2016/11/07

Mit jelent a gémerség? Hol van a határ, amíg még játék valami?

Nemrégiben a magyar társasjáték közösségen belül engem választottak a Hét gémere címre. Ezt követően csak annyi volt a feladatom, hogy néhány oldalt kitöltve, sok-sok kérdésre adjak választ. Tagadnám, ha azt állítanám, hogy nem élveztem volna. Ugyanakkor az egész egy kicsit el is gondolkodtatott. Jelen írásom csupán egy kis agymenés, különösebb cél nélkül.
Ki is számít gémernek? Honnantól is érezhetem magam annak? Én erre azt a választ adtam, hogy amióta megvettem az első gémer egeremet. Valójában a válasz talán sokkal mélyebb, talán már egész születésem óta gémer vagyok. Mit is jelent ez a gémerség? Talán az, hogy nagyon elmélyülünk valamiben, ami szórakoztat, amivel jól érezzük magunkat. Sőt, nem csak akkor mikor ezt a tevékenységet végezzük, hanem máskor is. Egy gémer nem csak akkor számít annak, ha játszik… Legyen az asztali társasjáték, vagy valamilyen elektronikus eszközön folytatott szórakozás. Általában a gémer típus, akkor is imádata (talán függősége?) áldozata, mikor „csak” tudását mélyíti szenvedélye még jobb megismerése kapcsán. A fórumokat bújja, csevegő alkalmazásokon, vagy szóban beszél meg egy játékalkalmat vagy stratégiát.
Egy gémer rengeteg plusz időt, energiát és pénzt öl bele a dolog. Nem véletlenül említettem a gémer egeret. Egy sima játékosnak elég egy mezei egér is (hahaha), nem szükséges x+3 gomb, 2 görgő, vagy magasabb mintavételezési pontossággal bírjon. Sőt a keményebb gémer nem áll meg itt, hanem további kiegészítőket is vásárol. Ugyanezt teszi egy társasjátékos is. Jobb komponenseket szeretne, bábukat fest, vagy csak egyszerűen megveszi az összes kiegészítőt egy adott játékhoz. És akkor még nem is beszéltünk a promókról. Gémernek lenni egyfajta függőség, mégha nehéz is beismerni.
Hol van a határ, amíg még játéknak számít valami?
Ezt kérdést nem tette fel senki, csupán csak én saját magamnak. Tényleg nem kell leszűkíteni a kört egy adott játékostípusra. Sok-sok időt áldozunk fel egy játékra, ami nagyon érdekel minket és most nem a függőségről akarok beszélni. Egy adott játék apróságainak minél nagyobb és jobb megismerése nem egyszerű dolog, valamint nagy jártasságot is igényel. Én meglehetősen lusta PC-s lövöldözős játékos voltam, de talán nem is voltam sokra hivatott. Ugyan nagyon ritkán sikerült egy-egy CoD2 szerveren első helyen is befutni, de nem ez volt a jellemző és nem nevezném magam tehetségesnek. Több helyről lehet hallani, hogy valaki naponta több órát azzal tölt el, hogy gyakorol, azért, hogy még jobb legyen. Kérdem én, hogy ezzel mi a cél? Ezek után is marad ugyanaz a játékélmény, mint amikor csak csupán belekóstolt valaki az adott játékba? Szerintem nem. Ugyan megvan az adrenalin, a győzelem öröme, és a kudarc után a bizonyítási vágy, de talán ezzel meghalt a játék. Mi lehet abban jó, hogy másodpercenkénti több kattintással egységeket termelünk, miközben billentyűzetkombinációkkal betakarítunk valami nyersanyagot? Vagy akár abban, hogy 5-6 órát gyakorlunk egy pár perces csatára. Egy ideig még jó lehet, de aztán nem.
Ugyanez megjelenik a társasjátékoknál is. Főleg a kevés szerencsefaktorral bíró eurógémeknél jöhet elő a dolog, amikor valaki rengeteg játékalkalmat áldoz arra, hogy megtalálja az optimális, a legjobb stratégiát. Ezt követően pedig már automatikusan megy a „játék”. És – szerintem – elveszik az élvezeti érték.
Egy játék fejleszt, okosít… legalábbis egy pontig. De szerintem inkább közösségi élménynek kell lennie. A CoD2-es klán pozitív oldala is a közösség volt, a játékosok, akik a harcok előtt, alatt és után jókat beszélgettek mikrofonjaik és fejhallgatóik segítségével. Ugyanúgy társasági élménynek kell lennie, ahogy a társasjátékot körülülök élvezik annak minden pillanatát.
Ha valaki ennél többre vágyik, akkor ott vannak az esportok, vagy pl. a társasjátékokból szervezett világversenyek is. Én köszönöm, de megmaradok egyszerűnek, aki csak sodródik az árral és próbálja élvezni a játékok nyújtotta örömöket.
(Legközelebb majd írok valami normálisát is.)

2016/10/18

Difference Junior

A nagyobb fiamnak hétvégén volt tartva a születésnapi bulija, amit a saját barátai és nem a rokonság részére szervezett. Trükkös nála a dolog, mivel augusztusban született, amikor az ovis társakra már annyira nem emlékezett, az iskolásokat pedig még nem ismerte. Ezért gondoltuk, hogy eltoljuk neki az eseményt nagyjából mostanáig.

Nagy reményeim voltak, amikor az egyik gyermek egy kicsi Star Warsos díszzacskóval jelent meg. Kicsit reménykedtem benne, hogy hátha Star Warsos Dobble vagy Timeline: Star Wars lesz, de nem. A kicsi fémdobozban ugyanis a Difference Junior bújt meg. Egy picit nézegettem a dobozt, amin meglepő módon Christophe Boelinger neve szerepelt, mint szerző. Róla annyit kell tudni, hogy ő a Dungeon Twister nevű társasjáték kitalálója, ami egy nagyon érdekes, fantasy környezetben játszódó, sakk-szerű párbaj, amit sajnos még nem sikerült eleget játszanom.

De most térjünk vissza a Difference Juniorra. Érdekes módon a többször linkelt nemzetközi társasjáték oldalon, a Board Game Geek-en egyelőre csak 3 szöveges értékelést kapott, egyet egy magyar játékostól. Nagyjából annyit sikerült megtudnom, hogy a Difference nevű játék, könnyebb, gyermekeknek szánt verziója.

A játékot 5 éves kortól ajánlják és egyszerre 2-6 játékos játszhatja. A dobozban 4 féle kép van, mindegyikhez 25 kártya tartozik (a túloldalukon másik kép található, így összesen 50 lapos a doboz). Válasszunk ki egy képfajtát, majd egyenlő számban osszuk szét a lapokat a játékosok között. Egyet pedig rakjunk ki középre. A középre kihelyezett laphoz viszonyítva az előttünk lévő laphalom felső lapját kell hasonlítani és 2 eltérést kell találni. Aki előbb megtalálja ezt a két eltérést, az jelzi, hogy van két eltérése. Ezt követően azokat megmutatja, majd középre teszi a lapját. Innentől az lesz az a lap, amin a saját laphoz képest kell 2 eltérést találni. Az első "cserét" követően 1 eltérés már adott, ezért "csak" egy másik különbséget kell pluszban a játékosoknak megtalálni. Az nyer, aki előbb megszabadul a saját kártyáitól. A többi helyet is el lehet dönteni, nem kötelező azonnal befejezni a játékot.

Nos, a játék nem túl bonyolult, mégis elég nehéz. A 7 és 9 évesem mérték össze erejüket, miközben én is próbáltam a megoldások után kutatni. Nem minden esetben én voltam a leggyorsabb. Egy idő után valószínűleg rá lehet jönni, vagyis inkább meg lehet tanulni, hogy hol kell keresni és milyen jellegű eltéréseket. Lehet, hogy egy tárgy plusz/mínusz van, de az is lehet, hogy csak valami színe tér el egy másik lapétól. Azonban az látszik, hogy nem feltétlen kell erőltetni rögtön 5 éves kortól a játékot, főleg ha a gyermek színtévesztő is (mint pl. Márton).

A játék egy - gyerekek számára - nem túl könnyű keresd meg a különbséget típusú játék, egyfajta fordított Dobble, ami azért tud elég szórakoztató is lenni. Azonban egy dologra kitérnék. Nem feltétlenül lehet jó 3 játékossal vagy felette, mivel úgy könnyebb a játék, ha mindenki szemből és nem fejjel lefelé nézi. Több játékosnál - szerintem - indokolatlanul nagy előnyben van az, aki szemből láthatja az aktuális lapot. Nem tudom, hogy mennyi a játék újrajátszhatósága, de szerintem a 4 "pálya" végigjátszása is már elég élményt tud nyújtani, valamint azért nem annyira könnyű megtanulni az eltéréseket, hogy még legalább egyszer ne lehessen mindegyiken újra végigszaladni.


2016/10/05

Favor of the Pharaoh

Sajnos mostanában elég rosszul menedzselem a szabadidőmet, ami a blogolást illeti. Az iskolai szezon elindulásával nem csak a gyerekek délutáni programjai viszik az időt, hanem az azt követő heti 2-3 kosárlabdázási alkalmam is. Ezeknek köszönhetően nem nagyon maradt idő társasjátékozásra és blogolásra sem. A későbbiekben sem ígérhetek semmit.

A nyári kockás trojka harmadik tagja a Favor of the Pharaoh volt. Egy remek Scythe parti (erről is kellene majd egyszer írni, de igazából még szívesen játszanék vele párat a blogbejegyzés megírása előtt) után kerestünk valami könnyebbet. Én úgy gondoltam, hogy szeretem a játék szerzőjét Tom Lehmannt, mivel a Race for the Galaxy a mai napig a kedvenc játékom és azt ő készítette. A múlt nyáron sikerült kipróbálnom tőle a Ciúbot is, ami elég kellemes meglepetés volt. Viszont a Roll for the Galaxy már annyira nem jött be tőle.

A játékalkalom során leginkább azzal nem számoltam, hogy Évinek már nagyon kezd elege lenni a kockás játékokból. Neki azok annyira nem jönnek be és nagyon nehéz meggyőzni, hogy nem puszta szerencsejáték minden esetben. Noha nagyrészben mégiscsak az... Ez amúgy azért furcsa egy kicsit, mert régebben nagyon sokat kockapókerezett és elmondása szerint szerette is. Ezen kívül biztosan a Kac Kac Kukac jön még be neki, mivel azt - szerinte - nem kell annyira komolyan venni.

A játék előtt valaki figyelmeztetett minket, hogy a Favor of the Pharaoh igazából egy kockapóker (valójában a To Court the King újragondolásának tartják), csak egy kicsit meg van kavarva. Ez még akár lehetett volna kedvező előjel is, de - már most elárulom - nem volt az. Néhány kör után Évinek az életkedve is elment a játéktól, hiába próbáltunk meg ketten igazából küzdeni.

A játékban van 4 szint, amit hosszú kartoncsíkok jeleznek. Ezeken látható az, hogy mennyi kockával lehet teljesíteni, valamit az is, hogy mit kell teljesíteni, hogy az alá véletlenszerűen tett lapot elhúzhassuk. Ha dobásainkkal sikerült valamelyik célt teljesíteni, akkor megkapjuk az ez alatt található a lapkát, aminek lehet egyszeri vagy többször használatos előnye. Kaphatunk bónusz kockát, vagy egy kockánkat átforgathatjuk egy bizonyos értékre, és hasonlók. A célok egyre nehezebbek lesznek, egyre több szerencsére és taktikázásra(?) lesz szükség, hogy minden sikerüljön. Fontos még kiemelni, hogy a megszerezhető kockák, az alapból kapott kockákkal szemben egyediek. Más értékek szerepelhetnek rajta vagy más, bónusz adó szimbólumok.

A kocka és bónuszgyűjtés egészen addig tart, míg valaki be nem gyűjti a királynő lapkát. Ebben az esetben jön "rádobás" szakasz. Azaz a legtöbb azonos értéket kell kidobni a kockával. Értelemszerűen az nyer, akinek a legjobb kombinációja van (pl. 4 db 3-asnál, jobb a 4 db 4-es, vagy akár az 5 db 3-as is.)

A játék nem túl bonyolult, van benne valamennyi taktika is, de szerintem is nagyrészt a szerencséről szól. A magas véletlenszerűség mellé talán egy picit túl komolyan veszi magát a játék és nekem egy picit kevés a tematika is. A végén ugyan volt piramis, de nem igazán jött az egyiptomi hangulat. Azt kell, hogy mondjam a játék csalódás volt, és talán ez jött be a legkevésbé a nyáron kipróbált kockavezérelt társasjátékok közül.

Nem akarom azt mondani, hogy rossz játék. Talán ár érték arányban nem olyan jó, főleg egy Ciúbhoz képest, ami szerintem ennél sokkal jobb (mégha erősen hasonló is), El lehet vele tölteni az időt, de azt kell mondjam, hogy nagyon sok jobb játék van, amire inkább fordítom az időmet.

2016/08/30

Tiny Epic Galaxies

A nyáron a második megismert kockás játék a Tiny EpicGalaxies volt. A részemről annyi rövid háttértörténete van a dolognak, hogy amikor a játék Kickstarterre került, akkor majdnem támogattam. Csak időközben elolvastam a játékszabályát és a pnp (print and play) verziót kinyomtattam, hogy egy próbajátékot tegyek vele. Túl sokáig nem jutottam a dologgal, mert egyszerűen nem éreztem túl erősnek.

A Tiny Epic kezdetű játékok alapkoncepciója, hogy kis helyen valami nagyot alkossanak. Ez egy részemről dicséretes koncepció, hogy minél kisebb dobozba zsúfoljanak bele valamit, amit a „nagyok” körülbelül négyszer akkora papírtárolóba tennének. Korábban csak egy Tiny Epic játékba, méghozzá a Tiny Epic Kingdomsba szaladtam bele, de ott csak egy gyenge belekóstolást tapasztalhattam. Sajnos a játékot magyarázó hölgy nem volt teljesen képben, és valamiért a szétszórt ismetetetés alatt éreztem, hogy ez nem lesz az én játékom. A lényeg, hogy meglehetősen előítéletesen álltam a Tiny Epic Galaxieshez.

Pici játékostábla, pici fa elemekkel.
A szabálymagyarázaton most nem múlt semmi, kiváló ismertetésben volt részünk, ezért gyorsan megértettük a játékot. A komponensei viszonylag szépek, azonban elég picik. Hiszen ez lenne a lényeg! De nekem valahogy mégis túl picik, könnyen dönthetően a nagy lapát kezeimhez mérten.
A játékban új bolygókat kell kolonizálnunk, illetve azok képességeit kihasználnunk. Fontos a folyamatos fejlődés a különböző sávokon, mert azok megfelelően optimalizált kihasználásával további előnyökre tehetünk szert. Kockadobásaink ugyan nem elhanyagolható szerencsét visznek a játékba, de ugyanakkor van több lehetőségünk is ennek korrigálására. 

A játék elején mindenki kap egy anyabolygót, valamint a hozzá tartozó jelzőket, ezen felül húz 2 titkos feladat kártyát, amiből egyet kiválaszt célnak, a másikat pedig visszateszi a dobozba. Miután minden komponens elhelyezésre került, kezdődhet a játék.

Kolonizálódnak a bolygók
A körünkben a kockákkal dobunk, majd a kapott eredmények alapján valami akciót választunk. Ha nem tetszett az első dobás, akkor azt büntetlenül újradobhatjuk, de ezt követően minden egyes újradobás egy energiába (villámjel) kerül. Az akcióhoz az adott kockát az aktivációs lapra kell helyeznünk, majd végrehajtanunk azt. Ekkor minden többi játékos eldöntheti, hogy egy kultúra beáldozásával akarja-e őt követni.

A következő kockaakcióink lehetnek:
1. Mozgás (űrhajójel, nyíllal): Rögtön mehetünk egy bolygóra, ahol azonnal végrehajthatjuk az ott leírt akciót. Vagy bolygó körüli pályára állunk. A továbbiakban itt már csak a megfelelő szimbólummal lehet majd előre haladni.

2. Lehet erőforrást begyűjteni, ami lehet energia vagy kultúra. Ehhez az adott sávon lehet előretolni a a különböző jelzőinket. Maximum a 7-es mezőig tudunk előrehaladni.

3. A kolonizációt lehet elősegíteni. Az adott bolygóhoz való diplomácia vagy gazdaság igényekhez kell megfelelő szimbólumokat felhasználnunk. Egy bolygóért többen is versenghetünk, de a végén csak egy valaki viheti el. Ezért kapunk győzelmi pontot, valamint valamilyen tulajdonságot is.

4. Valamilyen kártyaakció felhasználása. A kocka hatodik oldalán (búra alatt város) tudjuk aktiválni a saját játékostáblánkon lévő fejlesztés opciót. Megfelelő számú energiát vagy kultúrát fizetünk be, ami kapcsán a következőkben valamiből többünk lesz: hajóból, kockából, győzelmi pontból. Ezt a kockaoldalt kell felhasználni akkor is, ha egy kolonizált bolygó akciójával szeretnénk élni.

Titkos célom... a győzelem volt.
Körönként egyszer még arra is lehetőségünk van, hogy két dobókocka feláldozásával egy harmadikon bármire módosítsuk a felfelé néző oldalt. Nem feltétlenül hangzik egy bölcs dolognak, de van, amikor nincsen más lehetőség.

Ha valaki eléri legalább a 21 pontot, akkor azzal kiváltja az utolsó kört. Ezt követően még mindenki van egyszer, és akinek így lesz a legtöbb pontja az nyeri a játékot. A játék végén összeszámoljuk a saját játékostáblán, a szerzett/kolonizált bolygókon szerzett pontokat, majd megnézzük, hogy a titkos cél kártyánk még mennyi bónusz pontot hoz a konyhára.

Ami ezzel nem sikerült.
Nem egy túl bonyolult játékról van szó. A kocka itt is hoz véletlenszerűséget a játékba, azonban mégsem nevezném a dolgot szerencsejátéknak. Volt valami, ami tetszett a játékban. Maga a mechanika (amit nem neveznék újnak vagy egyedinek), az űrhajós téma, az egész kis helyen való tárolhatósága. Azonban ez utóbbi ugyanúgy negatív pont is nálam. A dobozból kivéve nekem túl kicsik a játékelemek, nemcsak a játékostáblák, hanem a jelölők és a kockák is.

A nyáron kipróbált, dobókockára épült játékok közül ez tetszett a legjobban. Játszanék is talán még vele, de nem mindenáron. 

2016/08/25

Discoveries

Az események ezen a nyáron valahogy úgy hozták, hogy több kockás társasjátékot is sikerült megismernem. Ezek közül kettő némiképpen hasonlított egymásra, míg a harmadik valójában egy kicsit felturbózott kockapóker. Időrendi sorrendben a Discoveries volt az első…

A Lewis & Clark társasjáték farvizén evezett be, amiről páran azt is mondták, hogy annak csupán kockásított kiadása. Erről nem nagyon tudok nyilatkozni, mivel azt nem volt szerencsém kipróbálni. Állítólag szép grafikával megáldott játék, ami szerintem is nagyjából igaz, holott mégsem túl kiemelkedő. Vagyis annyira nem, hogy külön emlegetni kellene.

A játék szerint felfedezők vagyunk, akik keresztül akarják szelni az észak-amerikai kontinenst. Közben pedig minél pontosabb próbálják lejegyzetelni tudományos felfedezéseiket és az út során tapasztalt csodákat. Ennek során a játékban törzs és különböző jelöléssel ellátott felfedezés kártyákat kell szereznünk, amik segítségével pontokat szerezhetünk.

A játékban mindenki saját 5 darabos kockakészlettel kezd, amiknek oldalain mindenkinek ugyanazok a jelölések találhatóak (2 séta, 1 lovaglás, 1 indián, 2 naplózás) ugyanolyan számban, de a kockák színe játékosonként más és más. Ezekkel rögtön dobunk az előkészületi fázisban, mert ezek lesznek majd az erőforrásaink, vagy akciólehetőségeink. Fontos, hogy csak akkor dobunk a kockával, amikor megszerezzük őket és nem minden akció elején!

A játékosok ezt követően sorban, egymás után hajtják végre a köreiket, amely során csak egy akciót lehet kivitelezni. Ennek során legalább egy kockát ki kell játszani, vagy többet, de ugyanolyan oldalukkal felfelé. Azonban ezeket lehet egyszerre több helyre is tenni, bármilyen sorrendben.
Az akciókat megkülönböztetjük, hogy azok egy körre vonatkoznak-e (valamilyen indián törzsi kártya megszerzése, kocka eredményének megváltoztatása, terv megváltoztatása), vagy többre (lovaglás, gyaloglás, hegyi expedíció és ezek után ezek naplózása az írásos kockával).

Így nézett ki a saját játékostáblám
Ezen felül lehet még olyan akciónk is, amivel a korábban felhasznált kockákat lehet visszaszerezni. Ez történhet a folyó egyik oldaláról, vagy az összes saját színű kockánk visszakapása, függetlenül attól, hogy azok hol vannak. Ez utóbbi nagyon szemét dolog is tud ám lenni. Miután ezeket megszerezted dobsz velük.

A játék során felfedezés kártyákat szerzünk az előbb említett mozgáshoz kötődő szimbólumok segítségével. Ha már többet nem tudsz szerezni, akkor azzal kiváltod az utolsó kört, rajtad kívül még mindenkinek van egy köre. Ezt követően jön a pontszámlálás és a legtöbb ponttal rendelkező játékos nyer.


Megmondom őszintén, hogy valamiért a játék magas helyezését a Boardgamegeek-en értem. Egy átlagos, nem kiemelkedő kockadobálós játékról van szó, amit még annyira családbarátnak sem mernék nevezni a kiszúrásfaktora miatt. Akár jó lehetne afféle filler játéknak, csak én ahhoz egy picit hosszúnak találom a játékidőt. Mindenesetre rossznak sem nevezném. Aki pedig szereti a szép grafikát, kockamenedzseléssel, szettek gyűjtésével, azoknak akár még ajánlott is lehet. Nyelvfüggetlensége miatt mindenki bátran kipróbálhatja, ha lehetősége nyílik rá.

2016/07/14

Quadropolis

A Days of Wonder legutóbbi játékai esetében minden adottnak tűnt ahhoz, hogy sikeresek legyenek, de mindig jön valami ami ezt egy kicsit keresztülhúzza. Például a Five Tribes esetében is úgy véltem, hogy simán esélyes lehet a német Spiel des Jahres cím begyűjtésére, de elég hamar elvérzett a versenyben. Hiába, a rabszolgák politikailag nem annyira korrektek, még akkor sem, ha valóban léteztek.

A Quadropolis megjelenésekor szintén volt egy olyan érzésem, hogy a neves német játékdíj jelöltjei között kellene lennie, de újra meglepődtem. Ekkor még nem ismertem a játékot, de a DoW játékai automatikusan olyanok, amiket legalább említeni kellene az éves díjkiosztók valamelyikén.
Egyre kíváncsibb lettem, vajon mi lehet az oka, hogy sem a családi, sem a haladó játékok közén fért be a neves játékdíj versenyében. Nem tudom, hogy igazából mi is áll a német zsűri döntése mögött, de mintha éreztek volna valamit, mert júniusban megint balhé lett. A dobozban található műanyag elemek ugyanis szeretnek megrepedni és töredezni, még akkor is, ha nem használjuk őket!

Két hete volt alkalmam, a Terra Mystica után levezető játékként, kipróbálni a Quadropolist. Az alapokat gyorsan meg lehetett érteni, azonban a pár perces magyarázat nagy része a végpontozás menetéről szólt. Ezt viszont könnyebb volt az első tanulójáték során gyakorlatban megérteni, mint a tanítás során.

A haladó játékmódot választottuk, ami valószínűleg túl sokban nem tér el a családi variánstól. Szűröm le ezt abból, hogy valóban rém egyszerűek a szabályok. Mind az 5 forduló elején véletlenszerűen felhelyezünk egy 5x5-ös négyzet alakba épületeket, amik egyfajta piacként funkcionálnak.

A kezdőjátékos elhúz egy számozott nyilat, majd a nyílon szereplő szám szerint sorból (lehet alulról vagy felülről) vagy oszlopból (jobbról vagy balról) elvesz épületet. Az épülettel együtt kaphatunk embert vagy pedig energiaforrást, amiknek végső optimalizálására nagyon figyelni kell. A kiürült helyre tenni kell egy bábut, ami azt jelzi. hogy abból a sorból és oszlopból, amiben a bábu áll nem szabad választani a következő játékosnak.

Az elhúzott lapkát rögtön le kell helyeznünk a saját városunkba. Itt is van egy különleges szabály, ugyanis ahhoz a számhoz kötődő helyhez szabad csak letenni az épületet, amivel elhúztuk. Például, ha jobbról a második helyről vettük el az adott épületet, akkor az kerülhet az 2-es számmal jelölt kerületbe, a 2-es számmal jelölt egyik kerületrészbe, vagy ha az épület tulajdonsága engedi, akkor egy épülő emeletes ház 2. szintjére.

Eddig ez elég egyszerűnek tűnik, de számos dologra figyelni kell. Nem csak annyira, hogy az adott épületnek lehet erőforrás igénye (ember vagy energia), de az sem mindegy, hogy milyen más épületek mellett van és hogy milyen alakzatba és dimenzióba tesszük le.

A látszólag egyszerű mechanikával működő játékban elég nagy analízis-paralízis rejtőzik a rengeteg lehetőség miatt. A piactérről választható épületek elérhetősége folyamatosan változik, amivel a saját stratégiánk is alakulhat. A bosszankodásunk könnyen származhat az egyik ellenfelünk nem szándékos keresztbe tevéséből is, de ugye ez lehet akár szándékos is.

A Five Tribeshoz hasonlóan itt is látszólag számos út vezethet a győzelemhez, azonban van egy olyan érzésem, hogy ez a játék talán jobban kiismerhetőbb. Elég nagy szerepe lehet annak, hogy ki lesz az adott kör kezdőjátékosa, és nagyon figyelni kell, hogy ő milyen irányba indul el. Ha senki nem akarja meggátolni tervében, akkor könnyen ő jöhet ki nyertesnek.

A játéknak elsőre elég bonyolultnak tűnik a pontozása, és igazából érdemes is megtanulni a pontozási segédletet, ha nyerni szeretnénk a játékban. Ahogy talán azt is, hogy az adott körökben milyen lapkákat szerezhetünk.

Nehéz egyértelműen választani azzal kapcsolatban, hogy a Quadropolis akkor jó vagy rossz játék. A családi variánsát nem próbáltam, de a tartozékok böngészése közben úgy tűnt, hogy jóval egyszerűbb a lehelyezési- és pontozási szabály. Kérdés, hogy a társasjátékok világába be tudja-e rántani az embereket a valamivel egyszerűsített pontozási segédletre épülő építkezés. Nem hiszem, hogy ez kerülne inkább elő egy régebbi klasszikus helyett, ha valakivel meg szeretném szerettetni a társasozást. A haladó szabályok szerinti játék pedig, szerintem, nem túl erős. Nem tudom, hogy akarnék-e vele 10+ alkalommal leülni (nem mintha a birtokolt játékok többségében benne lenne már ennyi játékalkalmam).

Mindezek a Quadropolis egész jó játék. Számomra az analízis-paralízis faktor egy kicsit túl magas és a játék sem annyira vonzó témavilágilag. A játékelemek elég jónak tűntek... amíg ki nem derült a műanyagelemek gyors amortizációja. Ennek ellenére egy játékot mindenképpen ajánlok annak, aki szereti a Days of Wonder játékait.

2016/06/13

Zsiványok (George R. R. Martin és Gardner Dozois válogatásában)

Elég volt csak a borítóra tekintenem, hogy el akarjam olvasni ezt a könyvet, még akkor is, ha tudtam, hogy számtalan író egyedi történetei vannak benne, egymással a legtávolabbi kapcsolatot sem ápolva, kivéve azt, hogy zsiványok a főszereplői. Nos... ez sem teljesen igaz, de erről majd később.

George R. R. Martin a bevezetőjében utal arra, amit már a Warriors válogatáskötetben is említett, azaz hogy mennyire szerette, amikor kiskorában bement a helyi vegyesboltba, ahol a forgós polcon elhelyezett, semmilyen módon nem kategorizált könyvek között turkálhatott és kereshetett magának valót. A zsáner nélkül egymás mellett sorakozó kötetek között izgalmas feladatot jelentett a megfelelő kiválasztása, de ugyanakkor szélesítette a szemléletet is.

A Zsiványok sem egyetlen műfajból merít, hanem széles palettáról válogatja össze az írásokat. Ugyan - vélhetően GRRM miatt - több a fantasy történet, de lehet találni sci-fi, krimi, drog-maffiás, párhuzamos világos, jövőbe tekintős, vagy egészen életszerű történetet is, a képtelennek tűnőek között.

A sok írónak köszönhetően nagyon sokszínű antológia lett a Zsiványok. Ugyan a történetek színvonala kicsit hullámzó, de alapvetően magas. Furcsa, hogy pont érkezett csalódás, ahol többet vártam. Ugyan a kezdésnél Joe Abercrombie velős kezdésével és hogy rögtön belecsap a fura, de ugyanakkor remek hullámvasúttal, jó alaphangot ad meg könyvnek, de a végén Martin bácsi lekever nekünk egy nagy pofont, a képzeletbeli világának történelemórájával. Az utolsó írásban ugyanis semmi zsiványost vagy szórakoztatót nem találtam. Semmi kedvem nem volt családfák ágrajzait magam elé képzelni vagy a sokadrendű szerepelőket elhelyezni az egyre terebélyesebbre nőtt intrika-hálózatban. Ja... és persze zsiványok sem voltak benne.

Ugyanakkor sikerült belefutni néhány nagyon szórakoztató írásba is. Milyen képtelen dolognak tűnhet például egy utca ellopása? Egyszerűen zseniális volt az egész kivitelezése. Vagy ott volt a történet a hatalmas moziplázában, ami egészen hihető jövőt vázolt fel, még az erős túlzásai ellenére is.

A könyvet nem ajánlanám mindenkinek, ugyanakkor szinte mindenki találhatna benne magának tetszőt. Elég sok benne a fantasy, de elég sok benne a nem fantasy is. Ezek minősége is elég váltakozó, tehát vegyes lehet a megítélésük. Azonban az utolsó írást inkább hagyjuk ki, csak akkor olvassuk el, ha tényleg nagyon el akarunk mélyedni a Jég és tűz dala sorozat háttérvilágában.