2009/02/25

Sunlounger - Another day on the terrace

Nem tudom, hogy mennyire véletlenül bukkantam a DJ Shah nevével fémjelzett Sunlounger projektre. Éppen trance zenéket hallgattam youtube-on valamit, amikor megláttam ezt a chill-out zenét. Szerencsére pont olyan hangulatban voltam, hogy nosza, hallgassunk bele, baj ne mlehet belőle. Az egyik számot a másik követte, bár videóklipje igazából egyiknek sem volt (nem is nagyon tudtam volna nézni, és amúgy is csak hallgatni akartam).

Egy kis keresgélést követően sikerült megtalálni a 2008-as albumukat. Most ugyan még nem arról írok, de meghatározó volt abban, hogy a 2007-es Another day on the terrace címűt is beszerezzem. Meg kell mondanom, hogy nem csalódtam.




Első hallgatásra elég furcsa volt, mert az újabb zeneileg "fejlettebb" és teltebb érzést ad. Azonban sokadszori hallgatás után megkedveltem, és már nem csak az album címadó muzsikája és a White Sand tetszik.

Az album két lemezt tartalmaz. Az elsőn vannak a nyugodtabb hangvételül chill-out muzsikák, míg a másikon klubbok számára fogyaszthatóbb, pörgősebb muzsikák. Nekem érdekes módon a lassabb, pihentető zenék sokkal jobban bejönnek, mint a dobbal jobban támogatottak.

A nyítózene az Another day on the terrace. Nagyon eltalált muzsika, mely hangzásvilágában teljesen azt az érzetet kelti, hogy a naplementés tengerparton fekszel, miközben a hatalmas hullámok a partot mossák, és a fejed felett sirályok repkedenek. Zárójelben megjegyezném, hogy hangzásra igencsak hasolít egy 10 évvel korábban készített saját számomra...

Az In&Out számban már emberi hang is hallható. Ezis elég kellemes, nyugtató zene.

A 3. számra, a White Sand címűre sok szót nem vesztegetnék, aki akarta már meghallgathatta már a blogomon keresztül is. Egyszerűen zseniális!

A Losing Again különösebben nem ragadott meg. Kicsit hasonlít a Dune egyik régebbi számára, ami csak az albumon jelent meg. A női vokálból többet is ki lehetett volna hozni.

Az A Balearic Dinner című zene mediterrán hangulatot hordoz, a spanyolos gitár pedig valahogy a kavargó homokot idézi. Kicsit úgy érzem magam, mintha egy bikaviadal kezdődne a környéken, ahol még csend honol, de érezhető a feszültség.

A Crawling egy kellemes női vokállal feljavított muzsika, ahol a háttérben szóló zene valahogy idézi a címadó dal hangvilágát.

Az Aguas Blancas nagyon hasonlít a White Sandre, mintha annak egy másik verziója lenne. Hangszerelése hasonló, ahogy a dallamvilága is, de mégis teljesen más. Számomra kevésbé jó.

A Keep our ring teljes egészében folytatása az előzőnek, de kapott egy nagyon helyén lévő vokált, ami nagyon sokat javít. Valamint sokkal kellemesebb dallamok csendülnek fel benne, mint az Aguas Blancasban.

A Hierbas Ibicencas című számban visszaugrunk oda, ahol 1 számmal korábban befejeztük.

A Lounging by the Sea is ugyanezt a vonalat követi, viszont itt megjelenik már egy fúvóshangszer is. Nagyjából ez segít azon, hogy el ne aludjunk...

A Shine On Me tipikus dance szám címet hordoz magán. Az énekkel kiegészített zene azonban kicsit altató jellegű, és ezt az érzetet a dudorászós hangvétele csak még jobban erősíti. Számomra egy kicsit Enyás beütésű is.

A Lumumba a chill-out album levezető zenéje. Újra jön a White Sand-es hangzás világ, és valahogy érződik belőle a búcsú.

A trance-esebb jellegű második lemezt nem elemezném ilyen bőven. Itt kaptak a számok egy belső lüktetést, valamint nagyobb tempót. Az In & Out, a White Sand és a Keep Our Ring egész jóra sikerült, míg a többi viszonylag lapos. Igazából nem ez a lemez az egész album erőssége, hanem a másik.

Igazán érdemes bepróbálni a Sunloungert azoknak is, akik nem nagyon szeretik az elektronikus zenét. Igazából a hamarosan boncolásra kerülő 2008-as album meghallgatását ajánlanám elsősorban, de érdemes ezzel is próbát tenni.

2009/02/21

Annamária a 14. hónap végén

Réggen volt már "mit csinál most Annamária" rovat, ezért most szentelnék neki is egy pár sort. Néhány nap múlva be fogja tölteni a 14. hónapját is. Mostanra egy igazi eleven rosszasság lett belőle, akiben már erősen érződik a "csak azért sem csinálom", "értem én, de azért sem", illetve "hisztizni fogok, ha nem úgy lesz" magatartások csírája. Bár ez utóbbit már egy ideje igen intenzíven gyakorolja is.

Egy ideje már együtt pakoljuk a különböző formákat abba a gömbbe, amin a formákhoz társult lyukak vannak. Segítek neki, de van amikor elég ügyesen pakol. Az építőkockákat most már nem csak dobálja, vagy lerombolja, hanem egymás tetejére is tudja pakolni őket. Legutóbb már hatot is sikerült egymásra raknia, hogy az nem dőlt le. Az egyensúly érzékét azzal is erősíti, hogy üres ásványvizes palackokat állít a talpukra...

Evésben és ivásban is állt be változás a legutóbbi, vele kapcsolatos bejegyzésem óta. Az apróra felvágott kis katonákat már egyedül eszi, és segíteni sem kell neki. Kanállal már félig tud egyedül is enni, bár inkább csak saját magát keni ki joghurtevés közben. A késsel és villával való evésben is fejlődik, mert ez utóbbival már szinte egyedül is tud enni. Azért néha nem árt figyelni rá, de elég ügyesen szúrja fel az ételt és teszi a szájába. Most már mindent eszik, amit mi is. Bár lehet, hogy kezd válogatós lenni. Arra különösen büszke vagyok, hogy a túrórudit úgy eszi, hogy közben nem keni ki vele magát.

Járunk szorgosan babaúszásra is, bár a lába miatt hagytunk ki pár alkalmat, és most sem mentünk, mert tegnap még volt láza (ma már nincsen). A legutóbbi úszáskor a háton siklásnál sem volt nyűgös. A vizet még mindig nagyon szereti. Mostanában, amikor engedem a kádba a vizet ő is odateszi a kézét a zuhanyrózsához, hogy vizes legyen. Aztán ezt követően egyedül odamegy a törülközőhöz, és beletörli pici kezecskéjét. A fürdőkenőcsöt már nagyon ügyesen szét tudja kenni a hasán. Legutóbb eléggé meglepett, amikor a hasonló tégélyben lévő popsikenőcsöt is hasonlóan a hasára akarta kenni. Már nem csak beborítja a kádba a kád szélén lévő dolgokat, hanem azokat vissza is pakolja. Pancsolni még mindig nagyon szeret, valamint kivevéskor kapállódzik, hogy lemenjen róla a víz.

Az alvásnál is kezdenek kialakulni a szokások. Napközben néha odajön a takarójával, és mondja, hogy "te-te", ami vagy a "tente" akar lenni, vagy a "takaró", és egyértelműen az alvást jelenti. Betesszük a kiságyába, és egy idő után alszik. Este lefekvéskor bekapcsoljuk neki a szobájában lévő cd-s magnót, és valami sLáger rádiós nő énekét hallgatja cd-ről. Erre ringatja a vállát, vagy táncol, esetenként tapsol. Jahh... és kapcsolja be és ki a magnót. Ezt követően a lámpát is... Befektetjük az ágyba (előtte puszi), majd pápázik nekünk, és otthagyjuk... reggel 8-ig. Mert általában eddig alszik vagy tovább. Ha nem írtam volna, akkor este kilenc körül teszzük az ágyba. Napközben egyszer vagy kétszer alszik olyan 1-1 órát. Mikor lázas volt, akkor többet is.

Szót kell még ejteni a folyamatos dumálásról is. Igaz, hogy még szavakat nem nagyon tud (néha azért van "vau-vau" és "tente"), de már ki tudja fejezni mutogatás mellett, hogy mit szeretne. Inni, enni, hintázni, vagy aludni.

Nagyjából most ennyi jutott az eszembe, a többit majd legközelebb...

2009/02/20

Egy tönkrement PDA története

Sajnálatos módon szerda reggel arra kapcsolom be a Mitac Mio 169RS PDA-mat, hogy a fél képernyőt hosszában nem látom, valamint a "jó" rész is furcsa színekből áll. Ezt követően próbáltam minden lehető módon életre kelteni. Egy picit ütögettem, kocogtattam, kikapcsoltam-bekapcsoltam, reset-eltem, sőt még a hard reset-et is megcsináltam vele (ezt követően még kevesebbet látni).

Igazából nem tudom, hogy mitől lett baja. Kedd reggel még olvastam rajta egy e-bookot, majd visszatettem a tokjába. Nem ejtettem le, nem léptem rá, ezért fogalmam sincsen, hogy mitől lehet baja. Talán túl hideg volt odakint? Kétlem, mert már volt hidegebben is. Vizet nem kaphatott... Valamint korábban már többször esett le, többször ütöttem meg, de semmi baja nem volt.

Lehet, hogy elérte a kor? Tudjátok ez volt az a készülék, amit még 2005 novemberében nyertem, és azóta nagyon sok jó szolgálatot tett. Segített Svájcban, segített Rómában, valamint segített most Tenerifén is. Valamint rengetegszer az országban, sőt a városban. Most majd lehet, hogy kinyomtatott lapokkal fogom járni a fővárost, mert képes vagyok 10 méteren belül is eltévedni.

Nézelődtem az interneten, hogy mit lehetne tenni. Úgy láttam, hogy a kijelző javítása szereléssel együtt 18eFt lenne. Az egy kicsit húzós... különösen, hogy Vaterán láttam valaki 25eFt-ért adott el ugyanilyent. Mondjuk az a használt ELEKTRONIKUS eszközökhöz azért egy picit óvatosan állok, ha nem ingyen vagy majdnem ingyenbe kerülnek.

Meg kell, hogy mondjam eléggé bosszant a dolog. Valahogy hozzám nőtt... Persze könnyű megszokni a jót, és ennél sokkal rosszabb azt veszni látni. Az rendben van, hogy nagy volt, nehéz volt, kiállt az antennája, hogy alig találtunk neki tokot, hogy nem volt benne bluetooth, nem volt benne wifi és nem volt telefon funkciója. Ezek nekem nem hiányoztak. Volt benne GPS, eredeti IGO, valamint lehetett vele e-bookot olvasni. A zene, a játék és a filmnézés csak extrák voltak, amiket nagyon ritkán használtam.

Most nem tudom, hogy mi van... Megjavítsam vagy sem (különösen, hogy most volt egy nagyobb összegű monitor-beruházásom)? Jó lenne egyet nyerni...

2009/02/18

Az őslakó (The man from Earth)

Ritka egy meglepetést okozott ez a film. Emlékeim szerint még Dusi haverom (nem sportmániás ex-kollégám, hanem a külföldi ex-klántársam) ajánlotta a tavalyi év végén, amit persze néhány napra meg is néztem... Igen, kedves blogolvasó, most jutottam el oda, hogy erről is írjak valamit.

Szóval elég nagy meglepetést okozott a film.

Az angol cím alapján egyértelmű, hogy egy sci-fit várunk, és a körítés ellenére azt is kapunk. Persze itt lehet, hogy sokan felhördülnek, mert számukra egy ilyen alkotást el nem lehet képzelni fura kinézetű idegen lények, valamint látványos űrcsaták nélkül. Itt azonban még egy árva robot vagy droid sem látható. Azonban ez mind nincs, de kapunk egy kőkemény tudományos-fantasztikus alkotást.

A film zsenialitása a beszélgetésekben van... más nem is nagyon történik a filmben. A nyitó kinti helyszinről bemennek egy nappaliba, és ott társalognak egymással. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi érdekes vagy izgalmas lehet egy ilyen filmben. Ezzel csak az a gond, hogy ezt nem lehet megmondani, mert látni kell. Nagyon megdöbbentő beszélgetések folynak, amin érdemes utólag elgondolkodni. A szkeptikusok jót fognak ugyan az egészen mosolyogni, az erős vallási érzelmekkel rendelkezők a spanyol inkvizícióért kiálltanának (most eszembe jutott egy Monty Python epizód), valamint a társaságban nézők biztosan vitatkoznának egyet a megnézést követően.

A film szereplői is teljesen idegenek, nincsenek sztárok, csak úgymond átlagos arcok. Ide nem is kell, hogy valaki szépfiú legyen vagy bombanő. Egyszerűen nincs rá szükség, a film anélkül is működik.

Ha van szabad másfél órátok, akkor ki ne hagyjátok.!

(Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt a bejegyzést már kedd reggel elkezdtem gépelni, csak még nem volt időm befejezni. Az akkor reggelt fogant gondolataim azóta jelentősen átalakultak, és elég sok mindent elfelejtettem. Azonban abban teljesen biztos vagyok, hogy a filmet nagyon élveztem, és hogy bátran merem mindenkinek ajánlani.)

Sasszem - Eagle Eye

Ha jól emlékszem, akkor az Indiana Jones filmet néztem meg moziban, amikor ennek az ajánlójával találkoztam. Néha már csak azért is érdemes elmenni moziba, hogy valami olyan film előzetesét megnézzem, amiről korábban még semmit sem hallottam.


Mikor a lemezt behelyeztem a meghajtóba, akkor nagyjából sejtettem, hogy mire számíthatok, mégis volt az egészben egy olyan meglepetésfaktor, amit előzőleg nem gondoltam volna. Sajnos a cselekmény hamar elárulta magát, ezért a végére már nem igazán volt meglepetés. Az egyedüli kérdés a hogyan volt, valamint, mint milyen hülye befejezést tudnak majd kitalálni.

A film amúgy végig pörgöt, nem nagyon volt benne lazulás. Az erőszak is kimaradt belőle, ezért bátran tudom ajánlani a könnyed, de ugyanakkor izgalmas kikapcsolódásra vágyóknak.

2009/02/16

Sunlounger - White Sand

Biztos sokan láttátok egy páran az MSN- és Skype állapotomban, hogy Sunlounger zenéket hallgatok. A lusták számára most beszúrnám az egyik kellemes számukat, amit nagyon kedvelek. Lehet, hogy néhány napon belül majd írok egy album-kritikát is.

Tenerife, 3. nap

A leghosszabb és egyben talán a legfárasztóbb Tenerifén töltött napunk volt ez a vasárnapi. Még megérkezésünk napján kifizettük a talpig bajúsz Veres Lajosnak a túrát és az idegenvezetést. Előzetesen sok érdekes dolgot említett, és ha már ott vagyunk, akkor mit veszíthetünk. Erre amúgy a válasz nagyon egyszerű... eurókat.


Időben meg sikerült jelennünk a találkahelyen, ami egyeseknek vélhetően nem sikerült, mert a félig tele busz jó negyed órás késéssel vett fel minket. Lajos jól le is tolt mindenkit, hogy máris csúszásban vagyunk, és így mi lesz a végén. A buszon töltött első 2-3 perc után mindenkinek leesett, hogy a csávó nem viccel, ő bizony végig fogja nekünk dumálni az egész utat. Ez után utólag is mély tisztelettel kalapot emelek. Elég sok érdekes dolgot is elmondott, a sziget reklámozásán és az idióta poénokon túl, valamint így legalább az utazás unalmasabb részei is meg voltak egy picit fűszerezve.

Az első utunk egy gyöngyárus bolthoz vezettek, amely előtt ott várakozott a yard néhány autója. Kiderült, hogy nem betörés volt, hanem csak valaki ottfelejtett egy autót... Lajos Szulejmánként vezetett minket rohamra bolt belső központja felé, mi pedig engedelmes török janicsárokként futottunk vele. Az üzletben rengeteg helyi és egyéb származási helyekről való gyöngyöt láthattunk. Sajnos ezt a helyet is jellemezte a sziget egészére való állapot, azaz a megkopott patina. Korábban ez is sokkal fényesebb keretek között működhetett, de már erősen látszódtak az elhanyagolódás jelei.

A legfőbb túristacsalogató elem a "gyöngy-pecázás" volt. A pecázás szóval Lajos sokakat bevitt az erdőbe, így Évi is nagyot csalódott, amikor meglátta, hogy miről van szó. Volt egy közepes méretű akvárium, amiből a betévedők (azt hiszem, hogy) 20 euróért pecázhattak ki egy a magyar kolbászos kifőzdék forróvízből virslit kiszedő fogójához hasonló eszközzel kellett kizsákbamacskázni egy kagylót. A kagylók nagyjából egy hüvelyk hosszúságuak voltak, és előre nem lehetett tudni, hogy milyen gyöngy van belsejükben. Az ottani hoszteszek a pecázást követően késsel szétfeszegették a kagylót, kiszedték a gyöngyöt, leméricskélték, majd elmondták, hogy mennyibe kerülne, ha csak simán megvenné valaki a boltban. Mondanom sem kell, hogy nagyon jó marketinggel magasabb árat mondtak minden esetben, mint amennyibe a pecázás került. A boldog horgászok így jelentős többlet-boldogsággal lettek átverve. Szerencsére mi családilag nem vettünk ebben részt. Utólag belegondolva Annamária jót pancsolhatott volna az akváriumban azzal a kiszedő-eszközzel.

A megcsúszásunk itt még nagyobb lett, ugyanis elég sokan pecáztak. Lajos az előző mondatom első fele miatt elégedetlenkedett inkább, és a második felével kapcsolatban csak annyit elégedetlenkedett, hogy "látta egy páran nem pecáztak". Ezt betudtuk egyfajta megdorgálásának...

Utunk folytatása során a buszról megtekinthettük a hatalmas banántelepeket, a kagylótermesztő helyeket, valamint hatalmas sziklákat és a meredek falú sziklás partokat. Egy helyen meg is álltunk néhány percre, fényképezés céljából. A buszon Lajos folyamatosan mondta a sódert. Szó esett a banántermesztésről (a banánok azért olyan kicsik, mert nincsenek génkezelve és a nap érleli őket), a kaktuszokról (a rajtuk lévő szépészeti nemespenészről) és a helyi sajátosságokról.

Meg is érkeztünk a következő állomásunkra, egy tevefarmra. Itt nem jött be Lajos számítása, mert nem akart senki sem tevegelni, ezért maradt a másik atrakció a "Viagra" névre keresztelt helyi ital. Azt nem tudom, hogy betöltötte-e valóban a tutaj funkciót (gy.k. faszállító), mivel alkoholt nem fogyasztó lévén én nem ittam belőle. Azt mondták a kóstolók, hogy nagyon édes valami volt... Majdnem kihagytam, hogy volt egy szivarttekerő fickó is, aki csak a mi kedvünkért mutatta meg, hogy miként kell csinálni a dolgot. Az ő számítása sem jött be nagyon, mert 15 perc múlva már senki nem volt ott a kicsi boltocskájánál, ezért összecsomagolt, és hazament.


Haladtunk tovább a busszal, majd megálltunk egy helyen, ahol egy lávakiömléstől megmenekült falut láthattunk a hegy aljában. Rövid fényképezési fázist követően újra úton voltunk a sárkányfa irányába. Itt is volt egy túristáknak fenntartott bolt, ahol minden helyi ételt lehet kóstolgatni és vásárolni. Sokan különféle likőröket tesztelgettek, míg én maradtam az ottani lekvároknál és banános kenyérnél. Lajos még mindenkinek a kezére rákent egy cseppnyi, büdös aloe vera kenőcsöt, hogy az milyen jó, és véd a leégés ellen is.

Körbefényképeztük az 1000 évesnek mondott sárkányfát, majd mentünk a lepkeházba. Évi újabb csalódása, mert megint sokkal többet várt. Sajnos itt is erősen látszódtak az enyészet nyomai, bár bent volt néhány nagyon szép lepke is. Előzetesen mondta az idegenvezetőnk, hogy csak óvatosan menjünk be, mert trópusi éghajlat van, meleg, magas páratartalom és talán a szívbetegeknek nem fog jót tenni. Igazából ettől nem kellett aggódni, mert csak egy picit volt fülledt meleg odabent.

Nagy nehezen végre eljutottunk kajálni is. Előre meg volt beszélve, hogy hová megyünk és hogy mit eszünk. Kaptunk valami sárfányos csicseriborsós levest, ami elég finom volt (Évi evett belőle egy pár tányérral), valamint másodiknak lehetett választani, hal, marhahús és grillcsirke közül. Utólag kiderült, hogy ez utóbbit kellett volna választani a mennyiség miatt. Ezen kívül még ehettünk még egy helyi sajátosságot is a héjában sült ottani burgonyát, mit héjjal együtt kellett enni. Az asztalon még volt néhány kanárióbanán, amit az út további részére, babbancs-élelmezési szándékkal elcsomagoltam.

Ezen a helyen még volt egy nagy csalódása Évinek. Lajos elmondása szerint a bejáratnál lefényképeztek minket egy papagájjal (ez meg is történt), majd a kijáratnál vártak minket egy előhívott képpel, amit megvásárolhattunk. Erről a dologról kiderült, hogy a szigeten mindehol van ez a mánia (lefényképeznek egy madárral, és utána megveheted a képet, amikor elhagyod a helyet). Itt Lajos azt mondta, hogy mellette még kaphatunk egy virágot is, és Évi emiatt akart csak képet venni. Kiderült, hogy virág nem jár a kép mellé, ezért nem kértük a képet sem...

Ezt követően felmentünk a hegyekbe, különböző szerpentineken mászva. Különösebb látnivaló nem volt itt a kopár sziklákon és a kihalt tájon kívül. Azért itt is készült jó néhány kép, amit a picasawebes képtáramon meg lehet tekinteni.

A visszafelé másik útvonalon mentünk, de igazából már mindenki üresen tekintett ki a fejéből, miközben idegenvezetőnk fáradhatatlanul mondta az információkat a helyi viszonyokról, a kórházakról, a biztosításról, a közbiztonságról és hogy milyen király is ott élni.

Így utólag kimerítő, de érdekes túrán vettünk részt, amire utólag is azt mondom, hogy érdemes volt elmenni. (A linkekre lehet kattintgatni.)

Max Payne - Egyszemélyes háború

Nem mondom, hogy túl sokat játszottam volna a számítógépes játékkal, de azért a megjelent két részt végigvittem. Emlékszem, hogy milyen újszerű volt az a mátrixos ugrálás, amikor le volt lassítva az idő, és közben végig dobogott a szív. Arra is emlékszem, hogy egyrész milyen hangulatosak voltak a képregényszerű átvezetések, és másrészt milyen idegesítőek voltak a Max agyában játszódó, általában vörös színnel domináló "pályák".

A következő emlék már a fordításos korszakomból érkezett a játékkal kapcsolatban. Imyke fordítását Ranloth vette (önkényesen) lektorálás alá, és rengeteg mindent kijavított. Sok félrefordítással és egyéb hibával találkozott, amit javítani kellett. Aztán itt volt a probléma, mert Imyke eléggé a szívére vette, hogy értesítés nélkül (jó pár hónapra eltűnt a netes közéletből) valaki átjavítgatja a szerinte tökéletes munkáját.

Most itt az ideje, hogy áttérjek a filmre is, amit eléggé félve néztem meg. Az ajánlók alapján eléggé vártam (a hozzá rakott zenét még most is a fejemben dúdolgatom), csak elég sok lehúzó kritikát kapott. Gondolom azért, mert a vérbeli rajongók többet vagy mást vártak... Ez a baj a játékból készült filmekkel, hogy előre nem lehet tudni, hogy egy rajongó mit vár tőle. Uwe Boll az amúgy teljesen b vagy inkább c kategóriás alkotásai semmivel nem rosszabb más b és c kategóriás egyéb művektől, csak szerencsétlenségére egy játék címével akarta őket eladni. Ez a játékosok szemében iszonyatosan galád tett, és ezért utálniuk kell. Valamiért azonban nem utálják a Tomb Raider, Hitman és Max Payne rendezőjét... Mindegy, ezt a gondolatmenetet inkább abba is hagyom.

A történet szerint Max Payne egy olyan rendőr, aki egynap arra érkezett haza munkájából, hogy feleségét és gyermekét galád módon meggyilkolták. Ezt követően hiábavaló nyomozást folytat az utolsó elkövető ellen, de mindenhol vakvágányra fut. Az ügy megszállottjává válik és ez kihat a munkájára is, ennek következtében átrakják egy másik ügyosztályra (ahol a halott ügyekkel foglalkoznak). Több év elteltével Max folyamatosan nyitvatartja a szemét és állandóan az ügye folytatásán van. Érdekes módon "ráragyog a szerencse" (közben van zsaruhalál, új drog, és rengeteg bonyodalom), új nyomra talál, amin érdemes elindulni.

Megmondom őszintén, hogy nekem tetszett a film. Előzetesen nem tudtam, hogy mit várhatok, és igazából már nem is nagyon emlékeztem az eredeti történésekre. Ami nagyon furcsa volt a filmben az az állandó csapadék. Hol a hó, hol pedig az eső esett... Ráadásul szinte váltakozva. Kicsit zavartak a drogos képzelgések is, ami miatt egy kicsit misztikussá vált a film, és ez a rész számomra egyáltalán nem hiányzott.

Összességében kellemes délutánt okozott, jót szórakoztam rajta. Van benne valamennyi vér és erőszak, de ez lehet, hogy csak annak köszönhető, hogy unrated verziót néztem.

2009/02/13

Harry Potter és a halál ereklyéi

Kedves kolléganőmnek köszönhetően sikerült elolvasnom a teljes regényfolyamot. A héten jutottam a Harry Potter és a halál ereklyéi nevet viselő hetedik, befejező kötet végére. Az olvasás befejezésével erősen vegyes érzelmek alakultak ki bennem.


Innen most belecsapok a lecsóba. Aki nem ismeri az előzményeket, de később mégis el szeretné olvasni a könyveket az ne is olvasson tovább (hacsak nem túl kíváncsi, és úgy gondolja, hogy úgyis mindegy). Az előző kötetben elég durva az egyik kulcsfigura kiiktatása, valamint az is, ahogyan történt. Gondolom, hogy sokan megdöbbentek, ugyanakkor mégis diadalomittasan a levegőbe boxoltak, hogy igen, pont erre számítottam. Elég durva, hogy a mostani könyvben Rowling tovább csavar a dolgokon.

A történet szokás szerint a Dudley-házban kezdődik, ahol elég feszült a hangulat. Nekem ez a jelenet leginkább a fogolyátszállítós filmekre emlékeztet, ahogy próbálják nagy precizitással megszervezni Harry átszállítását A-pontból B-pontba. Itt végleg búcsút vehetünk az ellenszenvesen beállított mugli családtól, és az elkövetkezendő sorsukat homály fedi.

Az átszállítás persze nem veszélyektől mentes, és a könyvben hamar meg is lendül a halál kaszája. Azt nem teljesen értem, hogy Voldemort és csatlósai miért nem számítottak rá, hogy Harry hová mehet, és miért nem voltak állandó őreik az Odú környékén. Az külön nagy vicc, hogy mennyire készülnek az esküvőre, miközben szinte hadiállapot van, és a minisztérium is közel áll a kaputálcióhoz. Nem értem, hogy a sok rendtag, a sok auror, a sok minisztériumi dolgozó és a sok mágus miért nem tud összefogni a főellenség és emberei ellen.

Ezen körülmények között Harry beáll ereklyevadásznak, vagyis először horcrux-vadásznak, mert kiderül, hogy nem is ezek az ereklyék. Egy újabb írónői csavar a történetben...

Elég bosszantó pontja volt számomra a könyvnek a sok, tervezéssel eltöltöt hét, miközben hőseink állandóan sátortáboroztak, és ide-oda utazgattak. Közben ugyan előjöttek az ereklyék is, valamint horcrux is akadt a horogra, de valahogy ez nem volt valami erős része az irománynak. Személy szerint nagyon vártam, hogy vége legyen ezen történéseknek, és végre legyen már valami. Az egészről nekem valahogy az ugrott be, amikor Frodó a gyűrűvel szenvedett.

Mellesleg ezen nyűgös részben is azért történtek még események, nagy összeveszés, fogság, menekülés, újabb több hét tervezés, majd rögtönzés. Lehet, hogy más külső körülmények mellett jobban élveztem volna ezeket a részéket is.

Nehézkes és kényszeredett módon végül sikerült eljutniuk Roxfortba is (ma jutott eszembe, hogy az eredeti neve Hogwarts lenne), ahol kezdetét vette a záró felvonás. Itt is volt egy kis szenvedés rész, meg persze Harry valahogy minden akadályon átvágta magát, valamint olyan, mintha több év bölcseség szorult volna 17 életévébe. Úgy tűnik, hogy végső kudarcot el fogja kerülni.

A végén jön egy nagy csavar, belelátunk a herceg gondolataiba, folyik a nagy mészárlás az iskolában, és megtörténik a végső összecsapás Harry és Voldemort között. Az különben megér egy külön gondolatot, hogy varázslópárbajok számomra teljesen olyanok, mint a Jackie Chan filmekben a statiszták háttérben való össze-vissza ugrabugrálásai. Több könyvoldalon keresztül egymást nyüstölik is semmi. Persze azért hullanak a névtelen hősök és antihősök, és valamiért az ismertek egymás ellen küzdenek, de ez már apróság.

A könyv utolsó fejezete egy újabb megér egy újabb misét. Annyiból azonban egyáltalán nem volt meglepő, hogy Rowling már így is innen-onnan merített alapötleteket (A gyűrűk ura, Csillagok háborúja, Terry Prattchet könyvek és még ez-meg-az). Ha így gondolta teljessé tenni a Harry Potter univerziumot, akkor legyen így.

Furcsa volt a 7 kötet történetfejlődése. Egy induló gyermekmeséből a végére sötét fantasy felé hajazó dolog lett. Bár azért volt az utolsó könyvben rengeteg gyermeteg dolog, amitől igazán el lehetett volna tekinteni. Utólag azt mondom, hogy érdemes volt elolvasni a könyveket, mert jó szórakozás volt, azonban mereven elzárkóznék azoktól a véleményektől, hogy kötelező olvasmánnyá kellene tenni.

2009/02/08

X-akták: Hinni akarok - X-files: I want to believe

Anno óriási kedvencem volt az X-akták sorozat, ami a végére sajnos fokozatosan épült le. Nem igazán volt már hovatovább, az ötletek elfogytak, a misztikum nem maradhatott örök, és a rajongók szinte válaszokat követeltek.


A sorozatot feltámasztani már nem lehet, és talán nincs is semmi értelme. Azonban a téma meglovagolására úgy döntöttek, hogy csinálnak egy mozifilmet. Az előzetesek elég sok mindent előre elárultak, így nem kellett olyan dolgokat várnunk, amiknek hiányán csalódhattunk volna. Lehetett előre tudni, hogy ez nem a szokásos konspirációs irányba tereli a történetet, hanem sokkal inkább egy X-akták x év múlva részt kapunk, némi természetfelettivel kombinálva. Gyakorlatilag kaptunk egy dupla sorozatrészt. A mozis hatást főleg a történetvezetéssel és a teltebb képi elemekkel sikerült hozzátenniük a készítőknek. Valamint a Mulder és Scully közötti kapcsolattal... Ez a szál egész érdekesre sikerült.

A történet egy kicsit erőltetett, vagyis inkább az, hogy miként kerüljön újra a képbe a két ex-FBI ügynök. Ugye azért őket mégiscsak be kell vonni? Nélkülük nem is lenne igazi az egész film. A történet elején egy eltűnt FBI ügynöknő után nyomoznak, és már annyira el vannak keseredve, hogy egy látnokot is belevonnak a nyomozásba. Ő szolgáltatja az első igazi nyomot, viszont az ügynökök annyira bután állnak a történtek előtt, hogy úgy gondolják be kellenne vonni egy igazi szakértőt, a régen eltűnt Muldert.

Scully könnyedén meg tudják találni, aki orvosként tevénykedik, és megkérik, hogy beszéljen a korábbi partnerével legyen a segítségükre. A közben szakállat növesztett, és igazi tengeralattjárósként kinéző Mulder persze elég könnyen kötélnek állt. Elég viccesen néz így ki...

Aztán nekilátnak a nyomozásnak, ahol rengeteg disznóság kiderül. Sajnos elég kevés olyan dolog van, ami miatt X-aktáknak kellene nevezni a filmet, de legalább viszonylag igényesen van megcsinálva.

A rajongóknak felesleges ajánlanom, mert már úgyis megnézték, a többieket pedig valószínűleg elsőre nem is érdekelné. Azonban itt egy nyomozós kalandról van szó, némi természetfelettivel, pár logikátlansággal, és nem igazán van szükség a sorozat teljeskörű ismeretére. A filmben van egy pár vicces jelenet is, amit ki lehetne emelni, de most csak arról tennék egy kis említést, amikor az FBI épületében Mulder szeme megakad George W. Bush fotóján, és közben felcsendül az X-akták témazenéje...

Terry Pratchett: A mágia színe - The Colour of Magic

Ezzel a kötettel sikerült belevágnom a Korongvilág történeteibe, immár magyar nyelven. Korábban is olvastam már Pratchett-től könyvet magyarul, de azt nem egyedül írta és nem a Korongvilágon játszódott (bár volt olyan karakter, akit fel lehetett fedeznia abból az univerzumból is). Valamint olvastam már tőle Korongvilágos történetet is csak angolul. Jobbnak láttam azonban magyarul nekikezdeni az első kötettől.


Nagy szégyenemre előbb láttam a Hogfathert és a Colour of Magic angol tévéfilmeket, minthogy bármilyen regényét is olvastam volna az írónak. Mondjuk ez adott némi késztetést arra, hogy járja utána munkásságának. Mindkét tévéfilm elég jóra sikerült, bár meg kell mondani, hogy kell egyfajta ráhangolódottság.

Azt hiszem, hogy a könyvben nem is sikerült csalódnom, mivel pont azt vártam tőle, amit a filmben láthattam. Könnyű történetvezetés, néhol egy kicsit kapkodónak történő ugrások, valamint sok humor. Ez utóbbiban, valamint a Korongvilág könyveinek borítóját elnézve nekem valahogy a magyar fantasy írók humorosnak szánt írásai jutnak az eszembe. Bár ott már túlzott volt a vicceskedés.

Térjünk is gyorsan vissza A mágia színe című kötethez. A történet szerint Széltoló mágus önkéntes idegenvezetőjévé válik Kétvirágnak, egy másik messziről jött túristának. Persze ebben óriási szerepe van egy lábakon járó mágikus ládának is, ami csak úgy roskadozik a benne lévő sok arany érmétől. Ez utóbbi lesz minden további bonyodalmak forrása. Tudni kell azonban Széltolóról, hogy ő valójában nem mágus, és csak egyetlen varázslatot ismer, amit ha véletlenül elmondana, akkor annak nem várt következményei lennének. Emiatt majdnem mindenki tart tőle holott igazából más nincs is tarsolyában.

Miközben Széltoló követi és kalauzolja Kétvirágot, a naív és félelmet nem ismerő túristát, újabbnál újabb kalandokba keverednek bele. Találkoznak Hrunnal, a barbárral, ülnek sárkányháton és többször kerülnek igazán életveszélyes helyzetbe.

Terry Pratchett-et nem szabad igazán komolyan venni. Élvezni kell, amit ír, nevetni kell a poénokon. Bár vannak a könyvben igazán fárasztó részek is, amin jobb lenne túllendülni, mégis érdemes bepróbálni.

Elképzelhető, hogy a könyv számomra nyűgös szakaszai csak azért haladtak lassan, mert elektronikusan, PDA-n olvastam. Erről tudni kell, hogy általában akkor teszek így, ha valamiért nem tudok magammal vinni nagy alakú, vagy nehéz könyveket. Ilyen esetekben kényelmesebb a PDA, csak sajnos ez sokkal jobban széttördelni a folyamatos olvasást, és van, hogy hetekig a kezembe nem veszem.

2009/02/06

A T-home megint gusztustalankodik

Ugye volt az a nagy "kábelszakadás", aminek egyáltalán nem örültem, és akkor elég mérges is voltam. Egy olyan hétvége, amikor itthon vagyok, és lehetne valamennyit internetezni, ráadásul kivételesen még angol bajnokit sem ad a tévé. Közben meg nincsen net...

Miután csak sikerült valahogy túlélnem a dolgot, szokásomhoz híven, nézegettem a speedtest.net oldalát, hogy milyen a sebességem. Papíron 8mbitre fizetnék elő, de örülök, ha 2, azaz kettő felett van. Csodák csodájára a "nagy szakadást" követően 3mbit feletti sebességem volt. Csináltam még néhány próbát, sőt még a modemet is reseteltem, hogy akkor mit fog megint mérni. (Itt érdemes megjegyezni, hogy különböző modemresetek után rapszódikus számok is ki szokta jönni a 400(!)kbit/sectől 2500 kbit/secig.) A többszöri teszt is 3mbit felett volt. Hurrá! Egy kis pozitív hozadék.

Erre mi történik? Eltelik egy hét és minden vissza a "normálisra". Megint csak 2mbit körüli értékeim vannak. Most mit szivat az a szemét T-home? Ha felhívnám őket, akkor szólnának, hogy mérjem le a saját oldalukon, router nélkül, és küldjem el az eredményt. Aztán ebből megállapítnák, hogy a minimumot megkapom, és jól van ez így. Nem értem, hogy miért jó ez nekik, miért "korlátoznak" vissza.

Frissítés: Kiegészíteném, hogy ma sikerült napközben 1megabitet használni, sőt még ez alá is bőven lement, valamint elég sokat szakadt is. Nem tudom, hogy már megint mit barmolnak el...

Banki meló - The bank job

Van már ugyan egy pár hete is annak, hogy megnéztük ezt a filmet, de úgy gondoltam, hogy még nem késő róla írnom. Különösen, hogy egy igazán nézhető darabról van szó, még akkor is, ha a modern korok Steven Segalja, azaz Jason Statham játszik benne.

A kedvenc szállítónkat most éppen arra kérik meg, hogy raboljon ki egy bankot. Ez azonban nem a szokásos túszejtős bankrablás lenne, hanem az alulról alagútfúrós típusú. Hősünk persze úgy dönt, hogy a kérésnek eleget tesz (máskülönben nem lenne film).

Azonban ez a munka sem teljesen veszélytelen, és jelentős kockázatot rejt magában. Azt mondjuk nehezen lehet elhinni, hogy valóban megtörtént esetet dolgoz fel, de ha mégis így van, akkor jelentősen meg van fűszerezve.

A történet jó, nem unalmas, bár nem is túl pörgős. Kívánja a folyamatos tekintetet, de úgysem vennénk le a szemünket a képernyőről. Ráadásul azon ritka filmek közé tartozik, néhány erőszakos jelenete ellenére, amit többször is meg lehet nézni.

2009/02/03

Egy meg nem érkezett csomag története

Régen még töretlenül hittem a Magyar Postában. (Erősen zárójelben jegyezném még, hogy nekem csak sok év távlatából esett le igazán, hogy az Antenna Hungária is a Magyar Postából vált ki.) Elég gyorsan és stabilan kiszállították mindig a csomagokat, aztán lett egy törés...

Svájcban voltunk nászúton, vagy inkább kirándulni az esküvő után. Csináltunk rengeteg digitális fényképet, amit csak hónapokkal később válogattunk ki. Újabb hetek teltek el mire elhatároztuk, hogy ebből képeket is kellene majd valahol előhívni. Kalandos volt ugye a dolog, mert elsőre nem sikerültek úgy az "akciós" képek, ahogy szerettük volna. Elég annyi, hogy elég fos minőségben állították elő a Media Markt-os képeket, arról nem is beszélve, hogy az alját, tetejét, vagy oldalát levágták a képnek.

Botor módon (utólag okos az ember) visszaadtuk a képeket, és kértünk újakat, normális minőségben. A cég korrekt módon ráállt a dologra, majd kiposta a képeket. Mi valószínűsíthetően akkor nem voltunk otthon, amikor a kézbesítés megtörtént, mert nem kaptunk semmit. Teltek a hetek, Évi betelefonált a MM-be, hogy mi van, erre jött a válasz, hogy ők postára adták, és már meg kellett, hogy érkezzen. Évi nyomozott a postán, ahol kiderült, hogy kézbesítették a csomagot... Kérdés, hogy kinek. Azóta sincsen meg.

Ekkor Évi elég nagy balhét kivágott a postán, ezért már előre köszön neki a kézbesítő is, és a mostanában összevaterázott babacuccok miatt mindig felcsengetett, vagy éppen fel is hozta az emelettre. Úgy tűnt, hogy minden jó lesz...

Az egyik soha nem látott netes cimborám feladott nekem egy eredeti játékdvd-t tartalmazó ajánlott, A4-es méretű levelet. Vártam a postást, Évi szinte mindig itthon volt, nekem meg nem jött a csomag. Majdnem eltelt 2 hét, amire elmentem a postára, hogy mi van. Elég sokszor van az, hogy kapásból csak a 3. értesítést kapjuk meg, és az előző kettő valahogy kimarad. Türelmes voltam, mert a kézbesítő is ember...

Elmentem a postára. Kivártam a sort, megmondtam a nőnek, hogy ki adta fel és honnan a cuccot, erre ő közölte, hogy kell valami bizonylatszám. Remek, a 21. században nem elég megadni 4-5 ismeretlent, még egy továbbira is szükség van. A netes cimborát megkérdeztem, ő megadta. Következő nap újra posta. A nő végignézte a lajstromot, és azt mondta, hogy a levél nem is járt náluk, a kézbesítő rögtön kihozta, és odaadta... He? Mondom ajánlott küldemény volt, valakinek alá kellett volna írnia. Erre a válasz: Nem, mert ha ZÁRT levélszekrény van, akkor, elég bedobni. Remek...

Most gondoljuk végig a dolgot. Nagyjából mindenki tudja, hogy miként néz ki egy sima levélszerkény, ami panelházak tucatjaiban is megtalálható. Normális esetben egy A4-es borítékot csak belegyűrni vagy hajtogatni lehetne! Hiába zárt az a levélszekrény, mégis elég nagy az esélye annak, hogy a levél ki fog belőle lógni. Sok értelme van ekkor, hogy zárt vagy sem...

Nem adtam még ekkor sem fel a dolgot. Írtam egy szöveget a társasház üzenőfalára, valamint a postaládára a következő szöveggel:

"Tisztelt Lakótársak!

A Magyar Posta budafoki fiókja szerint 2009. január 16-án, pénteken, a postás „kézbesített” a ZÁRT levélszekrényembe egy A4-es nagyságú, AJÁNLOTTAN küldött levelet. Ezt azonban valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem kaptam meg, ugyanis nem találtam meg a levélszekrényemben.

Amennyiben tudnak valamit a borítékról és annak tartalmának hollétéről, úgy legyenek szívesek tájékoztatni valamelyik elérhetőségemen."

A végén még megadtam a postai címemet, ha valaki nem tudná, valamint az e-mail címemet és a telefonszámomat. Másnap jött is a telefonhívás! Ihaj! Megvan a csomag! Igaz, hogy menet közben már megjárt 2db szomszédot is, de megvan! Hurrá! Erre hazamegyek, és kiderül, hogy egy egészen más csomag, amit Évi vaterázott... Remek. Ezt bebuktam...

A helyzetet még csak rontotta az a dolog, hogy az elküldött játékról a netes cimbora, nevezzük nevén, ha már ennyit szerepelt, Minigun, írt egy cikket, amit a játék kiadója egy picit nehezményezett. A barátomnak bizonyítania kellett volna az igazát a kézikönyvben lévő hibákkal kapcsolatban, amit annak hiányában nem tudott megtenni. Idő közben a netes társadalom segített rajta, és ma már meg tudta írni a választ...

Az események kapcsán felmerült bennem, hogy mi lenne a helyes lépés. Írjam ki a ládára, hogy ajánlott küldeményt, legyen az levél vagy csomag, csak személyesen, kézbe veszek át? Ha nem tudnak csengőszóval előcsalogatni, akkor abban az esetben a postára is bemegyek csak, hogy ne kockáztassam a küldeményt? Ha valami hasonlót kiírok a ZÁRT levélszekrényemre, akkor azt a postás fel tudja majd fogni? Miért van ajánlott levél, ha nem ér semmit? Van-e értelme valaki ellen feljelentést tenni? Nem vagyok benne biztos, hogy a postás volt az elkövető, bárki lehetett, aki bejött a házba. Vádaskodni nem lenne szép, de akkor is dühít az egész helyzet.

A múmia és a sárkánycsászár sírja

Ennek a filmnek a megnézését is halogatom már néhány hete vagy hónapja. Valahogy még soha nem jutottam oda, hogy Évivel megnézhettem volna. Igaz, őt nem is érdekelte. De végül ez is sorra került.


A korábbi részek felemás érzéseket keltettek bennem. Az első részt szerettem, egy igazi Indiana Jones pótló mozi volt. Szinte minden meg volt benne, ami egy jó kalandfilmhez kell. Azonban a második részt - szerintem - nagyon eltolták. A gyerek szállal Disney-esebre vették a figurát, és máris kevésbé lehetett komolyan venni az amúgy sem komoly filmet.

Itt még tovább szaladt a történet, ugyanis a srácból már igazi kalandkorú felnőtt lett, és láthatóan az apa nyomdokaiba szegődött... persze, annak tudta nélkül. A bevezető néhány perc azonban mégsem ennek a bemutatásával kezdődik, sokkal inkább a bonyodalom későbbi forrásával.

A film elég szórakoztató, a számítógépes trükkök is a helyén vannak, csak sajnos az egész elég bugyuta. A jetik megjelenése pedig igazi mélypont. Hogy nem tudtak valami mást kitalálni, miért nem voltak igazi meglepő ötleteik?

Kiváncsi vagyok, hogy merre fog elmenni ez a Múmia franchise. (De idióta szó ez, amire még magyar megfelelő sincsen rá igazából. A kevésbé értők számára dióhéjban a jelentése. Igazából egy márkanév, mely mögött ott van maga a tartalom, a belső elkészítési mód, a főbb vázak, stb. Igazából a franchise-ra a legjobb példaként a McDonald'st szokták említeni. Mert igazából nem a cég jött be Magyaroszágra, hanem megvásárolták a márkanév alatt, a termék árusítási jogát, hogy azt a saját, tervek alapján elkészített, értékesítő ponton árulhassák. Lehet, hogy nem voltam teljesen pontos, de talán érthető a lényeg.)

Igazából ez egy teljesen nézhető mozi, rengeteg hülyeséggel, és néhány élvezhető humorszilánkkal. Azonban valahogy nem teljes. Nem volt igazán borzasztó, de Évinek valamiért nem tetszett. Lehet, hogy már az eleve tartózkodás volt az oka, vagy pedig az a dolog, amit én is hiányoltam... az igazi hangulat.