2007/08/02

A növényektől való megszabadulás története

Aki járt nálunk az láthatta, hogy volt két hatalmas növényünk a nappaliban, melyek az állandó napfény hatására hatalmas, lapulevélszerű leveleket növesztettek. Mivel korábban egy napvédettebb helyen volt, ezért nem fejlődött olyan vastag szára, mint az utóbbi időben, úgyhogy elég nehéz feladatot jelentett egy idő után az egyenesbe állítása. Neki volt támasztva az ablaknak, és több építésből visszamaradt fadarabbal próbáltuk valahogy beállítani. Szerencsétlen pedig folyton csak nőtt és nőtt, és el akart dőlni.

Mivel már elég kényelmetlen volt, és már szinte az erkélyajtót sem lehetett normálisan kinyitni, ezért ideje volt megszabadulni tőle. Több hetes-hónapos ajánlgatás után végre találtunk nekik helyet, jobban mondva Évi. Neki is láttunk szombaton a lecipelésének és autóba való berakásának, ami nem volt kis feladat nézve a növények méreteit. Már a másodikat cipeltem lefele, amikor megállított az egyik alattunk lévő lakó, és kérdezte, hogy mit csinálunk. Tájékoztattuk a helyzetről, és akkor közölte, ha nem jelent problémát, akkor inkább adjuk oda neki. Így megúsztunk egy bonyolult szállítást, és végre jó helyet találtunk szerencsétlen növénynek... ami még véletlenül sem virág, mivel nincsen, nem volt és nem is lesz virága.

Nincsenek megjegyzések: