2008/03/11

A király nevében

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Soha nem voltam egy Uwe Boll ellenes, és a film megnézését követően sem leszek az. Ugye ő az a rendező, aki sorra nyúlja le a nagy játékcímeket és filmeket készít belőlük, amik a játékrajongóknak egyáltalán nem tetszenek. Szerintem ez egyáltalán nem az ő hibája, mert olyan hasonló filmet is elég gyengén sikerültek, amiket nem ő rendezett.

A király nevében című filmben csak úgy vonulnak fel a sztárok. Bőven elég Jason Statham és Burt Reynolds nevét említeni. De igazából ezek sem mentik meg a filmet, ami ugyan nem rossz, de nem is jó, egyszer bőven nézhető. A két említett színésznek voltak már ennél rosszabb filmjei is, és amúgy sem tartom őket olyan nagy tehetségnek.

A fantáziavilágban játszódó történetben találkozhatunk királlyal, árvafiúval, orkszerű szörnyekkel és persze mágiával. Minden megvan, na jó, a sárkány kivételével, ami egy fantasy filmhez szükséges. Ezektől persze nem fog ütni a film, mert hiányzik belőle valami. Pedig az effektek és a harcok nem is olyan rosszak.

A filmet bátran meg lehet nézni, csak lendüljünk túl azon az előítéleten, hogy az említett német rendezőbácsi alkotásáról van szó.

Nincsenek megjegyzések: