmondhatom, jó döntés volt. Nem hiszem, hogy tetszett volna neki a film, és rászánt volna önszántából majdnem három órát az életéből. Amúgy is leghamarabb csak a jövő hétvégén tudtuk volna megnézni. Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy írjak valamit a bejegyzésem tárgyáról is.

A Watchmenről (vagy a magyar fordításában Az őrzőkről) néhány héttel ezelőttig nem sokat tudtam, aztán a nagy hype (ide kellene valami értelmes magyar szó, talán az "előre feltüzelés" kifejezés megteszi) engem is berántott. Igaz, hogy kíváncsiságból már elektronikusan, angol nyelven beszereztem a minden alapjául szolgáló képregényt, de még csak az első füzet 15. oldaláig jutottam. Nem annyira kényelmes monitor előtt görnyedve olvasni. A képregényről tudni kell, hogy az 1900-as évek első 100, angol nyelvű írását tartalmazó listán egyedüli képregényként szerepel, ami azért nem kis teljesítmény. Tartalmával sokkal mélyebbre ás, mint bármelyik más hasonló alkotás. Szinte csak jókat lehet a képregényről olvasni. Igaz ez a 300 című másik nagy klasszikusra is, de a ott a film abszolút nem jött be.


A történet szerint 1985-ben járunk, és a hidegháború már olyan mértékeket ölt, hogy küszöbön a 3. világháború. Ennek még hangsúlyosabbá tételére előkerült egy a világ végét jelző óra, ami már az utolsó öt percben jár. A helyzet valóban kritikus, és az atomháború szele már megcsapta a velejéig romlott világot. Ebben az alternatív világban Nixont harmadszor választják újra, és a régen ünnepelt, kiöregedett szuperhősök a nemzet ellenségévé váltak, aminek következményeként vissza is vonultak. A Komédiás halála viszont megfújja számukra riadókürtöt, hogy újra vissza kellene térni korábbi életükhöz...

Már számtalan helyen leírták, hogy a hősök nagyon is emberiek és emberközeliek. Valójában csak egyetlen szuperképességekkel rendelkező van közöttük, bár a film ezzel kapcsolatban erősen megcáfol. Az is lehet, hogy a 300 című film rendezője itt is erősen él a túlzásaival. Az őrzők eléggé realisztikus, olykor brutális, véres, erőszakos, ahol én az alsó korhatárt nem 18 évben szabtam volna meg. Nem mintha számítana...

Azonban a film jó. Mondtam, hogy csak az első 15 oldalt olvastam a képregényből, amit az első percek szinte hűen követnek is. Ami picit zavaró volt, az az R-betűvel kezdődő, kimondhatatlan nevű álarcos hős folyamatos narrálása. Rendben van, hogy a képregényhangulatot akarják vele visszaadni, de miért valami mormogó hangot kell hozzáadni. A film vágásai elég durvák, nagyon sokszor "utazunk az időben", hogy visszatekintsünk a múltba, és hogy megismerjük a karaktereket. Elég sokáig tart ez a felvezetés, ezért a vége valahogy egy picit talán az összecsapottság érzetét kelti. Kevés ide a három óra, de annak örülök, hogy nem lett belőle sorozat. A lezárt, kerek történetek nagyon ritkák...

A film zenéi nagyon összecsapottak, és egy picit szét is zilálják a hangulatot. A magyar felirat meg elég... érdekes. Nem igazán szoktam filmnézés közben ezt figyelni, de meg kell, hogy mondjam néhány hobbifordító jobban vette volna az akadályt. Nem tudom, hogy a fordító milyen mélységig ismerte a történetet, látta-e a filmet, vagy olvasta-e a képregényt. Volt néhány mellényúlása, amit szinkron esetében nem nagyon vettem volna észre.

A karakterek eléggé eltaláltak. Igazából csak a sokadrangú mellékszereplők között láthatunk ismert arcokat, de ők szinte mindig csak háttéremberek voltak.Itt sincsenek másképpen. A főszereplők számomra teljesen ismeretlenek voltak, de ez nem rontott semmit az összhatáson. Nem voltak előzetes következtetéseim. Amúgy a karakterek elég furcsák, és azt az érzetet keltik, hogy már találkoztam velük más képregényekben, csak más néven. Elég sok a hasonlóság, de ettől függetlenül nagyon egyedi. Ahogy a történet is, bár a képregényt jobban ismerők (vagy inkább csak elolvasók) szerint, teljesen eltér a papír alapú verziótól a mozgóképes. Meg kell, hogy mondjam, van benne fordulat, és nem a megszokott a vég... ennél azonban többet nem árulnék el.

A film remek, és már várom, hogy mikor jelenik meg a bővített változat dvd-n. Igaz, hogy inkább képregényrajongóknak, vagy olyanoknak ajánlom (a mondandója ellenére), akik el tudnak ragaszkodni a valóságtól és nem riadnak el egy kis erőszaktól. Remek egy szórakozás, bár ki kell bírni közel három órát. Saját magamnak annyit mondanék, hogy ideje lenne elolvasni a képregényt...