2007/08/06

Fárasztó hét

Nem szándékoztam a blogomban a munkáról írni, de most mégis egy picit ki kell rá térnem, mert megadta az egész hét alaphangulatát. Mivel a cég új tulajdonosánák másképpen kell a havi zárás és riportot megcsinálni, ezért az előző hét elég sűrűre sikerült. Mindig olyan jóleső érzés volt, amikor hazatérve leülhettem a székbe, vagy bedőlhettem az ágyba.

Az igazsághoz ugyan hozzátartozik az is, hogy szerdán találkoztam a Portálos haverokkal, valamint utána elmentünk Évivel valamint Andy, Panyi és az ő oldalbordáikkal moziba az Ocean's 13 c. filmre (ami nem a Péntek 13, hanem az Ocean's 12 folytatása). Péntek este pedig elmentünk Adrival F1-es pilótákra vadászni a városban.

Ez utóbbival mondhatni részsikert arattunk. A Hugo Boss előtt várakoztunk, mert ott lehetett sejteni tutira pilótákat (sajna csak a McLaren érdekeltségűeket, hiszen a cég csak őket támogatja). Adri egy darabig toporgott az épület előtt, majd ügyesen sikerült becsúsznia a meghívott vendégek közé. Az esemény végén sikerült 2 aláírást is szerezni a kétszeres világbajnok Alonso-tól. Hamiltont sokkal jobban kedvelem (míg talán Alonsot egyáltalán nem), de sajnos tőle nem sikerült autogrammot szerezni, mivel nem jelent ezen protokoll eseményen. Amúgy érdekes dolog ez... Az utcát egy idő után lezárták, mert a hotelből át kellett menni a ruhaszalonba valahogy a sztárnak. Rácsokkal és biztonsági őrökkel volt körülvéve... Komolyan mondom, hogy szerencsétlen versenyzők olyanok, mint a bazári majom, és ezt nem is irigylem tőlük.

Aznap este elmentünk a Tom George nevű étterembe, ahol tavaly nagyon jót vacsoráztunk Kimi Raikonnen (ő közvetlenül mögöttem ült), Ralf Schumacher, és a Ferrari főbb embereinek társaságában, ezért úgy döntöttünk, hogy idén is odamegyünk. Tutira sikerült belenyúlnunk a legrosszabb kajákba, és még egy zsák pénzt is kidobtunk az ablakon. Azt hiszem, hogy jövőre nem oda fogunk menni. Amúgy Jean Todt megint ott vacsorázott, és később megjelent Flavio Briatore és Berni Ecclestone is. Azt hiszem, hogy le kellett volna beszélnem őket, hogy ne ott kajáljanak, mert nem járnak vele valami jól...

Ilyen hét mellett nem haladtunk előre a lakással. De azt hiszem, hogy egy kis pihenést csak megérdemeltem az egész hetes roham után. Bár ez sem volt elég... De talán majd egyszer kipihenem magam...

Nincsenek megjegyzések: