2007/09/23

Róma 2. nap

Szabadsághoz képest egy kicsit korán ébredtünk, valamikor 7 óra környékén, ugyanis eznapi célunk a Vatikán volt. Megreggeliztünk, majd séta, busz, metró és újra séta kombinációval célba vettük a miniállamba vezető kapuhoz tartó sor végét.

Egy kicsit korán érkeztünk, mert úgy tudtuk, hogy csak 10 órakor nyit a múzeum. Azonban ahhoz túl későn értünk oda, hogy ne álljon előttünk több száz méternyi sor. Nagyjából olyan 2 órát álltunk sorba, mire sikerült bejutnunk. (A várakozás közben volt az az incidens, amikor a rendőr ledudálta Évit a zebráról).

Odabent elég minimális volt a tájékoztatás, hogy mit lehet csinálni és merre lehet menni. Igaz, hogyha fizettünk volna még az angol nyelvű, hordozható, idegenvezetésért (audioguide), akkor talán tudtuk volna, hogy mit is látunk. Ugyanis nem kaptunk semmilyen térképet, hogy milyen terem után milyen következik, illetve azokban sem tudtuk, hogy milyen mű előtt állunk meg éppen, mert a szöveg helyett csak egy szám szerepelt ott. Ha lett volna hang alapú idegenvezetésünk, csak akkor tudhattuk volna meg, hogy éppen mit is látunk.

Odabent rengeteg minden fel volt halmozva. Egymás hegyén hátán voltak az ékszerek, amit több ország kincseiből loptak össze (cigánykodás 2). Nem biztos, hogy pont a papokat kellene érte felelőségre vonni, hiszen most ők már csak őrzik a rengeteg művet. A beszerzést lehet, hogy nem pont ők hajtották végre...

A rengeteg terem és műtárgy után elhagytuk a vatikáni múzeumot, és egy másik nevezetességet néztünk meg a Szt. Péter Bazilikát. Itt fellifteztünk a kupolához, majd onnan felmásztunk a 303 db lépcsőn a tetőre. Onnan egész jó kilátás nyílt a városra, de sajnos nem nagyon lehetett megmozdulni.

Miután lejöttünk, még megnéztük a pápák sírjait, és kiültünk a lépcsőre. Évi éppen elkezdett enni, mikor jött egy olyan bohócruhába öltöztetett svájci gárdista, aki elhajtott minket, mivel oda nem szabad sem leülni sem enni. A másik elég nagy baromság, hogy a templomokba ugye nem lehetne bemenni fedetlen vállal és rövidgatyában vagy szoknyában sem. Erre bent, a freskókon meztelen alakok vannak... Érti ezt valaki?

A nap utolsó állomása az Angyalvár volt. Ez nem nyújtott semmi extrát, csupán jó kilátást nyújtott a városra. Nem sok mindent lehetett itt megnézni, mivel nem sok minden volt kiállítva.

Ez követően fáradtan vettük utunkat a szállásunkra, ahová minden gond nélkül megérkeztünk.

2007/09/18

Isaac Asimov A mezítelen nap

Római vakációnk egyéb kulturális kikapcsolódással is társult, ugyanis a repülőtéri várakozások, utazások, otthoni pihenések és strandolások közepette lehetőségem nyílt sokat olvasni. Sajnos a helyi lapok olasz nyelvűek voltak, így azokból túl sokat nem tudtam tájékozódni a képeken és a számokon kívül. Pl. a török-magyar meccs 3-0-ás végeredményét az olaszok teletextjén olvasva azt hittem, hogy sima vereség volt, erre itthon szembesültem vele, hogy ez nem igazán így volt...

A lényeg, hogy vittem magammal néhány klasszikus sci-fit. Először Isaac Asimov A mezítelen nap című művével kezdtem. Korábban már olvastam a könyvet, de akkor valahogy nem értettem meg annak mondanivalóját, ami nem is csoda, mert tizenéves korom elején jártam még akkoriban.

Az 1964-ben írodott könyv a jövőbe kalauzol el minket, ahol a Földön élő, elszaporodott emberiséget robotok szolgálják ki. A világegyetem többi részét az űrászoknak nevezett csoport lakja, és csak nekik van egyedül joguk az űrben utazni. Elijah Baley nyomozót viszont olyan megtiszteltetés érte, hogy egyedüli, Földön élő emberként egy más lakott bolygóra utazhat, hogy kivizsgáljon egy gyilkossági ügyet. Az idegen bolygó sajátossága, hogy 20.000 lakosát fejenként több ezer robot szolgálja ki, míg a lakosok egymással fizikailag szinte nem is érintkeznek, sőt ez egyfajta undort vált ki belőlük. Ezért is válik még bonyolultabbá az egész gyilkossági ügy kivizsgálása.

A regényben való előrehaladás során lassan megismerkedhetünk a robotika alaptörvényeivel, annak kiskapuival, valamint robotokkal felmerülő problémákkal. Azonban a könyv elég érdekes szociológia elemzést is alkot Solaria és a Föld világáról. Szerencsére ezt azonban meglehetősen olvasmányos formában teszi, ezért mindenkinek bátran tudom ajánlani, aki szereti krimiket, vagy a tudományos-fantasztikus műveket. Arra azonban mindenkit figyelmeztetek, hogy ez egy klasszikus sci-fi, és még csak véletlenül sem űrcsatákra építő sci-fantasy!

Róma - 1. nap

A hétfői nap elég hamar kezdődött, egészen pontosan hajnali háromkor. Ekkor kellett felébrednünk, hogy időben ki tudjunk érni a repülőgéphez. Mivel a tömegközlekedés nem ezen órákban a legaktívabb, és gyakorlatilag konvergál a nullához, ezért a reptér saját szállítójárművét vettük igénybe. Azt nem tudom, hogy mennyivel lett így olcsóbb, mint egy taxi, de mindenképpen jobban jártunk, mintha az autónkat parkoltattunk volt a repülőtér parkolójában.

A repülővel való utazás egész jó volt, és nem igazán volt veszélyérzetem, de nem is igazán aggódtam. Érdekes volt fentről látni a "hangyákat", de igazából a fel- és leszállás adott igazi adrenalinlöketet.

Valamikor reggel 8 órakor érkeztünk a Róma közelében lévő Campino (vagy hogy a fenében nevezik) repterére. Szerencsére a poggyászunk is egyben megérkezett, és nem kallódott el útközben. Túl sok értéket sem találtak volna reptéri rakodók, csupán csak néhány műkaját és ruhákat.

A reptérről a legközelebbi római buszállomásra (ami egyben egy metróvégállomás is volt) egy shuttle névre hallgató buszjárat vitt el, a bent hirdetett 1 eurós árhoz képest 1,2 euróért. Elég érdekes volt látni, hogy a repülőtér közvetlen közelségében egy hatalmas, lakókocsis cigányputri tarkállott a kosztól és szeméttől.

A buszvégállomáson már kezdtük érezni az olasz mentalitást. Miközben az egy hétre szóló integrált jegyünket váltottuk meg, a pénztárablak környékéről csak tolongás és üvöltözés érkezett. Mi elénk is csak 3-an próbáltak beállni, és a pénztárossal hosszasan vitatkozni.

Az állomásról a 20-as Expresszel utaztunk szállásunkra. A 3. buszmegállónál kellett leszálnunk, gyakorlatilag a semmi közepén. 100 méteres körzetben nem igazán volt lakóház sem, csak egy nagy körforgalom... zebrák nélkül. Az oldalanként 2 sávos úton való átjutás minden nap dupla kalandot ígért, de mindig sikerült épségben átjutni. A szállásunk Rómának nem a legforgalmasabb, nem a legszebb részén volt, de cserébe viszonylag csendes és kultúrált környéken volt. A lakóépület első emeletén lévő lakás kék (ezen kívül még piros és sárga szoba volt) szobájában voltunk elszállásolva, ahol egy közös konyha is volt az ott megszálló vendégek részére. Ha valakit bővebben érdekel, akkor nézze meg a http://www.abetterstay.it/ oldalt. Évi a levelezést valami olasz nővel folytatta le, akivel otttartózkodásunk folyamán egyszer sem találkoztunk. Viszont a férjével(?), egy igazi angol, világjáró típusú fazonnal annál inkább.

A gyors lecucculásunk után irány maga a belváros. Séta, körforgalom, 20-as busz, A metróvonal, Vittore Emanuel (vagy mi) megálló. Innen séta a Kolosszeumig, azaz Róma egyik fő szimbólumáig.

Számomra máig érthetetlen, hogy az egykori nagy építmény miképpen pusztulhatott le ennyire. Az még meglepőbb, hogy részben a helyi lakosoknak köszönhető, hogy szinte teljesen széthordták az építményt. Az amúgy furamód jellemző volt az ottani hatalmas építményekre, hogy miután megépítették őket, azt követően hagyták őket a sorsukra, és nem törődtek azok karbantartásával sem. Ez amúgy a mai Rómára is elég jellemző.

A Kolosszeumba váltott jeggyel meglátogathattuk a Palatinuszt is, ami sajnos nem aktív fürdő volt, mint a budapesti megfelelője. Hatalmas épületek romjai között járkáltunk, melyek a régmúlt nagy gazdagságáról árulkodtak. Aki Rómában jár az feltétlenül nézze meg ezt a két helyszínt.

Sajnos a korai kelés miatt eléggé fáradtak voltunk, ezért viszonylag hamar visszaindultunk szálláshelyünkre. A visszaút során majdnem sikerült egy helyi lakosnak kizsebelnie, de szerencsére észen voltam, és megmaradtak értékeim. Ennek köszönhetően még nyűgösebb lett a napom, és ezt követően mindig elég ideges voltam, ha metrón kellett valahol átszállni vagy tömött szerelvényen utazni.

Megérkezésünk során sikeresen átaludtuk nyarálásunk egyetlen, néhány órás esőzését, majd megvacsoráztunk, és viszonylag korán újra lefeküdtünk, mert tudtuk, hogy a következő nap is hosszú és fárasztó lesz.

2007/09/17

100. bejegyzés

Ide is eljutottam... Bár a blogot nem idén indítottam, hanem jóval korábban, a lakásvásárlási akció közepette, idén csak felébresztettem pihenéséből.

Az első bejegyzés óta nagyon sok minden történt. Van már lakásunk, autónk, új munkahelyünk, összeházasodtunk, és várjuk a babut is karácsonyra.

Igazából azt hiszem, hogy sok értelmeset ebbe a bejegyzésbe nem tudok már beleírni, ezért abba is hagyom.

Róma - bevezető

Talán az már jó páran tudjátok, hogy igazából nem tűntem el, csupán csak Rómába utaztunk egy hétre, hogy a dolgos mindennapok fáradalmait kipihenjük. A hivatásos festőn megspórolt pénznek, valamint a felújítási munkákban való különböző rokoni segítségeknek köszönhetően félre tudtunk tenni néhány forintot az utazásra. Így tehát fogtunk magunkat, felkerekedtünk, gépre szálltunk, és irány Róma Évivel és a babuval!

Azt már előzőleg tudni lehetett, hogy nem afféle passzív pihenésről lesz szó, hanem igen is le fogjuk járni majd a lábunkat. Úgy tervezem, hogy majd napi összefoglalókat fogok írni az elmúlt hét történéseiről, de azt még nem tudom, hogy a mai nap során és a héten meddig fogok eljutni, mivel elég sűrűnek tűnnek majd az elkövetkezendő napok.

Néhány dolog így előzetesen. Az első napon elég sok negatív tapasztalatom volt, amit főleg nem csak annak köszönhető, hogy elég nyűgös voltam a korai, hajnali 3 órás kelésnek köszönhetően. Tehát a Római "nyaralást" senki ne az első nap alapján ítélje majd meg.

Magával a várossal igazából nem volt semmi baj, csupán csak az emberi tényezővel, de erről majd még később, a napok részletes taglalásánál.

A tömegközlekedés viszonylag egész jó, tehát könnyen el lehet jutni a város egyik pontjából a másikra, azonban az autóval való mozgás senkinek sem ajánlott, mert elég bunkó mód vezetnek a helyiek. Egy példa, hogy amikor Évi át akart menni a zebrán (nem volt lámpa, és viszonylag gyér volt a forgalom), akkor egy rendőr ledudálta...

Valahogy az egész város mentalitása viszonylag érdekes. Egyszerűen nem érdekli őket, hogy felveti a közvetlen környezetüket a kosz és a szemét. Pl. a buszmegállóban leült mellém egy fiatal, előszedte a menő mobilját, megnézte mennyi az idő, eltette, majd elővett egy csomag papírzsebkendőt is kibontotta. Az nem érdekelte, hogy a műanyagcsomagolás nyitó részét két részletben leszakította, a műanyagot fogta, és ledobta a földre... Majd elővett egy papírzsebkendőt, beledörgölte izzadt arcát, majd a fejét, és a papírt hihetetlen természetességgel ledobta a földre. Ezt követte egy újabb zsebkendő, újabb fejtörlés (lehet, hogy illatosított volt, és így "mosakodott" volna?), újabb földre ejtés... Lehet fájt volna neki, ha megtesz 2, azaz kettő lépést a félig üres kukához, és abba rakja bele a szemetet? Sajnos ez nem egyedi példa volt, hanem a helyiek nagy többségére jellemző dolog.

Mára ennyit Rómáról, majd folytatom...

Még valami! Sikerült nagyjából olyan 415 képet csinálni, amiből elsőnek a kedvencemet osztanám meg mindenkivel, az "obeliszket tartó türelmes elefánt" szobrát.


2007/09/09

Eltűnés

Most egy hétre elhúzunk a blogoszférából, de amint visszatérünk hosszú élménybeszámolóra készüljetek. Részletek nagyjából egy hét múlva!

2007/09/04

Orvlövész (Shooter)

A moziünnepről sikerült lemaradnom, és egy filmet sem nézte meg moziban. Ezen hiány pótlására úgy döntöttem, hogy itthon fogom a mozgó jelenetek képi megjelenítésére is alkalmas modert trubadúrládát (gyk. tévé) fogom igénybe venni.

Először az Orvlövészt vettem elő, amiről viszonylag sok, pozitív kritikát hallottam. Ennek ellenére óvatosan láttam neki a film megnézésének, mert Marky Mark jelenléte még nem garancia a totális sikerre.

A film tipikus klisékre épít, és jól érezhető az a gerinc is, amire a film egész végig építkezik. A kezdő képsorokban főhősünk Ámerikától távol védi dicső hazáját a gonosz, terrorista idegenek ellen. Az akció nem egészen úgy sikerül, ahogy eltervezték, ennek következtében a társa meghal. Ezt követően mindenki kitalálja, hogy az egyedül az ellenséges vonalak mögött hagyott Bob Lee Swagger hip-hop-teleport az Egyesült Államokban terem, ahol rögtön nyugdíjba is vonult...

Azonban a csillagsávos lobogó hazának szüksége van a legjobb mesterlövészére! Szakértőként felkérik egy munkára, aminek lényege, hogy mit tenne, ha meg kellene ölnie szeretett országa elnökét. Atomot neki... azaz dehogy is! Tutira egy mesterlövész fogja majd célbavenni, de ha Swagger felméri a szóba jöhető helyszíneket, akkor ez nem történhet meg. Az események innen indulnak be... de hogy ne lőjjek le teljesen mindent, ezért ezért csak címszavakban a továbbiakról: a elhunyt katona felesége megjelenik, egy szövetséges a "túloldalról" és persze a Chuck Norrist megszégyenítő harc az ellenség ellen...

A film jó szórakozást nyújt. És ehhez nem kell akciófilm vagy Marky Mark őrültnek lenni.

Parkettázás, második kör

Történetesen úgy esett, hogy a második hétvégén sikerült a parkettázási hadműveletet befejezni. A hét közepe a cuccok tologatásával és egyéb allokálásával telt el. Mellette még azt sem lehetett mondani, hogy a munkahelyen láblógatási tevékenység folyt, mert nem győztük kapkodni a fejünket, hogy a számtalan határidőbe beleférjünk.

Szerencsére bónusz materiált már nem kellett beszerezni, ezért a hét középső napjain ezen nem kellett nagyon idegeskedni. Leszámítva persze egy 2 méteres parketta-szegélylecet, amit Évi szerzett be, a viszonylagosan utunkba eső parkettás dolgokra specializálódott kereskedelmi kiszolgálóegységbe.

Csütörtök este berámoltuk a kocsiba a régi szegőleceket, meg néhány égetni való dolgot, hogy a következő napon szüleimhez szállítsuk őket. Pénteken miattam sikerült meglehetősen későn indulni, és így csak este 9 körül értünk Mátraterenyére. Pedig a 4 napos autópályamatricának köszönhetően viszonylag gyorsan megtettük az utat. A matricára azért volt szükség, mert szombat reggel el kellett mennünk Tomiért, a parkettázó mesterünkért, és a fővárosba kellett hozni, hogy megcsinálja a maradék két félszoba csiszolási és lakkozási munkálatait. Ő lehet, hogy hozzá van szokva a korán keléshez, mert az oda- és visszaúton elég kókadtak voltunk, és kommunikációra gyakorlatilag képtelenek.

A két félszoba viszonylag gyorsan haladt, köszönhetően annak, hogy az egyik szoba nem volt annyira ramaty állapotban, míg a másikon Tomi szerint nem is volt lakk, amit fel kellett volna csiszolni. Hogy ne unatkozzak, ezért a folyamatos sepregetésen kívül rámbízott egy kis sarokcsiszolási feladatot is. Először majdnem elrántott a sarokcsiszoló gép, de a végére egészen belejöttem a kezelésébe.

Egy gyors tojásos-sztrapacskázás után gyorsan lekentük a két szobát először nitró, majd végleges, selyemfényű lakkal. Azt hiszem, hogy nem sikerült olyan rosszul.

Mivel egy kis szagot még most is érezni, ezért valószínűleg csak holnap fogjuk betolni az ágyat hálószobánkba, valamint a többi bútor a gyerekszobába.

Szkájvóker Lajos

Ejj, barát'im! Egyik kedves csapattársam a következő videót osztotta meg velem, amit nem volt szivem veletek nem megosztani: