2008/12/15

Tenerife, 1. nap

Azt hiszem, hogy még az utolsó itthon töltött napon sem igazán fogtam fel, hogy utazni fogunk Tenerifére. Valahogy az egész nagyon képlékeny volt, de az utolsó pillanatokban végül is sikerült repülőjegyet is szerezni a kapott szállás mellé.

Előzetesen nem tudtam, hogy mennyire akarok menni, de most már biztos vagyok benne, hogy visszamennék. Kicsit nyűgösnek tűnt az út, mivel nem tudtam, hogy vajon Annamária kisasszony miként fogja tűrni a több, mint 5 órás utat, valamint az órákban mérhető reptéri várakozást (szerencsére megúsztuk a sztrájkot). Ráadásul mindezt kétszer...

Lehet, hogy a butaságomat mutatja, de sokáig nem tudtam, hogy végülis Tenerife a Kanári-szigetek egyike, és Spanyolországhoz tartozik Ennek köszönhetően volt igo-s térképem is hozzá, hogy el ne tévedjünk. Nos... eltévedni nagyon ugyan nem sikerült, de a folyamatos úthálózat átépítés miatt elég sokszor vitt be minket az erdőbe a masina.


Az indulás estéjén még pont belefért egy film megnézése, amiről már írtam is korábban. Após kivitt minket a reptérre, ahol beálltunk a sor végére. Igazából minden különösebb probléma nélkül sikerült eljutni a repülőig. Talán még azt érdemes megemlíteni, hogy a legnagyobb táskánk pont egy kilóval volt a súlyhatár alatt. Sikerült kicentizni... Annamária természetesen végig "pörgött", azaz szinte mindig menni akart valamerre. Nem érdekelte, hogy hajnal 3 óra van, és nem is igazán tűnt álmosnak.

Azt hiszem, hogy még nem említettem, hogy Évi testvérével és annak pasijával együtt mentünk ötösben. A jegyeket elég szerencsétlenül osztották szét a repülőn, mert pont Évi és közém jutott a repülőn a "folyosó". Az ablakon át való nézelődés így elmaradt, de annyi szerencsét is hordozott magában, hogy így legalább könnyebben tudtuk a kisasszonyt sétáltatni a repülőn.

Az odaúton volt egy minimális turbulencia, de ettől eltekintve elég nyugalmasan telt az út. Mondjuk a repülőn a reggeli elég egy vicc volt, de legalább kaptunk valamint. Ha tehetem, akkor általában nem szürke színű tojásrántottát eszek, és lehetőség szerint nem paradicsompürével.

A leszállást követően begyűjtöttük a csomagjainkat, majd kiléptünk a repülőtér ajtajain. Elég érdekes volt, hogy a csomagokat körbevívő futószalagtól kb. 15 méterre volt a kijárat.

Miután nálunk volt minden elindultunk a bérautónkért. Egy hétre béreltünk ki egy Ford Focus combit, nagyjából 40ezer forintnak megfelelő összegért. Ezen felül még annyit kellett vállalnunk, hogy az autó visszaadásakor 3/4-ig kellett visszatölteni benzinnel a tankot.

Az autóval elmentünk a vélt szálláshelyünk irányába. Viszonylag könnyen és gyorsan megtaláltuk, de parkolni csak elég távol tudtunk tőle. Később megtudtuk, hogy ez elég általános dolog, tehát parkolni igencsak nehéz.

A Regency Club elég tetszetősen nézett ki kívülről. Gyakorlatilag lapostetős apartmanok voltak egymás mellé építve, amelyek egy fűtött(!) medencét fognak közre. Volt még egy vendégfogadó terem, ahol helyett kapott a recepció, valamint evésre és ivásra alkalmas hely.

A portán bejelentkeztünk, hogy Lajos keressük. A pultnál lévő nő mondta, hogy foglaljunk helyet a várakozóban, és ő majd szól az emberünknek. Eltelt nagyjából 10 perc, amikor újra szóltunk a nőnek, hogy merre van a Lajosunk, mert még nem érkezett meg. Ezt követően már 1 percen belül kiderítette, hogy kint ült a fickó a teraszon, nagyjából 10 méterre tőlünk.

Veres Lajos egy nagy darab, spanyolos fickó benyomását kelti, mindezt talpig bajúszban. Rögtön elkezdett ott sürögni-forogni, hogy akkor mindenki igyon sangriát, mert az milyen jó. Nem ittunk, de nem is volt olyan jó. Helyette hozott valami szörnyű ananász(?) szörpöt. Szerintem nálunk egy mezei Tesco-ban is jobb összepancsolt lötyik vannak.

A fickó leregisztrált minket, majd mondta, hogy a szobák még nincsenek készen, még nincsen kitakarítva, és hogy legyünk türelemmel. Jó fej... Megmondtuk a gyereknek is...

Az idő húzása érdekében elnyújtotta a regisztrációt, majd tartott egy kis bújtatott "termékismertetőt", hogy mi is ez az üdülési jog, és milyen fasza egy dolog egy hetet ott élni. Nem egyedül ültünk az asztalnál, hanem voltak mások is, akik már a zsebükben tudhattak ilyen jogot. Lajos elmondta, hogy vasárnapra szervez egy buszos túrát, ahol sok mindent meg tud mutatni. Nem volt túl olcsó, de gondoltuk, hogy azért megnézzük, és így egy napi progamunk meg is van.

A fickó ezt követően kocsikba ültetett, és elvitt minket a szálláshelyre. Vagyis azt hittük, hogy oda, de közben kiderült, hogy mégsem. Nem említettem, de a szállásunk nem a Regency Clubban volt, hanem egy másik helyen, a Paradise Courtban. Nos ennek két bejárati része volt, egy alsó és egy felső. Lajos elvitt mindenkit az alsó részre, aztán szólt nekünk, hogy elkísér a felső részhez. A szerpentines utakon kanyarogtunk vagy 2km-ért, amikor eljutottunk a felső bejárathoz.

Ott szóltak, hogy a szállásunk még nincsen készen. Remek... Így jutott időnk boltot keresni, hogy az alapvető élelmiszereket beszerezzük.

Nehéz volt igazán jó üzletet találnunk, de nagyjából (a sajtreszelő kivételével) sikerült mindent megvenni. Aznap már csak egy nagy délutáni szunyókálást csináltam Annamáriával (aki hajnali 2-től talpon volt), míg a lányok elmentek várost nézni...

A többi napokról majd a továbbiakban írok. Képeket a Picasás webalbumomban tudtok megnézni...

Nincsenek megjegyzések: